Búcsú a „Gorbuskától”?

Csalódottan ballagtak hazafelé a múlt hét végén a moszkvai Filiből, az orosz főváros népszerű „Gorbuskájáról” mindazok, akik az év vége közeledtével itt akarták megvenni az ajándékokat. A CD-piacon ugyanis az ismert piros sátrak helyett csupán mogorva, szürke ruhás rendőrök várták őket a frissen leesett hóban. Ha hinni lehet a statisztikáknak, akkor egy-egy hétvégén mintegy egymilliónyian látogatnak ki ide, a Bagratyionovszkaja metróhoz. Oroszok és nagy számban itt élő külföldiek utaznak fel Moszkvába Rjazanytól Kalugáig, hogy nem éppen törvényes módon, de beszerezzék a legújabb slágerlemezeket, régi és friss videofilmeket vagy számítógépes programokat, CD-romokat.A hamis CD-k e Mekkája, az orosz főváros egyik legendája a hirdetőtábla szerint azonban két héttel az ezredvég előtt bezárta kapuit. A hivatalos indoklás szerint azért, mert a piaci sátrakból hiányoztak a pénztárgépek, s tömegesen árultak kalózprodukciókat. Ezzel az argumentációval felesleges vitatkozni, hiszen mindenki tudja, hogy az Oroszországban terjesztett hanghordozók mintegy hatvan százaléka hamis termék. S hát évek óta röppennek fel hírek a „Gorbuska” bezárásáról, de a piac eddig egy hét után mindig kinyitott. Az élet ugyanis él és élni akar. A hatóságot egyfelől az olcsó árut igénylő tömeg, másfelől a horribilis haszonban érdekelt maffiák „nyomják.” Sokan most is azt remélik, hogy ez utóbbiak csupán nem tudtak megegyezni a velük össze-összekacsintó hatóságokkal. A vásárolni szándékozó tömeg agyába azonban egy számukra ennél sokkal veszélyesebb felismerés hasított bele: „A Gorbuskát is elérte Putyin kemény, rendteremtő keze?!”A 47 éves, KGB-s múltú Vlagyimir Putyin, aki Jelcin lemondása után, tavaly szilveszterkor robbant be végképp a világpolitikába, most ezt a népszerűtlen lépést is megteheti. Támogatottsága miatt „nem fogja semmilyen golyó”. A kilencvenes évek negatív konszenzusába, a szabadság eufóriája utáni átalakulás frusztrációjába, a birodalom folyamatos zsugorodásába belefáradt átlagorosz rendre vágyott, s kétségbeesetten szavazta meg, óriási fölénnyel, Putyint elnöknek. Azt az embert, aki ilyen-olyan módon elérhetően – de egyedül ő – ígért neki jövőt. Nem fényeset, nem gazdagot. De talán jövőt.A látványos pajzsra emelés után sokan fanyalogtak ugyan a csecsenföldi felemelkedésen, a KGB-s múlton, a szürke, első látásra semmitmondó, markáns politikai személyiségnek egyáltalán nem mondható Putyinon, ám hamar rájöhettek, hogy a látszat néha csal. Putyin gőzhengerként haladt előre. Minden eddiginél jobb hátszelet adott neki az olajárak emelkedése, ami még édesebbé tette az 1998-as pénzügyi összeomlás hazai termelést némiképp felélénkítő, lassan beérő gyümölcsét. Immár fizetik a nyugdíjakat, s ha minden igaz, jövőre még harmincszázalékos emelés is várható. Persze a fizetések ma is gyalázatosan alacsonyak, igaz, a titok megfejtéséhez – hogyan is lehet húsz dollárból megélni – sokaknak kulcsot adhat, hogy Oroszországban a jövedelmeknek általában legfeljebb ötven százaléka átlátható.Az alacsony jövedelmek problémáját természetesen aligha lehet rövid távon megoldani, de még a megoldás lehetősége is elvész, ha a mostani, kedvező légkörben ismét elmarad a gazdaság szerkezetátalakítása. Ehhez járul még, hogy sokak szerint – mivel harminc évvel ezelőtt történtek utoljára számottevő modernizációs beruházások – 2003-ban úgynevezett technogén katasztrófák sora érheti Oroszországot. Ezek előjelének tartják a Kurszk katasztrófáját, az osztankinói tévétorony kigyulladását vagy a Puskin téri robbantást. Ide sorolható az is, hogy a Tengermelléken immár minden tél elején összeomlik a végképp megjavíthatatlan fűtési rendszer.Miközben már vannak látható jelei annak, hogy az orosz vezetés felismerte e nyugati technológiák és befektetések nélkül megoldhatatlan kihívást, lendületesen folyik az állam „összeszedése”. Putyin nem sokat teketóriázott, amikor átalakította a régiók rendszerét, megnyirbálta a felsőház jogkörét, s – felemás sikerrel – megpróbálta megtörni a kormányzók kiskirályságait. Azonnal harcot hirdetett a Jelcin-rendszerhez kötődő oligarchák ellen is. Berezovszkij és Guszinszkij befolyása megcsappant ugyan, a probléma azonban az, hogy egyelőre még nem a rendszer, csak oligarchák személye változik. Még könnyebb a dolga a Kreml úthengerének akkor, amikor a továbbra sem létező pártrendszert gyűri maga alá. Ma már nincs szükség sem a hatalom által kreált Jegyinsztvóra vagy akár az Otyecsesztvóra, még kevésbé a már korábban is csak szalonellenzékként vegetáló kommunistákra. A rendszer pragmatizmusát azonban jelzi, hogy – mindezek ellenére – minden társadalmi erő kap valamit. Ki félszovjet himnuszt, ki bizánci sast, ki pedig trikolórt.A Putyin-henger tehát feltartóztathatatlanul robog a Kurszk tragédiája vagy a sokszor népszerűtlen intézkedések ellenére is. Sokáig valószínűleg a „Gorbuska” sem állhat ellen e rendteremtő lendületnek.