A képzelet vámszedői

Diákkorom, a nyolcvanas évek egyik titkos slágerkönyve, Czeslaw Milosz klasszikus műve, a Rabul ejtett értelem járt az eszemben, amikor az alább olvasható gondolatmenet címén tanakodtam. A gondolatmenet kiindulópontjául szolgáló történet ugyanis hasonló érzést keltett bennem, mint annak idején az a könyv. Úgy vélem,hogy a tantörténetből kibontható szélesebb összefüggésrendszer érdemes a közfigyelemre, ezért döntöttem úgy, hogy megosztom e hasábok olvasóival.Történt, hogy egyik este felhívta barátomat fia osztálytársának édesanyja. Izgatott hangon azt kérdezte, tudja-e barátom, hogy a gyerek részt vett egy „szerepjátékban”, amellyel kapcsolatban a jó nevű budai általános iskola osztályfőnöknője riadót fújt. Szerinte ugyanis ez a szerepjáték valamilyen sámánista szekta trükkje lehet. Mint utólag, más szülőkkel egyeztetve barátomnak sikerült kiderítenie, a szerepjátékban hét-nyolc fiú vett részt. A játék irányítója az a fiú volt, aki egy szerepjátékklubban tanulta a szabályokat, amelyeket egy vastag, drága könyv tartalmaz. A fiú, édesanyja tanúsága szerint, mióta belejött a játékba, teljesen elvesztette az önuralmát: olyan álomvilágba menekült, amelyből nem tud kitalálni. Minden idejét ez köti le, még az órákon is a játékkal foglalkozik – képzeletben. A játék valamifajta túlélőjáték. A résztvevőnek kalandokat kell átélnie – elsősorban le kell győznie ellenfelét, ellenfeleit. A részt vevő gyerekekre a játékmester oszt szerepeket – vannak, akikből jók, s vannak, akikből rosszak lesznek. Mindkét fél a másik legyőzésére tör.A történet valószínűleg hétköznapi. Elvileg semmi különös nincs abban, hogy ilyen korú gyerekek kalandokat keresnek, vetélkednek, sőt harcolnak egymással, győzni akarnak, és ezért küzdenek; hogy álmodoznak és képzelődnek stb. Csak a hatás a különleges, ahogy ez a játék le tudta foglalni a gyerekek képzeletvilágát – mintha túlságosan is profi módon kitalált technikáról lett volna szó. Természetesen nincs semmiféle bizonyítékom e gyanúra – hogy egy olyan üzleti stratégiával találkoztunk, amelynek részeként rabul ejtették néhány iskolás fiú képzeletét. A dologról legfeljebb csak annyi kiegészítő információval rendelkezem, amit az internetet böngészve sikerült az ügyről kiderítenem. A klub honlapján keresztül olyan hálózatba nyerhetünk bepillantást, amelynek bizonyos kapcsolódási pontjai, „linkjei” nem nyilvánosak, de a maradék is eléggé magáért beszél: zombik, visszatérő halottak, gyilkosságra készülő levelezőpartnerek szerepeltek itt. Ezzel a létező, bár virtuális közösséggel szembesülve ötlött fel először bennem a gyanú, hogy ez talán csak a jéghegy csúcsa: egy olyan „hadjárat” része, amelyet gyermekeink képzeletének rabul ejtéséért indítottak. Az alábbi gondolatmenet segítségével azt szeretném bemutatni, hogy – feltételezésem szerint – az ezredfordulón miféle technikákkal próbálják képzeletüket behálózni. Nincsenek megdönthetetlen bizonyítékaim. Ám úgy gondolom, ha gyanúimat, félelmeimet közzé teszem, azzal elősegíthetem, hogy – szülők és pedagógusok – tisztában láthassanak ebben a meglehetősen homályos kérdéskörben.