Aki elűzte a második halált

A Bölcsesség könyvében egy helyütt ez áll: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme.” Vajon bölcsek vagyunk-e, amikor azt hisszük, hogy Jézus születésének ünnepe nem a félelemé, hanem a szereteté? Könnyebb-e szeretni, mint félni?Nézzük, hogyan alkudott a Sátán Jób bőrére az Úrral!„Egy napon az történt, hogy Isten fiai felkerekedtek, és az Úr elé járultak. A Sátán is megjelent közöttük.És mondá az Úr a Sátánnak: Honnét jössz? És felele a Sátán: Körülkerültem és át- meg átjártam a földet. És mondá az Úr: Észrevetted-e az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő és bűngyűlölő. Felele pedig a Sátán: Avagy ok nélkül féli-e Istent? Nem te vetted-é körül őt, magát, házát és mindenét, amije van? Keze munkáját megáldottad, a marhája igen elszaporodott a földön. De bocsásd csak rá a kezedet, verd meg mindazt, ami az övé, avagy nem átkoz-é meg. Az Úr pedig monda: Ímé, mindazt, amije van, a kezedbe adom, csak őt magát nem.”Jób vagyonát, gyermekeit elpusztítja a szabad kezet kapott Sátán, mire Jób így szól: „Mezítelen jöttem ki anyámnak méhéből, és meztelen térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr elvette. Áldott legyen az Úrnak neve.”Béketűrése már-már embertelen.A Sátán (viszont) eljöve ismét, hogy udvaroljon az Úr előtt. Az Úr Jóbra tereli a szót: „Még erősen áll az ő feddhetetlenségében, noha ellene ingereltél, hogy ok nélkül rontsam meg őt.” Mire a Sátán: „Bőrt bőrért, de mindent, amije van, az ember odaad az életéért... Verd meg őt csontjában és testében, avagy nem átkoz-e meg.” Mondá az Úr: „Ímé, a kezedben van.”Másnapra Jób testét undok fekélyek borítják.Most könnyű neki félni az Urat, s nehezebb szeretni. Igaz ez?Karácsony előtt néhány nappal egy kórházi folyosón ültem. Kívül és belül félelem vett körül. (Bőrért bőrt, ahogy mondta a Sátán.) Egy sárga nejlonnal letakart tolóágyon egy fiatalember feküdt. Fekélyekkel borított lábát felfele lökte, kötései kibomlottak. Ritmikusan és artikulálatlanul fel-felüvöltött, a hangjában állati félelem és panasz. Fölébe hajló anyja vállába kapaszkodott, néha megrázta, körmeivel marcangolta, miközben azt hörögte: „Vigyél el, vigyél el!” Az asszony ráborult, és monoton hangon ismételgette: „Ne félj, ne félj, ne félj!” Úgy borult rá, mintha a szeretet és a fájdalom ugyanaz volna, mintha a teste magába tudná szívni a rettegést. Arra gondoltam, hogy ha valaki teljes szívéből szeret valakit, az Istenhez is közelebb kerül.De tudjuk-e Istent közvetlenül szeretni félelemben és nyomorúságban, jólétben és boldog tudatlanságban?„És megkérdé őt kísértvén egy írástudó, mondván: Mester, melyik a törvényben a nagy parancsolat? Jézus monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ a Törvény és a Próféták.”Jézus hatszáztizenhárom parancsolat közül választotta ki ezt a kettőt.Az első parancsolat, amely a kőtáblán áll, így kedődik: „Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem”, s azzal zárul, hogy „irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, akik engem szeretnek”.Az emberszeretetről szóló parancsolat Mózes III. könyvében (Léviták 19, 18) így hangzik: „Bosszúálló ne légy és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeresd felebarátodat, mint magadat.”Jézus nagy parancsolatnak a két legnehezebbet választotta. Mindkettő arra szólít, hogy feledkezzünk meg emberi természetünkről.Ha valaki ismeri Assisi Szent Ferenc Naphimnuszát, megérzi, miként lehet Istent szeretni azért, amit teremtett.„Áldott vagy, Uram, s kezed minden műve áldott, legfőképpen öreg bátyánk, a Nap: az égből néz le ő, és tőle világos a nappal, és ékes, szépséges ő, tündökletes, ó, felséges atyánk, mint te magad. Dicsérjen téged nénénk, a Hold, meg a Csillagok, te formáltad őket, s mind oly gyönyörűen ragyog. Uram, dicsérjen téged bátyánk, a Szél, a levegő meg a felhő, a derűs ég s a vihar, te táplálod teremtményeid ezek áldásaival. Dicsérjen téged kedves húgunk, a Víz, aki hasznos, alázatos és tiszta is. Uram, dicsérjen téged öcsénk, a Tűz, vele gyújtasz fényt napszállat után, szép és félelmetes ő, erős és vidám. Uram, dicsérjen téged jóságos Földanyánk, ki hátán hordoz minket, s áldásait árasztja ránk, miénk pompás virága a réten, s gyümölcse a fán. Dicsérjen téged testvérünk, a testi halál, akitől emberfia nem menekülhet – jaj annak, akit a végső perc halálos bűnben talál! Boldogok, kik szent akaratodban megnyugosznak: a második halált nem kell elszenvedni azoknak. Dicsérjétek urunkat, ég s föld seregei, áldjátok őt és szolgáljatok neki.”Ehhez nincs mit hozzátenni. Ferenchez örvendetesen közel volt Isten. Nem kellett félnie.Úgy tetszik: elég nyugalommal felnézni a nyári égre, vagy bámulni télen a lassú hóesést, látni tavasszal a rügyező fákat, szemlélni a hangyák vonulását, erdők mélyén hallgatni a hűvös homályban, hogyan suhog a szél.Jób viszont cseréppel vakarta üszkösödő bőrét, mert egy időre átengedte őt a Sátánnak az Úr.Mi köze van a szenvedésnek, a félelemnek a szeretethez? Egyetlen kapocs van köztük: a részvét.„Aki ezek közül egyet befogad, engem fogad be, s aki engem befogad, azt fogadja be, aki küldött.” Ezt mondta Jézus, aki annyira ember is volt, hogy a halál közeledtét érezve véres izzadság borította el a testét. Ha őt szeretjük, embert szeretünk Istenben, s emberben szeretjük Istent.És egy ma született csecsemőt bizony félelem nélkül lehet szeretni.A hatalom, a félelem, a láthatatlanság, az egyetlenség, a haragvás, a bosszúállás, a megbocsátás, az ölés, a sebesítés, a teremtés, a „Vagyok, aki vagyok” Istene került hozzánk általa közelebb.Így lett karácsony – a szeretet.