Beérett a magyar PHARE-stratégia

A napokban megjelent Magyarországról szóló EU-országjelentés kiemeli, hogy az uniós forrásokat az ország határidőre felhasználja. Az 1998-as országjelentés ezen a téren még súlyos lemaradásokról szólt. Az eltelt két év változásainak okairól kérdeztük Boros Imrét, a PHARE-támogatások koordinációjáért felelős tárca nélküli minisztert.Mit sikerült megmenteni az 1998-ra veszélybe került támogatásokból?– Hivatalba lépésemkor a helyzet nagyon súlyos volt: ekkor még az 1995-ben elkezdett programok befejezése is kétséges volt. Az első hónapokban kellett megszervezni a tűzoltó munkát, hogy az unió térítésmentes forrásai ne vesszenek el. Láthatóan sikerrel jártunk. 1998 második felében és 1999-ben kemény munkával sikerült megmenteni minden értékes, korábban már elveszettnek hitt programot. Többek között 25 millió eurót fordítottunk arra, hogy a privatizáció előtti vállalatokat feljavítsunk. Az ország tizenkilenc megyéjéből tizenháromra terjedt ki a kétéves regionális területfejlesztési program, több mint negyvenmillió euró értékben. Sikerült a mezőgazdasági felkészülés intézményi feltételeit ismét a középpontba állítani, így került sor állat-nyilvántartási rendszerek, növény- és állat-egészségügyi figyelőrendszerek felállítására és megerősítésére, és jelentős előrehaladás történt az országos földnyilvántartó rendszerben is. A késéssel, de megmentett programok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az 1994–98 közötti időszakban teljes mértékben elhanyagolt környezetvédelmi felkészülés is nagyot lépjen előre.– Állítólag nem volt elég magyar szakértő sem, és akadozott az állami társfinanszírozás is. Sikerült javítaniuk a helyzeten?– Egy apró csapaton kívül tényleg nem nagyon voltak szakembereink, a képzés tehát kulcskérdés volt. Egyaránt szükség volt tömeges és nagyon magas szintű képzésre. Az utóbbi két évben egyébként PHARE-pénzek felhasználásával két nagyméretű programban közel ötszáz diplomás és nyelvismerettel bíró szakember tanulta meg a projektkészítés alapjait. Másrészt a különféle szektorokból már jelentős előképzéssel rendelkező szakembereket küldtünk külföldi hoszszabb-rövidebb és idegen nyelven elsősorban angolul folyó továbbképzésekre. Nagyot lendített az ügyön a közigazgatási államtitkárok és helyettesek tanulmányút-sorozata is az európai uniós országokba. A szakemberek egy-egy ilyen úton három-négy napos zsúfolt programban ismerhették meg az uniós tagországok gazdasági szektorainak a központi büdzsével és az európai uniós alapokkal kialakított kapcsolatrendszerét.– A 2000. év célkitűzése további 1200-1500 fő képzése. Folytatjuk a gazdasági szektorok kulcsszakembergárdájának megerősítését, és a régiókba is küldenek kellő számú, legmagasabb szinten képzett szakembereket. Ehhez járul az úgynevezett ikerszakértői (twinning) kapcsolatrendszer a különböző szektorokban (pénzügy, közlekedés, mezőgazdaság, környezetvédelem stb.), ami az előző két évben nagyon sok tapasztalattal szolgált.– A társfinanszírozást pedig mára automatizmus biztosítja a költségvetésben. Az utóbbi két évben a magyar kormány társfinanszírozás-hiánya miatt uniós program nem hiúsult meg. A jövő évtől – követve az Európai Unió gyakorlatát – a segélyből finanszírozott tételek áfakulcsa nullaszázalékos lesz.– Vannak az állampolgárok mindennapi életében is érezhető eredményei az előcsatlakozási programoknak?– Eljutottunk oda, hogy tucatjával készülnek el a beruházások az Európai Unió pénzének felhasználásával. 