Én nem tudom...

Én nem tudom, ugyanaz-e, amikor a kutya morog, az ember pedig káromkodik.A morgásnak és a káromkodásnak is vannak bizonyos fokozatai, Natasa (a kutyám) nemegyszer örömét is morgással fejezi ki, bár a hang, amit ilyenkor kiad, elégedett röfögésre, sőt néha dorombolásra emlékeztet. Ezért egyik ragadványneve a Röfi Malac. Natasa, miként neve is mutatja, lány... A nők, úgymond, általában finomabb beszédűek, ám, aki hallott már a nyílt utcán egy-egy nekikeseredett hölgyet kifakadni, az bizony tudja, hogy a férfias b... meg úgy viszonyul ehhez, mint a csengőcsilingelés a harangzúgáshoz.Úgy érezzük, hogy korunkban a csúnya beszédnek keletje van és eltűntek társadalmi korlátai. Egy jobb stiliszta a b... megekből, az elefesekből képes összehozni egy korhű regényt, a különböző rádió- és tévéfrekvenciákon a disznólkodás a jópofaság alapismérve.Kétségkívül lehet jópofán káromkodni, sőt azt is mondhatjuk, hogy a csúnya beszéd nem mindig alantas indulatból ered. Mentorom és atyai jóbarátom, Ruffy Péter, aki választékos nyelvezetű és stílusú ember volt, őszinte örömmel szokta volt mesélni, mily szépen pirított rá egy kamionsofőr a körúton. A neves és finom modorú hírlapíró kezdő úrvezetőként kis Fiatjával óvatosan haladt az Oktogon felé, amikor a magasból égi hangként rádörrent a kamionos, ekként: „B...szom azt a sárga tökön hizlalt, tarajos kanparaszt fejedet”. Valóban, ez szinte már költészet. Viszont az is biztos, ilyet dühében nem mond az ember.A düh, meglepetés, váratlan fájdalom valószínűleg a legfegyelmezettebb és legillemtudóbb urakból (hölgyekből?) is kihoz valamely durva indulatszót, amely furcsa mód, majdnem minden esetben a nemiségre utal. Valójában roppant érdekes, hogy ebből a tárgykörből kerülnek ki egy-egy népszerű (kereskedelmi) tévéadás sikamlós, harsány röhögéssel kísért bemondásai, és a – legtöbbször szocialista ihletésű – nem egészen intellektuális parlamenti közbekiáltások, amelyeket a véletlenül bekapcsolva maradt mikrofonok közkinccsé tesznek. Lehet, hogy az ilyen szövegek a néphez tartozás eleven bizonyítékai?Eme megnyilvánulások arra a szituációra emlékeztetnek, mint amikor valaki véletlenül az ujjára csap a kalapáccsal, s felszisszenésként mond ki egy közkeletű szót. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az ember általában akkor használ csúnya szavakat, amikor nem bír önmagán uralkodni, s feszültségétől száján át szabadul. Az önuralom nélküli ember persze aligha jó politikusnak, bár manapság ki tudná megmondani, hol kezdődik és hol végződik az emberi méltóság.Mint tudjuk, semmi sem új a Nap alatt. A bibliai Példabeszédek szerzője is óv a csúnya beszédtől, majd később Jézus is utal rá, hogy kevésbé fertőz az, ami az ember száján át bemegy, mint ami kijön.Példaértékű az a levél, amelyet az alábbiakban idézek, arra vonatkozólag, hogy az emberek sosem vonakodtak a szájukra, vagy tollukra venni illetlen szavakat. Az interneten terjesztett hivatalos szöveg a következő:„Tekintetes kultúrmérnöki hivatal, Pécsett.Tegnapi postával érkezett 1090/1903 számú hivatalos átiratukra, melyben azt kérdik, hogy a Nagyberki(?) község határában lelt régi sarkantyúval mi történjék, hivatalos tisztelettel azt válaszolom, hogy b...k meg (a szó az eredetiben kiírva – a szerk.) az urak a sarkantyújukat, mert 35 fok Réaumur hőségben ilyen szarságokkal nem foglalkozhatunk. Teljes tisztelettel elefes (az eredetiben kiírva – a szerk.). Budapest, 1903. aug. 18. Dr. Réthy László.”E levél bizonyítja egyrészt azt, hogy a doktori cím nem jelent mindig finomkodást, másrészt azt, hogy nem csak idén volt rohadt meleg (35 fok Réaumur = 43 Celsius-fok).Hogy globális jelenség-e az, amiről itt szót ejtettem, én nem tudom.