Kiskőrös 2000-ben

Szinte mindegyik magyarok lakta település másként ünnepli az ezredfordulót, a keresztény magyar állam ezredik születésnapját. Van, aki szobrot állít hőseinek, van, aki helyrehozza pusztulásnak indult műemlék épületeit, közösségi házat épít, iskolát, óvodát. Petőfi Sándor szülővárosa, Kiskőrös díszes albumot adott közre – a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának millenniumi támogatásával –, így hirdeti a világnak, miként él 2000-ben. A Budapesttől százhúsz kilométerre fekvő kisváros, amelynek tizenöt- és fél ezer lakója van, ünnepi büszkeségeinek a középpontjába természetesen nevezetes szülöttét, Petőfi Sándort állítja. Szülőházát, amelyet a 175. születésnapon csinosítottak ki kívül-belül, a házacskát körülvevő szoborparkot, a magyar költő bolgár, német, kínai, lengyel, szlovák, szerb és orosz fordítóinak bronzba öntött portréival. És a Petőfi-kultuszt, amely a települést hétköznapokon is élteti s a közérdeklődés fókuszába vonja. Természetesen a táj természeti adottságaival, gazdaságával, szőlő- és bortermelő eredményeivel is foglalkozik a magánkiadásban megjelent szép könyv, amely – a polgármester, Barkóczi Ferenc előszava szerint – mindenekelőtt ünnepelni akar, az évezredforduló romantikájának megfelelően. Ennek pedig nem találni alkalmasabb módját, mint a ma alkotó embere előtt tisztelegve emlékeztetni a múltra.Elfogultsággal forgassák a könyvet, tanácsolja a kiadvány, amelyben helyet kapnak régi fényképfelvételek és mai portrék egyaránt az egyházi közösségeket, iskolákat, gazdasági társulásokat is bemutató lapokon. Büszkék az itt élők az évtizedek óta viselt kitüntető címre, mely szerint Kiskőrös a szőlő és bor városa, de arra is, hogy a XVIII. században újjátelepített község, hol a lakosság nagyobb része szlovákul beszélt, forrasztótégelye lett a szlovák és a magyar kultúrának. Ki-ki úgy őrizheti szlovák és magyar identitását mostanság Kiskőrösön, ahogy a szíve diktálja. Meg a családi hagyomány... El-eltűnődhet a Kiskőrös 2000-ben című kiadvány olvasója: vajon a költő, Petőfi Sándor, aki oly érzékenyen fogadta a nevezetes évfordulókat, hogyan tekintene a millenniumot nagy öntudattal köszöntő szülővárosára? Modern üzemeire, tekintélyes értelmiségi rétegére? Tanintézeteire, templomaira, a fotográfus masinájával farkasszemet néző polgáraira? Tetszene néki mindez, azt hiszem. Hiszen nála jobban senki nem sóvárgott e vidéken a fölemelkedésre, és kevesen voltak, kik „kevélyebben” viselték sorsukban, nyelvükben, eszményeikben a szülőföld adományait, mint Petőfi Sándor. Alighanem több rokon lélekre is találna, ha e kiadványt lapozgatná...