A jeruzsálemi csata

A jerikói kaszinó bezárt – kinek volna kedve kaszinózni a palesztin felkelés napjaiban? –, a város melletti zsidó település lakói félnek, okkal egyébként. A palesztinok ma már „nemcsak” elkeseredettek, hanem egyre keményebbek is. Biztonsági főnökük – akiről Ariel Saron azt mondta, hogy meg kell ölni – Gázában kifejtette, hogy honfitársai immár nem elégszenek meg kődobálással, hanem jogos önvédelmükben bizony fegyvert ragadnak. „Az intifáda, azaz a palesztin felkelés folytatódni fog, még akkor is, ha közben ismét megindulnának a tárgyalások a palesztinok és az izraeliek között” – mondja a gázai bunkerirodájában az elegáns üzletember benyomását keltő Mohammed Dakhlan.Szóval a düh napjai változatlanul szomorítanak. Mégis ma már „nemcsak” a mindennapos ciszjordániai és gázai temetésekre, az egyre elégedetlenebb és radikalizálódó zsidó telepesekre figyel a világ, hanem Jeruzsálemra. Jeruzsálemra, a szent városra. Amely leromboltatott, nem is egyszer, majd mindig föltámadott. Háromszor is szent város ez. Jerúsálajim, mondják héberül, El-Kudsz, nevezik arabul. Jeruzsálem ez, ahol Ézsaiás szerint híre sem lenne az erőszaknak, pusztulásnak és romlásnak. Mert Jeruzsálem – már csak a neve szerint is – a béke városa. Három vallás – a judaizmus, a kereszténység és az iszlám – otthona, és két nemzet – a palesztin és a zsidó – vallja magáénak. Ádáz és nemegyszer véres csatákat vívnak érte egymással Ábrahám gyermekei. De tudjuk: a testvérek a legádázabb ellenségek; s a hasonlóság és a közelség éppen hogy elválaszt, összeugraszt. Ráadásul Jeruzsálem „nemcsak” vallási, ideológiai, lélektani-érzelmi kérdés az itt élők számára, hanem politikai is. Hiszen a föld, a terület megosztásáról van szó izraeliek és palesztinok között. Kelet-Jeruzsálem, a város palesztin része ugyanis 1967 óta megszállt terület, s mindahány nemzetközi határozat és ENSZ-döntés ennek tartja. Egyetlen állam és nemzetközi szervezet sem ismeri el Izrael szuverenitását fölötte. Következésképpen a zsidó államnak előbb-utóbb vissza kell adnia jogos tulajdonosainak, a palesztinoknak. Enélkül ugyanis nem lesz béke a Szentföldön.Naomi Blumenthal, a jobboldali Likud-tömb parlamenti képviselője: „Édesapám mindig azt szokta nekem mondani, hogy Jeruzsálem szent város, olyan, mintha a zsidó nép szíve lenne.”Juszuf Natsch palesztin régész: „Jeruzsálem sokat jelent a mozlimok számára. Szent hely ez, a Koránban is meg van írva!”Jael Dajan, a Kelet-Jeruzsálemet elfoglaló néhai Mose Dajan tábornok lánya, aki baloldali képviselő az izraeli parlamentben: „Ez csak egy város, Izrael fővárosa. De Kelet-Jeruzsálem iránt én például nem érzek semmit, az a palesztinoké! Nekem bőven elég is Nyugat-Jeruzsálem mint Izrael fővárosa. Azt persze nem akarom, hogy ezt bárki is elvitassa, de egyetlen centiméterrel sem bővíteném.”Rafik Khoury atya, a latin patriarkátus papja: „A kereszténység szerves része a Szentföldnek és benne Jeruzsálemnek is. Jeruzsálem elképzelhetetlen lenne a keresztények jelenléte nélkül.”Izrael 1967-ben szállta meg Kelet-Jeruzsálemet, és egyelőre hallani sem akar róla, hogy visszaadja a palesztinoknak. Pedig ez a városrész annak ellenére is, hogy zsidó telepesek építésével megváltoztatni igyekeznek arculatát, mind a mai