Karácsonyi üzenet

Több ünnep többféle üzenete szólít meg minket ezekben a napokban. Államiságunk Szent István általi megalapításának és Európa családjába való befogadtatásunknak ezredik évfordulóját és az Európai Unióhoz tagolódásunk egészen közelivé lett esélyét ünnepelhetjük a kereszténység fennállásának 2000. esztendejében, az emlékező jubileumi szent év utolsó napjaiban, karácsony és a harmadik évezred beköszöntésekor. Bizony, igen nagy szükségünk van az igazi ünnepekre. Mind személyes, mind közösségi életünkben. Nem a tömegeket utcára vonultató, harsonás hivalkodásra, hanem arra a szerényen csöndes egybegyülekezésre, amikor még a legelesettebbek is megajándékozzák magukat a lelkek egymásra találásának kegyelmével, az összetartozás boldog tudatával. Amikor az egymást szeretettel számon tartók asztalhoz telepednek, s leltározzák életük vigaszt és reményt adó szépségeit. Hogy boldog nekibuzdulásaik és erős gyötrelmeik eredményeként hová jutottak, mivé lettek. S mivé lehetnek. Mert az igazi ünnep nem a javakról szól, hanem a szeretet, remény és hit megerősítésének pillanata. Amiként a keserves nyomorúság közepette is afféle megtartó ünneppé lényegülhetett át a móriczi hetedik krajcár fellelése. Igen nagy szüksége van a lelkünket megértésre és megbékítő szeretetre szólító együttlétek alkalmainak. Mert bizony ma még többnyire ott tartunk, hogy bizalmatlanul szabdaljuk fel közös életterünket, egymástól elválasztó mezsgyéket jelölünk ki gyanakodva, ellenséges indulattól kihegyezett cövekekkel és kerítésrácsokkal határoljuk be mások – és így magunk – mozgásterét. Nem mindig elég erős bennünk a békesség vágya, s életünkben a békességre törekvés. A meghatározó nemzeti, társadalmi célokban mutatkozik ugyan egység, de már az egyetértés alapján is a sokszor a minimum kicsinyítő jelzőjével illetjük. A legégetőbb problémák megjelölésében, feltárásában és kezelésük módjában sokszor nagy a különbözőség. Holott nyilván többet érhetnénk el, ha a valós értékek és eredmények iránti nagyobb tisztelettel, a mások iránti nagyobb együttérzéssel, az ellenfelet is érintő nagyobb tisztelettel és megértéssel élnénk mindennapjainkat. Hiszen eredendően él bennünk az összefogás emberi igénye. Ápoljuk és karoljuk fel tehát a személyiség kiteljesedését, az alkotó önépítkezést, de hasonlóképpen számon kell kérnünk magunktól és másoktól a szeresd felebarátodat elvének érvényesítését is. Meg kell erősítenünk a közgondolkodásban a szolidaritás kölcsönös felelősségének érzését és életünkben az önkéntes támogatás erényét. Az elesettekben, a rászorultakban a kétségbeesés helyetti erős akaratot a felzárkózásra, s a hitet, hogy ezt okkal igényelhetik. A többségben az ezek érvényesülését támogató igyekezetet, a jobban élőkben azt a polgári tudatot, hogy bőségesebb eszközeikből ehhez adakozzanak. Egy nemzet nagyságát, egy társadalom erejét leginkább az mutatja meg, hogy miképpen képes gondoskodni a hiányban szenvedőkről, a rászorultakról. A Himnusz költője, Kölcsey Ferenc int minket arra, hogy az az igazi erény, amikor a hasznos ellenében a jó pártjára tudunk állni. A világ telve van egyet nem értésekkel és ellenérdekeltségekkel, a nehéz megpróbáltatások és csalódások, a reményvesztések és kudarcok esélyeivel. Az ország szerkezetének, a társadalomnak, a gazdaságnak gyors átalakulása milliókat fosztott meg hagyományos szerepeiktől, s kényszerítette őket újak vállalására, vagy hagyta magukra szerep