A nizzai állomás

A hegymászók jól tudják, hogy mindig akkor dől el, milyen messze sikerült eljutniuk a kiindulóponttól, amikor a csúcsról visszatekintve felmérik a megtett utat. Azt is tudják, hogy csak ekkor lehet látni, hogy valójában milyen messze is van még a következő csúcs, amelyet el kell érni. Az Európai Unió tagállamainak vezetői is hasonlóképpen, csúcsról csúcsra haladnak előre, akárcsak a hegymászók, olykor lejtőnek le, máskor emelkedőnek fel.Ez a párhuzam lehetne elvont értelemben a december 7–9-e között Nizzában megrendezendő csúcstalálkozó mottója, hiszen tagadhatatlanul hegyvidéken halad előre az európai integráció: meredek út vezet a kompromisszumokig, amelyek gyakran a haladás lassítására ösztönzik még a közös Európa építése iránt elkötelezett politikai erőket is.A csütörtökön kezdődő nizzai csúcstalálkozó több szempontból jelenthet mérföldkövet az európai integráció szempontjából. Egyfelől ezen a fórumon nyilváníthatja ki először hivatalosan az Európai Unió, hogy milyen ütemben és mikor kívánja felvenni az első ácsingózva várakozó, közép-európai államcsoport házi feladatot legjobban teljesítő tagjait. Óriási nyomás nehezedik a tagállamok vezetőinek fórumára, az Európai Tanácsra, hogy nyilatkozzék ebben a kérdésben. Másfelől pedig ez alkalommal dőlhet el, hogy képesek lesznek-e a tagállamok kompromisszumos javaslatokkal élni azért, hogy a tervezett reformokat megvalósítsák a bővítés perspektivikus időpontjáig.Mikor jelölje ki a bővítés várva várt időpontját az unió, ha máskor nem? A soros elnökséget betöltő franciák nyíltan vallják magukról, hogy az európai integráció lelkét ők adják, éppen ezért kétséges, hogy elhalasztanák a hét és fél évente visszatérő alkalmat, azt az elnöki jogkört, hogy politikai vezető szerepükkel éljenek. A hivatalos bejelentésnek több előnye is lenne. Ha a franciák kezdeményezik ezt a geostratégiai szempontból rendkívül fontos lépést, az Franciaországot újra meghatározó szerephez juttatja, hovatovább egyfajta létjogosultságot biztosíthat a De Gaulle által hirdetett „harmadik út” alapeszményét a minap szintén magáénak valló Jacques Chirac köztársasági elnök által képviselt külpolitikának. A kezdeményezés szerepköre ugyanis legitimizációs eszköz lehet egy önálló európai kül- és biztonságpolitikai identitás megerősítésére, hiszen a bővítés folytatása a multipoláris kontinens elvét cáfolja meg. Az a tény, hogy a Champs Elyséen felállított De Gaulle-szobor avatásán három héttel ezelőtt elhangzott Chirac-beszéd után a generális azonos nevet viselő unokája – aki egyébiránt a mindig célt, emberi alapjogokat és eszményt tévesztő szélsőjobboldali párt európai parlamenti képviselője – Franciaország szuverenitásának feladásával vádolta a köztársasági elnököt, még nem jelenti azt, hogy ezt az örökséget nem lehetne feltétlenül vállalni.Persze más kérdés, hogy a francia elnökség alatt a jövőben esedékes bővítésről megfogalmazott dokumentum mennyiben szolgálja a franciák által máig édesgetett harmadik út politikájának de gaulle-i eszményét. Hiszen jól tudjuk: De Gaulle sohasem hitt a nemzetek feletti integráció modelljében.Az elmúlt időszakban az intézményi reform céljából életre hívott újabb kormányközi konferencia (IGC/CIG) a kompromisszumkészség hiányában nem sokat haladt előre. A négy nagy kérdéscsoporton belül több javaslatot visznek a vezetők plénuma elé, de kérdés, hogy miként függ össze a következetesség és az elkötelezettség az integráció egyik fontos célja, az összeurópai összefogás szempontjából.A reformok négy nagy kérdéscsoportja szinte már klasszikusnak