napig palesztin. Uri Avnery, az ismert baloldali író és politikus tel-avivi lakásán anekdotázik az egykorvolt Jeruzsálemről:– Emlékszem, amikor gyermek voltam, és itt még a brit kormány uralkodott, Jeruzsálem egységes város volt, és mi át-átjártunk Kelet-Jeruzsálembe. Tiszta arab város volt. A cionista mozgalomnak, vagyis a zsidó nemzeti mozgalomnak – amely tulajdonképpen létrehozta Izrael államát – semmi köze nem volt Jeruzsálemhez. A cionista mozgalom első nemzedékének valamennyi vezetőjét Tel-Avivban helyezték örök nyugalomra. A mozgalom megalapítója, a Budapesten született Herzl Tivadar egyenesen gyűlölte Jeruzsálemet.Amikor mi elfogadtuk az ENSZ felosztási tervét, melynek értelmében Palesztinát a zsidó és egy palesztin arab államra osztották, mi annak ellenére fogadtuk el ezt a tervet, hogy Jeruzsálemet nem adta oda a zsidó államnak! Azon az éjszakán örömünkben kint táncoltunk az utcákon. Jeruzsálem csak jóval később vált problémává. Egészen pontosan 1967 után, miután meghódítottuk Kelet-Jeruzsálemet. Azóta mindenki folyvást kutat, ásat, leleteket keres, hogy igazolja, ő volt itt előbb. A kövek háborúja mellett zajlik a régészek akciója is: az archeológia politikai fegyver lett. A legutóbbi Camp David-i béketárgyalások hevében állítólag az is elhangzott, hogy a zsidók első temploma nem is Jeruzsálemban volt...Jon Seligman, az izraeli régészeti hivatal vezetője a siratófal melletti ásatásoknál ad randevút:– Visssza kell menni a Bibliához, ebben nagyon világosan le van írva, hogy mi történt Jeruzsálemban! Hogy először itt voltak a kánaániták, aztán Dávid elvette a várost a jebuzeusoktól, a kánaániták egyik törzsétől, aztán megtelepedtek itt, és megépítették a templomot. Nos, mindez régészeti szempontból kicsit összetettebb, de történetileg ez a háttér. Hogy a régészeti feltárások, leletek alátámasztják-e, amit a Biblia állít? Részben igen, részben nem. A korábbi időszakokra, Salamon és Dávid korára vonatkozó leleteket jóval nehezebb találni. Az óváros palesztin részének egyik eldugott kis irodájában Juszuf Natsch palesztin régész is elmondja a magáét:– A régészek azt is igazolták, hogy amikor Dávid Jeruzsálem városába jött, akkor megörökölte, átvette az akkor már itt élő nép, a jebuzeusok szokásait, törvényeit, szabályait. A jebuzeusok pedig – kánaánita törzs lévén – a palesztinok ősei voltak. Hogy fontos-e, hogy ki volt itt először? Nekem személy szerint nem volna fontos, de ez nem vallási ügy, hanem politikai!Azért vallási is. A Jeruzsálemről szóló egyezkedés kulcskérdése ugyanis: ki ellenőrizze a Templom-hegyet, vagy ahogyan az arabok nevezik, a Haram el-Sarifot?! Mindkét vallás hívei szent helyként tisztelik ezt a dombot.A Sziklamecset aranykupolája alatt húzódik az a hely, ahonnan – a mozlimok hite szerint – Mohamed a mennyekbe emelkedett. S itt szerénykedik 1300 esztendő óta az Al-Aksza-mecset is. Mekka és Medina után ez a mozlimok harmadik legszentebb helye.A zsidó vallásúak pedig úgy tartják, hogy itt lent a mecsetek alatt volt „a” templom, s Isten itt a bibliai Morija-dombon tette próbára Ábrahámot. Az Al-Aksza-mecset oldalánál magasodó óriási fal pedig nem más, mint a lerombolt szentély utolsó maradványa. Ez a siratófal, amely körül, úgy tartják, az isteni jelenlét lebeg.A