híján. Tömegek léptek ki a falujuk megtartó oltalmából, s lettek közösségtelen városlakóvá, váltak szakmájuk megszűntével munkanélkülivé vagy piacképtelenül várakozó kiszolgáltatottá. A biztonságot adó régi mítoszok, értékek, hagyományok, szokások, rítusok mellett újak jelentek meg életükben, s most a választás kényszere is nyomasztja mindennapjaikat. A rendszerváltással a demokrácia és a szociális piacgazdaság új esélyeit teremtettük meg magunknak. Milliók remélték a nélkülözött szabadságot, a termtő békét és a biztonságos jólétet. S most mégis sokakat tölt el a szomorúság, kétségbeesés, méltatlankodó indulat. Mert voltak, akik a szabadság felé megnyílt kapukon előretülekedve mások elől is mohón learatták a lehetőségek legszebb gyümölcseit. Mert az egyenlő szegénység alázatosságában és a felelősségtől mentesítő parancsuralmi rendszerben nevelkedettek az addig rejtőzködő vagyoni különbözőségekkel találták szembe magukat. S mert sikerpályákat láttak kialakulni, miközben ők maguk – önállótlanságra szokott gondolkodásmódjuk és anyagi eszköztelenségük miatt – tájékozatlanul és bizonytalanul álltak a lehetőségek tág terepein. S mert azt látták, hogy a demokrácia legkevésbé sem a szótlan béke, hanem a felelősségek és érdekek érvényesítésének nyüzsgő forgataga. A közjó iránti alázattól vezetve meg kell szabadulnunk a hétköznapok élősködőitől. Személyes jó példával kell megerősítenünk az ország népét abban a hitében és meggyőződésében, hogy soha ilyen esélye nem volt saját sorsának alakítására. Hogy a sikeres élet záloga változatlanul a biztos erkölccsel, a személyes tisztességgel, a szeretetben fogant megértéssel, a törvények tiszteletével párosuló tevékeny szorgalom. A közös nemzeti érdekekben és társadalmi célokban való egyetértés, az ezen alapuló felelős gondolkodás és együttes munka emelheti csak hazánkat abba a magasságba, ahol magunkat megtartva felelhetünk meg a világ globális kihívásainak. Ehhez büszke tudattal és öntudattal kell számon tartanunk az évezreden át éltető hagyományokat, teremtett értékeink örökségét, magyar mivoltunkat. S készségesen kell megismernünk és befogadnunk mások legújabb eredményeit, kiválasztani mindebből a haladásunk igényei szerint legkívánatosabb módozatokat és eszközöket. Így téve otthonossá a világ számára magunkat, így érezve magunkat otthon más világokban.Az ország Szent István idején ácsolt hajóját, amelyet annyi vihar próbált meglékelni, mára sikerült megerősítenünk. Hosszú nehézségek után végre kedvező áramlatok sodrához kapcsolódva tartunk biztonságos kikötők felé, bár még mindig sokakat perzsel a nap és kínoz a szomjúság. Okkal bízhatunk abban, hogy a kellő társadalmi egyetértés már a közeli holnapokban egy szebb jövőhöz segít minket. Ehhez azonban nem elég csupán azt tartanunk számon, hogy egy hajóban evezünk, és egy irányba igyekszünk. Nem elég azt tudnunk, hogy mindenkinek jutott evező, s azt használja is. Mert ha nem azonos ütemben és csapásszámmal merítjük a lapátot a vízbe, akkor erőnk szakadtával is csak a habokat torlasztjuk egymásra, s előbbre alig jutunk. Bízzunk tehát magunkban és velük egyetértésre törekedve másokban. Bízzunk a nemzet erőinkből összeadódó erejében. A mindenkinek részül jutó könnyebb boldogulás és teljesebb jólét érdekében. Ezt kívánom a boldog békességet osztó karácsony és a harmadik évezredet indító új esztendő közeledtével minden magyar honfitársamnak.Mádl Ferenc a Magyar Köztársaság elnöke