Fikciók felelőssége

Hol kezdődött a történet az idők „mélységesen mély kútjában”?Melyik történetet látjuk, éljük, folytatjuk? Melyik szeletét s milyen mélységben a vérrel borított felület alatt? S főleg: melyik fikció szerkesztésében?Mint a minden számítás szerint is a (dicstelen) befejezéshez közeledő XX. század végének nem egy háborúját: a most már igazi háborúvá belobbant Al Aksza intifádát is a médium izzította már leállíthatatlanul vért, lávát, gyűlöletet fröcskölő Vezúvvá. Az ideológia, nemzeti cél (igazság) szerkesztette fikció (a Dávid és Góliát alapsztori sémájára) a nagy és globális médium disztribuálása által válhat csak piacképessé. Ahol a nem kechuppal ábrázolt vérnek, a nem díszletmunkások előállította romoknak, a nem pirotechnikusok által előidézett robbanásoknak s persze a nem sminkelt hulláknak igen megnőtt a keletjük – az Öböl-háború kitűnően eladott és megrendezett szcenáriója óta. (A műfajnak talán azért támadt széles vevőköre, mert Coppola Apokalipszis most című opusát már nem lehetett hagyományos eszközökkel űberolni.) Ahogy a szeretkezés „mímelt” ábrázolása sem hoz ma számottevő figyelmet, pénzt a konyhára – hanem csak az, ahol a szeméremtesten megolvashatók a szőrszálak, vagy ahol a föllövelő sperma útja „élesben” követhető nyomon a „tudósításban”. Az ezredvégi kultúra elpornografizálódása adta a formát, stílust és persze a közönséget ahhoz a folyamathoz, ahol a nemzetek s az őket alkotó egyének ügye maga is elpornografizálódik – a globális pornográfia alól magukat kivonni nem képes politikusok s ami még szomorúbb: írástudók tevékenysége nyomán.Ehhez nyújt látványos példát a mostani közel-keleti vérontás eszkalálódása. A tenger vérben és szenvedésben született, s 52 éve vajúdó Izrael állam megalapítását lezáró okmány aláírása alig két hónapja már karnyújtásnyi közelségben volt. De az igazi vérre szomjazó közönséget kiszolgáló fikció igénye (ex-Jugoszlávia már „lejátszott”) az önmagának sem ura sajtó révén sikerrel lehetetlenítette el ezt a végéhez közelítő, ha nem is megbékélést, de elviselhető együttélést ígérő folyamatot. (Amit ma nem emlegetnek: Oslót az izraeliek találták ki, hozták létre, vívták ki, sőt: magát Jasszer Arafatot is ők legitimálták, nemcsak mint egykori terroristát – nem Gázába, hanem az USA-ba nem kapott sokáig beutazási engedélyt –, de mint Szaddám Huszein utolsó csatlósát is. Mégpedig az a baloldal, amely most van – minden bizonnyal már csak ideig-óráig – uralmon, s amelyet most tesz nap mint nap – úgy látszik, bevégeztetetten – lehetetlenné Arafat és köre. S ezzel magát a megegyezés lehetőségét.Lehet, hogy a legutóbbi borzalmas merényletekhez valóban nincs közvetlen köze – nem is kamatoztatható számára a médiumokban –, de az azokat kiváltó s most már ellenőrizhetetlenül elszabaduló indulatok felszításáért mindenképp ő a felelős. Rákapott a médium ízére. Kezelésére. Tudja, mit kell szállítani neki. S azt is magtanulta, hogy mit lehet vele elérni. Ami katonai vagy politikai erővel nem, az még a manipulált „közvélemény nyomásával” s annak egyenes folyományával: a „nemzetközi közösség” (ami valójában az USA s mellette néhány dekorációszövetséges) beavatkozásával kicsikarható. Nem libanonizálni, hanem koszovóizálni akarta a terepet, ahol előnyösebb tárgyalási pozíciót szeretett volna elérni. Koszovó s részben Bosznia erre nyújtott példát számára, s hogy nem teljesen reménytelenül, azt bizonyítja, hogy az USA-val rivalizáló, másodrendűvé süllyedt európai