Az ő XX. századuk

„Hallgassuk meg hát, mit mondanak, mit beszélnek ezek a statisztikai számok!Azt mondják, hogy hova-tovább haladunk, annál kevesebb házasságot kötnek, a válások meg egyre növekszenek. A halandóság, főleg a gyermekvilágban, megdöbbentő arányokat ölt; a születések száma pedig évről évre csökkenni szokott. Ha így haladunk, mint megindultunk, nemsokára utolérjük a szerencsétlen Francziaországot, hol a népesedés már alig mutat föl másfél százaléknyi szaporulatot, s ha e bajnak orvoslását nem eszközlik, maholnap ott lesznek, hogy mert többen halnak el, mint születnek, e jobb sorsra méltó nagy nemzet lassankint elpusztul, és letűnik a világ színpadáról. Továbbá azt mondják e statisztikai számok: hogy évről évre satnyul, véznul a nemzedék: száz hadkötelezett ifjú közül alig válik be 20-30 katonának a hajdan harczias erejéről és rátermettségéről híres magyar nemzet fiaiból. A többi 70-80 százalék katonai értelemben hasznavehetetlen.Azt is mondják: hogy a szegénység, a nyomor, az ínség mindinkább terjed, s ugyanazon arányban növekszik a szocializmus, az elégedetlenség, az erkölcsi romlottság, a kétségbeesés.És mindezt mondják a számok a műveltségével, haladásával páratlanul álló 19-ik század végnapjaiban, melyhez hasonló fénykorszakot a világtörténet lapjain sehol sem találunk.Amit hallottunk, szomorú dolgokat beszél és bizonyít a statisztika, és még szomorúbb azt végigélni.Mi az oka azon elszomorító állapotoknak, amelyekről a néma számok oly meggyőző ékesszólással beszélnek, hogy nekik elmondani annyit jelentene, mint a napfénynél is világosabb igazságot tagadásba venni? Hát egyedül az, hogy a mi művelődésünk, haladásunk egyedül materialisztikus alapon nyugszik és fejlődik. A materializmusra és műveltségére pedig nem lehet kárhoztatóbb és megszégyenítőbb ítélet, mint az a történelmi igazság, hogy a czivilizáczió ezen neme mindenütt és mindenkor a romlottsággal és nyomorral karöltve járt. A czivilizáczió ikergyermekei a fényűzés és – elszegényedés; és ennek szükségszerű folyományai az erkölcsi és anyagi pusztulás.” (Mayer Béla: Alkalmi beszédek és értekezések. Kalocsa, 1900, 601–602. o.)