1998–99-ben alig tudtunk az irodából kimozdulni a sok lemaradás miatt, idén viszont alig tudunk a központba visszajönni a vidéki helyszínekről a sok avatás miatt. Csak néhány példát említenék. Az első leglényegesebb projekt ez év végére készül el: a Szlovéniát Magyarországgal öszszekötő vasútvonal és a hasonlóan PHARE-pénzzel készült záhonyi vasút-rehabilitáció. Dolgoznak a buldózerek a letenyei határátkelőnél, hasonlóképpen Csengersimánál és Kiszombornál. Nemzetközi segélyből épült a szegedi kórházi veszélyeshulladék-égetője, a Békéscsaba ivóvíz-arzénmentesítő berendezése, a Zalaegerszeget elkerülő út és a hulladéklerakó, a Szombathelyet elkerülő út, a győri kereskedelmi központ és az inkubátorház – hogy csak néhányat említsek a nagyobbak közül. És a fejlesztések nem állnak le. Uniós ISPA-forrásokkal kezdődik el és folytatódik az 5-ös és a 4-es közlekedési főcsatornában a vasútpályák rehabilitációja. 2001-ben erre a célra három projektben összesen negyvennégymillió euró fordítható. Elkezdődik Győr város szennyvíztisztító rendszerének telepítése, a kommunális hulladék gyűjtőrendszerének és feldolgozórendszerének létesítése. A PHARE 2000 a regionális programokban több száz kisebb-nagyobb projekt megvalósulását segíti, és akkor nem is beszéltünk a kistérségi és mezőgazdasági SAPARD-terv néhány száz tételéről. Kértem a támogatást kapókat, hogy valamilyen formában – például jól látható táblák elhelyezésével – jelezzék, hogy a projektek uniós támogatással készültek. Itt ugyanis nincs mit szégyellni. Olyan projektről, ami elkészült, de sikertelen lett volna, még nem tudok.– Ugyanakkor természetesen nem akarom a kevésbé látványos intézményfejlesztési programok jelentőségét sem lebecsülni, hiszen ezek a későbbi közigazgatási feladatok megoldásához elengedhetetlenek.– Gyakorta éri vád a kormányt, hogy csak olyan önkormányzatnak juttat forrásokat, ahol kormánypártiak a polgármesterek, vagy kormánypárti testület irányítja a községeket.– Elnézést, de ezt nem tudom másként értékelni, mint egy ellenzéki sztereotip füllentést. Hogy a saját területemnél maradjak: meg kell kérdezni Nyíregyháza polgármesterét (MSZP), Győr polgármesterét (MSZP), Békéscsaba polgármesterét (SZDSZ) vagy szűkebb pátriámban Nagykanizsa és Letenye polgármesterét, hogy jutott-e forrás ezen térségeknek az uniós kasszából. De a többi szektorban is hasonlókat tapasztalok. A gázközművagyon rendezésekor sem nézte a kormány, hogy az adott községben ki a polgármester, vagy kikből áll a testület. Arra azonban felhívtuk a figyelmet, hogy a kormánytól kapott pénzt ne szórják szét, hanem használják fel saját erőként – esetleg éppen európai uniós társfinanszírozásokhoz az ésszerűség jegyében.– Az is gyakorta felmerül az ellenzék vádpontjai között, hogy a koalícióban elkülönítve működnek a koalíciós partnerek, tehát két vagy három párhuzamos kormány is működik egy időben.– Ezt a feltevést nem füllentésnek, hanem – már megbocsásson – bődületes szamárságnak kell minősítsem, több ok miatt is, elsősorban a saját tapasztalataim alapján. A PHARE működési területe ugyanis szinte a teljes kormányzati területet felöleli: a Miniszterelnöki Hivatalnál a Gazdasági Minisztériumban, a közlekedési tárcánál és az FVM-ben ugyanúgy felhasználtak és felhasználnak PHARE-programokat, mint a Környezetvédelmi vagy a Szociális és Családügyi Minisztériumban. Egyes programok felhasználásakor pedig több tárca együttműködését is meg kell szervezni, függetlenül attól, hogy