tekinthető: el kell dönteni, milyen összetételű legyen az Európai Bizottság a bővítés után, vagyis hogy legyen vagy ne legyen minden tagállamnak – így az új tagállamoknak is, köztük Magyarországnak – főbiztosa az Európai Bizottságban. Újra kell számolni a tagállamok szavazatainak arányát a Miniszterek Tanácsában. Széles körben kell kiterjeszteni a minősített többség elvét a döntéshozatalban az egyhangúság elvének (vétójog) végleges kiszorítása érdekében (a megerősített együttműködés alternatívákat biztosító elvének alkalmazásával). És dönteni kell a „többsebességes Európa” modelljéről, amely a legfelkészültebb és az integráció mellett legelkötelezettebb tagállamok köréből előőrsöt verbuválna össze. Az utolsó reformjavaslatnak óriási a tétje: hogyan kerülhető el a hierarchia a tagállamok között egy integrációs elit kialakítása után, és hogyan lehet létrehozni egy úttörő csapatot úgy, hogy ne az unió kohéziójának gyengítését idézze elő.Az unió szemmel láthatólag egységesíteni kívánja – gyors fejlődésének köszönhető – szerteágazó törekvéseit. Fókuszpontot keresgélve fogalmazza meg azt a dokumentumot is, amelyet az európai alapjogok chartájaként becézgetnek szakmai körökben, és amely jó eséllyel pályázhat egy jövőben megfogalmazandó európai alkotmány előfutári szerepére. A dokumentum, amelyet az Európai Parlament és az Európai Bizottság régóta készít elő, talán végleges formát ölthet Nizzában. Ezzel egy időben – ha sikerül lezárni a kormányközi konferenciát és nem marad hátra semmilyen problémás „nizzai maradék” – akár egy nizzai szerződés is rögzítheti szombaton az elsősorban intézményi jellegű reformok elfogadását.Nem másodlagos szempontként kerül újra előtérbe az integráció teleológiája. Az alaptétel így szól: az európai integrációt folytatni kell, mert az lényegesen több előnnyel jár a tagállamok kormányai, gazdasági szereplői és lakosságuk számára, mintha azt korlátozták, illetve félbeszakították volna. A tét tehát e cél-okság újrafogalmazása a keletebbre fekvő partnerek felé, anélkül, hogy a csatlakozási menetrend pontos kijelölésével kapcsolatos, már-már túlzott óvatosság folytán negatív üzenet fogalmazódna meg az emberfeletti erőfeszítéseket vállaló közép és kelet-európai államok felé (a NATO-tag Magyarország még egy 350 fős gépesített lövészzászlóaljat és egy 25 fős Mistral légvédelmi szakaszt is felajánlott az unió újdonsült gyorsreagálású hadseregébe).Nyilvánvaló, hogy a megkezdett politikai és gazdasági integráció fejlődésének folytonossága nem állítható szembe a bővítés folyamatával, de érthető, hogy a tagállamok szempontjából rendkívüli jelentősége van annak, hogy lakosságuk és gazdasági súlyuk reális mértékének arányában történjék meg a tagállamok súlyának mérlegelése a javasolt reformok mentén. A kettő tehát nem választható szét, de egymással sem állítható szembe. Ebből fakad az a tanácstalanság, ami remélhetőleg csak a nizzai csúcsig tart majd.Megszívlelendő Orbán Viktor miniszterelnök november végén brüsszeli akadémián tartott beszéde, amelyben arra hívta fel a tagállamok figyelmét, hogy hazánk Európai Unióhoz történő csatlakozásában Európa újraegyesítését kell látni, és nem szabad félremagyarázni a gazdasági előnyökből és a szerencsés történelmi sorsfordulókból származó előnyöket. Célravezető volna ugyanis, ha a bővítés politikai üzenete nem a féktelen jóindulat és a kegyesség jegyében fogalmazódna meg, hanem lehetőség nyílnék arra, hogy mi a schengeni függönyön innen, egyfajta történelmi elégtételnek tekintsük a számunkra felkínált lehetőséget, a csatlakozást a fejlett államok uniójához.