A magyar sport elfeledett legendája százötven éve, 1875. szeptember 11-én született. Bár Gillemot Ferencnek francia ősei voltak, már a nagyapja is itt élt, jó nevű rózsakertészetet vitt a fővárosban. A kis Ferkó a Markó utcai elemiben kezdte tanulmányait, padtársa a későbbi olimpiai úszóbajnok, Hajós Alfréd volt.
A két legény életre szóló barátságot kötött, még a Műegyetemet is együtt végezték. A sport volt a közös pont.
Gillemot kerékpározással kezdte, nem is akárhogyan. Rövid idő alatt a sportág első magyar bajnoka lett a klasszikus 100 kilométeres távon. Aztán jött az atlétika, itt már bajnokságok sorát nyerte, éveken át ő tartotta a 3 mérföldes országos csúcsot. Emellett evezett, úszott, birkózott, öklözött, kedvelte a téli sportokat. Sportpolihisztorrá nőtt.
Azon már senki sem csodálkozott, hogy 1897-ben az első hivatalos futballmérkőzésen is pályára lépett.
Az sem véletlen, hogy Gillemot Ferenc lett a labdarúgó-válogatott első szövetségi kapitánya. Nemzeti csapatunk 1902. október 12-én Bécsben, az osztrákok ellen debütált (az egyik csatárposzton Hajós Alfréd játszott). Sportújságíróként is megmérette magát, sőt még újságot (Sportfutár) is alapított. Az 1908-as londoni olimpiáról a Pesti Hírlap olvasóit tudósította.
A világháború kitörésekor a tengerészethez vonult be, de 1916-ban, a román betörés hírére Erdélybe vezényeltette át magát, egy gépfegyveres alakulat soraiban harcolt Petrozsény környékén.
A családi legendárium szerint a harctéren is megőrizte sportszellemiségét, nem akart gyilkolni, csak harcképtelenné tenni – mindig lábra célzott.
Gesztusát nem méltányolta a sors, a fronton érte a halál.
