Villámfény Dániában

Sokféleképpen kommentálták az euró bevezetéséről kiírt dán népszavazás eredményét. Általában az euró nemzetközi piaci árfolyamának mélyrepülésével magyarázzák az elutasítást. Ez azonban csak kifogás; így kívánják leplezni a dán nép döntésének valódi okait.Arról alig esik szó, hogy a dán kormány kezdettől fogva folyamatosan kérelmezte a tizennégy európai kormány Ausztria elleni értelmetlen és saját lakossága számára érthetetlen akciójának sürgős leállítását. Koppenhága meg volt győződve arról, hogy ennek a legrosszabb következményei lehetnek. Idővel – diszkréten – néhány egyéb ország is csatlakozott Dániához. Mások azonban – különösen a francia, a német és a belga kormány – sajnos megakadályozták a hivatalos álláspont megváltoztatását. Ekkor jött, aminek jönnie kellett.A kisebb nemzetek számára az Európai Unió egyik jelentős problémáját a nem nagyhatalmak helyzete jelenti. Újból és újból megjelenik a félelem, hogy a nagyhatalmak diktálnak és fokozatosan elnyomják a kisebbeket. Hogy milyen nagy nyomást gyakorolnak az olyan törpeállamokra, mint Andorra, Monaco és különösen Liechtenstein, már bebizonyosodott. Ezt minden lehetséges eszközzel – főleg jó hangzású érvekkel – igyekeztek igazolni, de az európaiak többsége rájött, hogy itt valami egészen másról van szó. Egyesek az uralkodó bürokrácia szándéka szerint szeretnék fokozatosan leépíteni a kisebb államokat, illetve olyan helyzet kialakítására törekednek, amelyben azok semmilyen szerepet nem játszanak, és csak a hatalmi struktúrák önkényének kiszolgáltatottjai.Ehhez olyan érvekre is hivatkoztak, mint a bűnözés és a pénzmosás elleni harc, amivel csak a kevéssé tájékozott embereket lehet meggyőzni. Valójában nem erről van szó, mert az olyan kis országok mint Liechtenstein vagy Luxemburg, gyakran szigorúbb és hatékonyabb intézkedéseket hoztak e téren, mint a nagyhatalmak.A kisállamok szálkák az uralkodó bürokrácia szemében. Nem hagyják magukat könnyedén egységesíteni, zavarják az egyetemes szabványosítás tervét, és miután nem felelnek meg az új hűbéruraknak, el kellene tűnniük. Tudvalévő, hogy milyen károkat okozott például a világháború után Németország kisállamainak megszűnése a tartományok kulturális életében.Érthető tehát, hogy a kisebb országok népeinek gondot okoz saját jövőjük, és Európát gyakran szkeptikusan szemlélik. Ennek ellenére a döntő pillanatokban a többség mindig kiállt Európa mellett, mert a polgároknak el kellett ismerniük, hogy olyan veszélyes világhelyzetben, mint Milosevics európai, Szaddam Huszein iraki háborúja, vagy az orosz oldalól érkező folyamatos fenyegetés, az Európai Unió elsősorban nem gazdasági egység, hanem biztonsági közösség, amely – bár még nem működik kielégítően –, mégiscsak egy hiteles, békét erősítő rendszer kezdete.Az Ausztria elleni akció ebben a lélektani helyzetben súlyos csapást mért az európai ügyre. Mialatt a politikusok még mindig az euróval vannak elfoglalva, a dán közvélemény-kutatások szerint fordulat történt, ez vezetett a népszavazás eredményéhez.A nagy államoknak makacsságuk folytán viselniük kell a teljes felelősséget a mai szerencsétlen, káros fejleményért. A hatalom birtokosait ráadásul több oldalról figyelmeztették arra, hogy milyen veszélyes játékot űznek, és mennyire okos dolog lenne – az Ausztria elleni fellépés súlyos hibája után – mihamarabb helyreállítani a jogrendet.Sajnos nem értették meg a figyelmeztetést. Különösen károsnak bizonyult, hogy Franciaország vezető szerepet vállalt ebben az elhibázott politikában. Sajnálatos, hogy az az ember, aki Párizs polgármestereként kiváló volt, egyre inkább alkalmatlannak bizonyul az elnökségre. Már a francia parlament idő előtti feloszlatásakor, a legkedvezőtlenebb pillanatban megmutatta, hogy nem érti a politikai helyzetet. Az Ausztria elleni szankciókhoz való ragaszkodása és nyilatkozatai, amelyek mindig széles nyilvánosságot kaptak, még jobban megerősítették azt a benyomást, hogy nyilvánvalóan nem látja át az európai helyzetet. Ehhez kapcsolódik, hogy rengeteg alkalmatlan tanácsadóval veszi körül magát, és annyira ragaszkodik hozzájuk – annak ellenére, hogy már bebizonyosodott, hogy tanácsaik kudarchoz vezettek –, hogy azt már vakságnak lehetne nevezni. Ma már beláthatjuk, hogy Michel külügyminiszter, a nagyhangú brüsszeli törpe otromba kijelentéseivel rengeteg kárt okozott az európai ügynek.Mindezeket azzal a megállapítással zárhatjuk, hogy a dániai fejleményekért viselendő felelősség semmiképp sem a dán népet terheli, hanem kizárólag azokat, akik az Ausztria elleni akciót kezdeményezték és még akkor is fenntartották, amikor már tudniuk kellett arról, hogy az európaiak több felelősségtudattal rendelkeznek, mint egyes kormányok, akiknek jogellenes eljárása nem sikerülhetett. Azért, mert a jogi helyzet világos ismeretében a lakosság többsége már kezdettől fogva kormányaik ellenében foglalt állást.Remélhető, hogy ez a dán kudarc belátható időn belül jóvátehető lesz, és jó leckéül szolgál a kormányoknak, hogy óvatosak legyenek az európai legalitáson kívül álló kezdeményezésekkel. Ezek után súlyos tévedés lenne, ha Európa erőtlenségéről vagy az euró tartós kudarcáról beszélnénk. Az Európai Unióra még soha nem volt ilyen nagy szükség, mint ma. Világosan látnunk kell, hogy az Ausztria elleni akció nem európai szellemű fellépés, hanem baloldali, internacionalista, egyébként alkalmatlan politikusok felelőtlen kalandja volt, akik kicsinyes pártpolitikai érdekektől vezettetve figyelmen kívül hagyták saját népük érdekeit. Ausztria nyugodt fellépésével most még képes volt a károknak határt szabni. Egy hasonlóan jogellenes politikai akcióra mindenesetre nem kerülhet sor, mert az az európai demokrácia egészét károsítaná.(Lipthay Erzsébet fordítása)