fideszes, MDF-es vagy FKGP-s minisztériumról van szó. A regionális fejlesztésnél, a területfejlesztésnél például a FVM a fő felelős, de jelentős mértékben közreműködik a Gazdasági Minisztérium is. Az ISPA területén a környezetvédelmi tárca és a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium együttműködése az elengedhetetlen. A jogharmonizációban pedig az Igazságügyi Minisztérium szinte minden tárcával és programszerűen működik együtt. A „párhuzamos kormányok” felvetés inkább tükröz ellenzéki vágyakat, inkább szól – hamisan – a közvéleményhez. A valósághoz semmi köze.– Az Európai Unióval közösen elfogadott programok megvalósítása mellett van-e hatása a csatlakozási esélyünkre egyéb körülményeknek, mint például a gazdaság alakulásának?–Ma már tartósnak mondható a gazdasági növekedés, hiszen harmadik éve tart. A költségvetési és fizetési mérleg egyensúlyáért bértollnokként aggódók, a Bokrost és „csomagját” aktualizálni kívánók is hátrébb húzták agancsaikat.– Aggodalomra ad viszont okot, hogy a kérdések kérdésében, az inflációellenes küzdelemben megtorpantunk, és 2000-ben nem tudtunk előrelépni. Igaz, hogy sem az energiaárak nemzetközi alakulása, sem a gyenge euró nem kedvezett. Az azonban, hogy a forintot idő előtt az euróhoz kötöttük – holott az importoldalon nagyon jelentős még a dollárfizetések aránya –, elhamarkodott lépés volt. Ez a jegybank kezdeményezésére történt, persze a kormány talán lehetett volna egy kicsit óvatosabb. Hasonlóképpen óvatosnak kell lennünk, amikor az infláció okait boncolgatjuk. Számomra nem tűnik kielégítőnek az a magyarázat, hogy a többletinflációt (a hat-hét százalék feletti inflációt) egyértelműen az energiaárak okozták. Az árfolyamrendszer elhibázott változtatásáról már szóltam, de szólni kell más körülményekről is, amelyek eddig nem kerültek napvilágra. Ezek alapvetően a monetáris és fiskális politika változatlan összegabalyodásából adódnak, abból, hogy a jegybank még ma is abban a helyzetben van, hogy akadály nélkül tudja saját mérlegét az állam terhére javítani, saját költségeit, elsősorban a forrásköltségeket áthárítani az államkasszára. Ilyen költségáthárítás történt, amikor legutoljára a jegybank kemény egy százalékkal emelte az irányadó kamatokat. Érdekes módon amikor az infláció szinte zuhant, a lefelé menetelés csak negyedszázalékonként történt. Most, hogy az infláció zuhanása megállt, a nemzeti bank hirtelen és radikális kamatemelést határozott el. Az egyszázalékos kamatemelkedés hatására az államkaszsza kamatkiadásai egy évre akár hetven-nyolcvan milliárd forinttal is emelkedhetnek.– Ez viszont más fejlett országokban is így van: a központi bank kamatemelése természetesen a költségvetésnek is többletkiadást okoz.– Csakhogy hazánkban a Magyar Nemzeti Bank és a költségvetés mérlege nincs kellően elhatárolva, a jegybank gazdálkodását ráadásul senki nem ellenőrizheti – még a független Állami Számvevőszék sem. Ez a tisztázatlanság aggaszt, mert végül a kormánynak kell korrigálnia a monetáris politika hibáit. Vagy az infláció lesz gyorsabb, vagy mérséklődik a reálbér-emelkedés, vagy a kettő valamilyen sajátos egyvelege adja a megoldást a bajra. Ami a konkrét helyzetet illeti, a 2000. évi többletinflációnak – számításaim alapján – legalább a fele adódik a költségvetés és a „független” jegybank sziámiiker-helyzetéből. Ebből is látszik – az uniós csatlakozástól is eltekintve –, hogy a jegybank tisztázatlan körülményei veszélyeztetik leginkább a gazdasági prosperitást.