Brüsszel és a Balkán

A második világháború előtti utolsó években, amikor még mindenki abban reménykedett, hogy mégiscsak sikerül a fenyegető konfliktust elkerülni, a francia diplomata, Henri Pozzi egy hosszabb jugoszláviai látogatása után La Guerre revient (Újra itt a háború) címmel könyvet jelentetett meg. Pozzit az első világháború idején Franciaország a szerb–jugoszláv térség békeszerződéseivel bízta meg. Bár személyes tapasztalata alig volt az országról, a francia tradícióknak megfelelően a szerbek nagy barátja volt, és sokat kedvezett nekik. Később számos információ fényében kétségei támadtak. Ezért jugoszláviai utazásokra vállalkozott, amelyek arra a felismerésre juttatták, hogy történelmi hiba volt ebből az államból Nagy-Szerbiát létrehozni. Könyvével korábbi tévedését kísérelte meg jóvátenni, sikertelenül. Mivel azonban az igazságot mondta ki, elbocsátották a francia diplomáciai szolgálatból.Önkéntelenül is ezek a tények jutnak eszünkbe, ha szemügyre vesszük, mi folyik ma az Európa Tanácsban az egykori Jugoszlávia újjáépítésével kapcsolatban. Már a koszovói háború befejezése előtt voltak olyan, az amerikaiak által belgrádi maffia néven emlegetett vezető tisztviselők, akik mindent megtettek, hogy Jugoszláviát újjáépíthessék.Amikor például e beszámoló szerzője iszlám barátokkal a független Horvátország elismeréséről beszélt, az akkori brit külügyminiszter élesen kritizálta, mert ő nyilvánvalóan Jugoszlávia újbóli eggyé olvasztása mellett volt. Még az Európai Parlamentben is működött egy szerb lobbi, amely diszkreditálni igyekezett Horvátországot, Szlovénia függetlensége ellen lépett fel, és próbálta megakadályozni a népek önrendelkezési jogának érvényesítését a szerb térségben, nem utolsósorban Macedónia vonatkozásában. Olyan problémákról pedig szó sem eshetett, mint Montenegró vagy a Vajdaság kérdése. Ezt szolgálta egy német tisztviselő lelketlen kijelentése is, aki „Nyugat-Balkánról” beszélt. Mindez mind gazdaságilag, mind pedig politikailag Oroszország céljait támogatta.Koszovó keserű tapasztalatai után abban lehetett reménykedni, hogy végre megértik: tartós béke csak a népek önrendelkezési jogának elismerése után lehetséges. Úgy tűnik azonban, mára ismét elfelejtették ezt. Jelzésértékű az az eufória, amely Milosevics bukását, illetve Kostunica színre lépését övezte. Kostunicáét, aki még azt a fáradságot sem veszi, hogy a saját népe kívánságainak eleget tegyen. Továbbra is a Milosevics által kijelölt vonalon halad, akinek csak azt veti a szemére, hogy nem nyerte meg a háborút. Ezenkívül hatalmas pénzügyi követelésekkel lépett fel az Európai Unióval szemben. A szerb hatalom azt is el akarja érni, hogy Milosevics, Karadzsics és Mladics ne kerüljön a hágai bíróság elé. Végül csak horvátokat fognak elítélni azért, amit a szerbek országukban véghezvittek.A pénzügyi segély, amelyről hamarosan döntenek, kiegyensúlyozatlan helyzetet fog létrehozni, még gazdasági szempontból is. A pénz nagyobbik része a szerbekhez kerül, és azok, akik annak idején nyugati oldalról függetlenségüket védték úgy, mint a horvátok vagy a macedónok, csak némi kis borravalót kapnak, nehogy túlságosan tisztán láthassuk, mi történik adóként beszedett pénzünkkel. Egyébként pedig a szerb háborús gépezetnek köszönhetően pont ezek az országok szenvedték el a legnagyobb pusztítást.Úgy látszik, csak akkor veszik észre a rombolást, ha annak előidézője Amerika vagy a NATO. Más szavakkal kifejezve a „nyugati Balkán” koncepciója a szerb uralom vezetésével újra fontos szerepet játszik.A zágrábi konferencia ezért több, mint aggasztó. A montenegróiak meghívásának visszamondása botrányos – elég, ha visszaemlékszünk arra, hogy a demokraták micsoda ígéreteket tettek a Milosevics bukása előtti napokban –, ami a nyugati kormányok rövidlátó, opportunista politikáját mutatja. Hogy lehetne ezek után még bizalom?Nyomasztó nézni, hogy itt egyes kormányok mennyire értetlenül állnak a realitással és a politikával szemben, amikor legalkalmatlanabb tisztviselőiket küldik az egykori Jugoszlávia térségébe.Ha valaki nyomon követi ezt a fejlődést, tisztában kell lennie azzal, hogy ha nem vizsgálják felül a véleményeket az utolsó pillanatban, akkor amint félig talpra áll Kostunica Szerbiája, ugyanazokat a támadásokat fogjuk megélni, mint Milosevics alatt. Pozzinak igaza volt könyvének címével, és nem csak a második világháború esetében.(Fordította: Lipthay Erzsébet)