A nemzet is adósa

Kallós Zoltán 1926-ban született a mezőségi Válaszúton. Kolozsvárott végezte a tanítóképzőt, majd beiratkozott a kolozsvári zeneművészeti főiskolára, hogy felkészüljön a magyar népzenehagyományok gyűjtésére. Főiskolai hallgatóként, Jagamas János tanítványaként segített a moldvai népköltési gyűjtőmunkában. Miután politikai okokból kizárták a főiskoláról, rövid kalotaszegi tanítóskodás után önként jelentkezett, hogy Moldvába menjen tanítónak az ottani magyar iskolák egyikébe. A magyar forradalom és szabadságharc után azonban megszüntették a magyar nyelvű iskolákat Moldvában.Kétszer is letartóztatták. Börtönre ítélték, és kényszermunkára vitték a Duna–Fekete-tenger-csatornához. Életútja mégis egyenes és egyértelmű. Kallós Zoltán ifjú korától fogva csak egyetlen ügyet szolgált, csak a magyar örökség megmentésén fáradozott: gyűjtötte és mentette a magyar népköltészet és népművészet veszendő kincseit. Miből élt meg? Csak a Teremtő tudja. Senkinek nem maradt adósa, de százak és százak lettek adósaivá, akik tőle útmutatást, segítséget, biztatást, indíttatást, hitet s nemegyszer szállást, meleget és kenyeret is kaptak. Tudósok, művészek, írók, kutatók, zenészek, diákok, megszámlálhatatlanul sokan.Az elmúlt két évszázad legeredményesebb nagy gyűjtőivel vethető csak össze munkássága. Míg azonban azoknak volt valami hivataluk, foglalkozásuk, ami valamiképpen összefüggött e gyűjtőmunkával, Kallós Zoltán csak a gyűjtésnek élt. Csak a legnagyobbakat említve: Kriza János, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Domokos Pál Péter és Lükő Gábor mindösszesen nem gyűjtöttek, jegyeztek le és közöltek annyi balladát dallamostul, mint Kallós Zoltán egymaga. Ez kétségtelenül egyedülálló teljesítmény nemzetközi viszonylatban is.Gyűjteményében sok eddig ismeretlen típus is található. Mindez a XX. század végén, amikor a népköltészetet már mindenki eltemette, mert elsodorta az írásbeliség, az iskolákon keresztül közvetített polgári kultúra és a rádió, a televízió, amikor már az 1930-as években folkloristáink a gyűjtési lehetőségek huszonnegyedik óráját emlegették.De Kallós Zoltánnak nem csak népballada-gyűjteménye felbecsülhetetlen jelentőségű. Hasonlóan értékes a népdal- és népzeneanyaga, amelyet már korszerű segédeszközökkel rögzített.Akkor érezte magát igazán elemében, ha fiatalokat csodálkoztathatott rá a népköltészet szépségeire. A fiatal gyűjtőket ellátta nemcsak jó tanáccsal, hanem szállással, címekkel, és gyakran hozzásegítette őket az eredményes gyűjtőmunkához. Segítségével a budapesti Néprajzi Múzeum és a pécsi múzeum egyedülálló népművészeti, népviseleti anyagot kapott ajándékba, illetve közvetített ilyen célú vásárlásokat. Hatása és fáradozása nélkül nehezen képzelhető el akár az erdélyi, akár a magyarországi táncházmozgalom. Nem egy művészt és költőt ihletett meg a vele való személyes találkozás vagy gyűjtéseinek szépsége.Ma újra Válaszúton él, ősei visszaperelt fundusán. A házban múzeum és az évenként itt rendezett tánc- és népművészeti tábor irodája működik. A szilvásban hatalmas csűrök állnak, s Erdély legkiválóbb muzsikusai és táncosai tanítanak magyart, románt és külhonit egyaránt. Tele van tervekkel, s ezek sem szólnak másról, mint amire ezelőtt hatvan évvel tette az életét: a magyar népművészet és népköltészet megmentése, éltetése, megismertetése, magyarságunk megtartása. Ezek a tervek nem légvárak, több támogatást és megértést érdemelnek. Mögöttük egy rendkívüli élet záloga áll.A nemzet adósa Kallós Zoltánnak.