hatalmacskák (valaha az ő gyarmataikhoz tartozott az egész Közel-Kelet) már ugrásra készek a „jó szolgálatnak” alakoskodott érdekszféra visszaszerzése érdekében.Arafat csupán azt hagyta ki a számításból – valószínűleg ő maga is csak a sajtóból tájékozódik –, hogy Izrael nem egy korrupt diktatúra, s az izraeliek azon dolgoznak – lehet, mindhiába –, hogy a hatnapos háborúban megszerzett területeket visszaadják egy aláírt békéért cserébe. Viszont abban igaza van, hogy mindezt a csupán vérre és önmaga jelentőségének, igazságosságának érzetére szomjazó közönség nem tudja, vagy nem akarja tudni. Ezért próbálkozik. Sőt: ma már szinte ő maga sem tehet mást, hiszen a „befektetett” gyermekvérrel el kell számolnia. Ha nem éri el vele, hogy a „nemzetközi közösség” beavatkozzon a befektetett horror nyomán (az arab testvérekre csak retorikában számíthat), akkor ezt majd valaki számon kéri tőle. Talán megszületik az a palesztin nemzedék, amelynek lesz bátorsága ezt megkérdezni. Mert ahogy rossz döntés volt 1948-ban nem elfogadni Palesztina arab és zsidó részre való fölosztását, úgy igen rossz döntés most, a végső megegyezés küszöbén négy-öt százaléknyi vitatott területért talán újabb fél évszázados szenvedést okozni a népének. (Igaz, a mostani uralkodó elit, a visszatértek népe – akár Rákosi Mátyás és köre –, nincs összhangban sem érzelmileg, sem helyzetfelismerésben azzal a néppel, amely végig itt, az izraeliek mellett élte le az elmúlt fél évszázadot.)De vétkes ebben a vérre, szenzációra, önmagáért való hatalomgyakorlásra vagy csak pénzre vágyó globális média, amely az ingyendrámáért cserébe a lehetőséget szállítja. Amely (élén a CNN-nel) nem a hír, hanem maga a tevőleges vélemény. Milliárdnyian látják, s dollármilliárdok állnak mögötte. Fikcióival politikusokat, közmegmondókat irányít.S ezért a kezéhez vér tapad. Mégpedig azoké a palesztin gyermekeké, akiket Arafat küldött mészárszékre. Ugyanis ha a CNN és más tévétársaságok nem közvetítenék az eseményt, s ezáltal nem lehetne tőle politikai előnyöket remélni, akkor nem kellett volna meghalniuk. S mindenki cinkos ebben az értelmetlen és tragikus öngerjesztő halálsorozatban, aki ezeknek a „tudósításoknak” hitelt adva szajkózta, terjesztette ezt a fikciót, aki ezekből másokra és a helyzetre ható véleményt kovácsolt – mert hamis értelmet adott az értelmetlen halálnak. (Ugyanis a gyermekhalálnak nincs olyan kontextusa, hogy értelme legyen.)A vérnél, a gyermekhalálnál nincs borzalmasabb: „érzékibb”. (A most Góliáttá rajzolt izraeli katonák élete, hozzátartozóik gyásza a műfaj szabályai szerint nem fontos – nem is látjuk, ismerjük őket.) Reménytelen a megegyezés, az együttélés lehetősége. Annál inkább, mert ez az állapot folyamatos „halált virágzik”, hiszen egy új nemzedék fogan gyűlöletben, amely, mint az AIDS vagy a sugárfertőzés, évtizedek múltán is szedi áldozatait, akárhogyan végződnek a mai idők.S van egy kevésbé publikus elemük a mai eseményeknek: a palesztin fennhatóság alatt élők borzalmas anyagi helyzete. Aki kenyérkereső, az túlnyomó részben az izraeli gazdaságból élt, a vékony palesztin középosztály javarészt turizmusba fektetett tőkéje (1994 óta 15 ezer szállodai helyet hoztak létre) mostanra teljesen semmivé foszlott. Míg az előző intifáda idején a Kuvaitban élő vendégmunkássereg el tudta tartani otthoni családját, most ez a lehetőség sem áll fenn – Arafat krónikus „rossz választása” folytán minden palesztint kiebrudaltak onnan. Az izraeli gazdaság