Alámerült Atlantiszom

Félve nyitottam ki annak idején Pannonhalmán azt a hóráskönyvet, amelynek képeit, díszeit kellett fényképeznem. Kellett? Nem: lehetett, szabad volt, s ez nagy kitüntetés, hiszen féltett kincsről volt szó.„A hóráskönyv nem közösségi, hanem a magánájtatosság számára készült – írja a hasonmás kiadást gondozó Szabó Flóris bencés atya. – Összeállítói, másolói egyéni belátásuk szerint, szabadon választották meg alkotóelemeit, hagytak el egyes, nekik nem tetsző szövegeket, vagy iktattak be újakat. A breviárium a papok, szerzetesek könyve, a hóráskönyv a világiak imádságoskönyve, szabatosabban: imádság- és officiumgyűjtemény a világiak számára.”A hóráskönyvek egyik leglényegesebb tulajdonsága, eleme a gazdag díszítés. „Nehéz volna megmondani, hogy a maguk korában e ragyogó kiállításnak vagy a gazdag tartalomnak köszönték-e elsősorban népszerűségüket. Most, öt-hat évszázad múltán inkább a díszítés az, ami érdeklődésünket ismételten feléjük fordítja... Minden hóra előtt rendszerint egész lapot kitöltő miniatúra és nemegyszer festett keretdísz pompázik.”Ez a parányi hóráskönyv Brugge-ben készült a XV. században. „A valóság élményeitől ihletett festményeivel, gondos tipográfiai megformáltságával azonban nemcsak a brugge-i Bening-műhely művészi kezdeményezéseiről és alkotói módszereiről ad képet, hanem egy kissé a korra is ablakot nyit” – írja tanulmányában Soltész Zoltánné.Karácsony előtt úgy illik, hogy olyan témát válasszak, amely szorosan kapcsolódik az ünnephez. Látszólag csak ez volt a feladat. De e kép előkerülése akár különösnek is mondható. Ugyanis – nem tudom az okát, de – ahányszor csak képek után kutatok a szekrényemben, a sok-sok fotó közül egy, az itt látható, mindig előkerül. Így akadt most is a kezembe, pedig nem ezt kerestem. De nagyon jó, hogy előkerült.Az itt látható jelenet – az angyaloktól meglepett pásztorok bemutatása – a valóság élményanyagára támaszkodik. Az esemény színhelye már nem stilizált táj, hanem valószerű legelő, amely mögött halvány színű, lankás dombok emelkednek. A nyáj barna sövénykerítés mellett pihen. Az égen kör alakú fénysugárban megjelenő angyal híradására meglepetten figyel fel a három pásztor, akiket a festő egy képzeletbeli átlós tengely mentén rendezett el. A korban, alkatban, arctípusban szembetűnően különböző három férfi az eseményre eltérő módon reagál. A nézőnek háttal álló, középső figura kezét széttárva tekint fel az égre. Bal oldali társa felemelt kézzel magyarázza a jelenséget, míg a vele szemben álló, harmadik pásztor botjára támaszkodva és kissé hitetlenkedve figyel a hozzá intézett szavakra, amelyet Lukács evangéliuma szerint idézünk:„Pásztorok tanyáztak a vidéken kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. De az angyal így szólt hozzájuk: »Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek, és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.«Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: »Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakarat embereinek!«Mihelyt az angyalok visszatértek, a pásztorok így szóltak egymáshoz: »Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!«Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat, és szívében egyeztette. A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik.” (Luk 2,8–12.)Ők tehát a hírvivők, Gábriel arkangyal párjai, pandanjai. Gábriel könnyed, légies, gyors mozgású, örökké élő, a szem számára nem látható, örökké létező. Ezek az alakok nagyon is földhözragadtak, nehézkes, lassú mozgásúak, zömök alkatúak és szikárak, rövid ideig élnek, de még most is élőnek hisszük és tudjuk őket. Vagyis voltak, vannak és lesznek, és mindig így lesz. Azt is tudjuk, hogy analfabéták, és mégis ők a hírvivők, akik továbbmondják az embereknek, hogy valaki, a Megváltó megszületett. (Hogy ez mit jelent, bizonyosan nem értik, nem tudják. Ahhoz még évszázadok kellenek!) Bejelentik – a többiek ezt sem tudják még –, hogy megkezdődött az új időszámítás. Érthető tehát, hogy mindenki, aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Még mi is csodálkozunk rajta. Csodálkozunk és várunk: várjuk a karácsonyt.