Templom-hegy tehát a világon szinte egyedülállóan érzékeny hely, vallási, következésképpen politikai szempontból egyaránt. Ürügyül szolgálhat expanzionista törekvésekhez, megszálláshoz. Sokan vannak – elsősorban baloldaliak – Izraelban, akik így gondolják. Egyikük Zeév Sternhell, a Jeruzsálemben élő neves történész. A lakásán beszélgettünk:– A vallást Izraelben valóban felhasználják politikai, nacionalista célokra. De előbb-utóbb ki kell majd mondani: sem a palesztinok, sem az izraeliek nem egyedüli tulajdonosai a Templom-hegynek, a mecsetek sétányának vagy a siratófalnak. A fennhatóságot meg kell osztani, hogy mindenki hozzáférhessen a szent helyekhez.Szent helyeikhez persze „nemcsak” a mozlimoknak és a zsidóknak kell hozzáférniük. Hanem a keresztényeknek is. Jeruzsálem az ő városuk is. Ám itt ez is politikai kérdés. A palesztinok egy része ugyanis keresztény.Rafik Khoury atya, a latin patriarkátus papja palesztin. Kicsit szomorkásan mondja:– Mi itt a megszállt területeken élünk. Én például egy Jeruzsálem melletti kis faluból származom, és a falumbéliek bizony nem jöhetnek be Jeruzsálemba. Az ide alig tíz kilométerre eső palesztin város, Betlehem lakói szintén nem tehetik be ide a lábukat.S én ismerek olyan kisgyermekeket, akik a Szent Sír-templomot soha nem is látták, mert nem engedik nekik, hogy meglátogassák a szent helyeket, amelyek az egész világ számára nyitva állnak, de a palesztin keresztények előtt – zárva maradnak.Ha manapság azt mondod: Jeruzsálem ügye, azt mondják: Kelet-Jeruzsálem. Mert a megszállt területekről folyó tárgyalásokon Kelet-Jeruzsálem megkerülhetetlen. Mint megszállt területnek, ismét palesztin fennhatóság alá kell kerülnie. Az 1993-as oslói egyezmény egyébként ezt de facto el is ismeri. Kimondja, hogy Kelet-Jeruzsálem palesztin lakossága választhat és választható a Palesztin Nemzeti Hatóság parlamentjébe és állami intézményeibe. A Rabin-kormány ezzel annak idején azt ismerte el, hogy a jeruzsálemi palesztinok nem Izrael, hanem Arafaték fennhatósága alá tartoznak. Az izraeli jobboldal persze hallani sem akar arról, hogy megossza Jeruzsálemet, azaz visszaadja a keleti fertályt, és elismerje a leendő palesztin állam fővárosaként.Hanan Ashrawi keresztény asszony, sokáig a palesztin tárgyalóküldöttség vezetője volt, ma parlamenti képviselő. „Ha ellopsz valamit, viszsza kell adnod! – mondja. – Ilyen egyszerű. Nem azt jelenti, hogy a lopott holminak csak egy részét adod vissza, hogy a nemzetközi jog megengedi neked, hogy ne az egészet, hanem csak kicsi darabokat adj belőle vissza! A zsidó telepek törvényellenesek, és Izrael egyoldalú lépései Jeruzsálemben elfogadhatatlanok, arra irányulnak, hogy eltorzítsák Jeruzsálem arculatát. Ez elfogadhatatlan, nemcsak a palesztinok, hanem az arab világ és a keresztények számára is.”Jeruzsálem Istené és persze az embereké. S az itt élő két népé. Ezt már Michel Sabbah, a Szentföld latin pátriárkája mondja. S a megbékélésről és az ehhez elengedhetetlenül szükséges igazságról beszél. Arról, hogy egy magát biztonságban érző és félelmektől mentes palesztin államnak és egy magát szintén biztonságban érző és szintén félelmektől mentes zsidó államnak kell majd itt együtt élnie.A jeruzsálemi csata megvívása ehhez elengedhetetlen lesz.