kibírja a roppant veszteségeket (hiszen idejében a high tech-re helyezte a hangsúlyt a labilis turisztikai iparral szemben), de az állammá szerveződni készülő palesztinok előtt nincs reális alternatíva, nem tudni, miből fognak megélni, különösen ilyen keserves „válás” után. Hiszen jelentős izraeli segítség, gazdasági szimbiózis nélkül elképzelhetetlen az állami különélés.Simon Peresz, Oslo megálmodója (a jelenlegi „Góliát”-kormány tagja) úgy képzelte el a békét az arab szomszédokkal, hogy mindenki jómódú lesz. (Lásd Új Közel-Kelet című művét magyarul is.) A tömegszuggesztió (lásd a harmincas évek Németországát, ahol ez először valósulhatott meg a médiumok révén), a demokrácia teljes hiánya (bírósági ítélet nélkül végeznek ki kollaborációval gyanúsítottakat) ezt az alapvető, mert gyomron érezhető érdekfelismerést sem engedi érvényre jutni. S persze a határok szentesítésének előestéjén történt visszabukásnak van egy érthetőbb s ezért sokkal tragikusabb – nem globálisabb, de egyetemesebb – története is. Erre utal az a tény, hogy véres zavargások, merényletek csak olyan izraeli kormányok alatt pusztítanak, amelyek komolyan gondolják a megbékélést.Rabin ebbe a programba halt bele. Addig robbantgattak buszokat a mostanihoz hasonló módon, amíg a teljesen biztos nyerő pozícióban lévő Simon Peresszel szemben berobbantották a hatalomba Bibi Netanjahut, aki nem vádolható békeakarással. Nem is bántották, csak Barakot, aki még parlamenti háttér nélkül is vállalta a konfliktus történelmi lezárását. (Mire e sorokat befejezem, már be is veszi a leghéjább Sharont a kormányba, mert nincs más választása. Talán az újbaloldali-forradalmi „minél rosszabb, annál jobb” elv alapján ez is a cél. Ez a paradoxon csak a politikánál mélyebb, de a történelmet a valóságban alakító érzelmi (vulkanikus) erőkön alapszik, ahol az irracionális (al)világ fellázad a racionalitás ellen, mert erősebb annál. A kényszerű együttélést el lehet fogadni. A mindent lezáró, megmásíthatatlan határokat, a kompromisszumot nem – mert ez ellen egész lényünk háborog. (Ki fogadja el lélekben ma is Trianont?)Jeruzsálemben, Haifában, Tiberiasban, Cefatban zsidók arab házakban élnek ott, ahonnan egy egész arab nemzedék menekült el két emberöltővel ezelőtt, s hazavesztésének fájdalma nem enyhült ez idő alatt. Ezeknek a házaknak, földeknek a zsidó kézbe kerülése számukra ugyanolyan (alapon) vitatott, mint a Gáza melletti néhány zsidó enklávé létezése, ahol most annyi vér folyik – s a médiumoktól vak világ azt hiszi, hogy e pár (csereértéknek fönntartott) település miatt folyik a háború. (Sínaiban egy egész várost ürítettek ki az egyiptomi békekötés érdekében.) Ennek a fájdalomnak, érzésnek megvan a maga igazsága.Vissza kellene térni egy másik történethez, amelyben azok az államok, hatalmak játszották a főszerepet, amelyek most a „független”, a „jó szolgálatra kész” és főképp az igazságosztó szerepében tetszelegnek. Amelyek a saját zsidóikat, akikkel nem tudtak, vagy nem akartak együttélni, ide üldözték, kényszerítették. Mert Izrael ténylegesen a holokauszt borzalmában – egyenesen belőle – született. Ha ebbe a „mélységes mély kútba” lenne erő belenézni – az önkielégítő s így meddő pornográfia képei helyett –, akkor talán a világ együttes erővel és empátiával be tudná hegeszteni ezt a fél évszázada nyitott, vérző sebét. De ehhez a civilizációját kellene megváltoztatnia.„Nagy szárnyadat borítsd ránk, virrasztó éji felleg.”Jeruzsálem, 2000. november 22.