Magyar táj magyar fotográfussal

Aki nem tudja, milyen a réti tücsökmadár, a fehér tündérrózsa, a füstös cankó vagy a nagycenki hársfasor télen, lapozza végig Mészáros Lászlónak a millennium tiszteletére (a Millennium Kormánybiztosi Hivatalának a támogatásával, az Officina Kiadó gondozásában) megjelent könyvét, a Magyarország természeti kincsei című szép albumot, és megismerheti őket. Rajtuk kívül a Balatont, a Dunát, a Tiszát, hegyvidékeinket és pusztáinkat. A kassai születésű, állatorvosnak tanult Mészáros László évek, évtizedek óta járja az országot. Fényképezőgépével megörökíti rejtett szépségeit, ritka (s a kipusztulástól okkal féltett) növényeit, állatait, közismertségre érdemes természeti kincseit. Télen, nyáron, ősszel, tavasszal. Úgy tartotta, a millennium évében kötelessége felvételeinek legjavát összegyűjteni s közreadni – ahogyan ajánlásában olvasható – szülei emlékére, szülőhazánk boldogulására és Isten dicsőségére. Az áttekintés, amit ily módon Magyarország természeti kincseiről elénk tár, pontos és (nyugtalanítóan) lélekemelő. Azt tudatosítja a szemlélőben, hogy milyen gazdagok vagyunk mi, magyarok megannyi veszteség után még ma is. (Legkivált a „fejlett” Nyugathoz képest, amely a miénkhez hasonlatos természeti gazdagságát már rég feladta az indusztriális fejlődés, a túlméretezett urbanizáció érdekében.) De azt sem titkolja e kiadvány (ezért keríti hatalmába olvasóját a nyugtalanság), hogy milyen törékeny és mulandó a gazdagságunk, ha az úgynevezett fejlődésben előttünk haladó népek, nemzetek példáját szolgaian követjük. Nemcsak ünnepi tisztelgés tehát ez a gyűjtemény a szülőföld előtt, de tapintatos figyelmeztetés is: sok a veszítenivalónk, ha nemtörődömségből, tudatlanságból vagy a rosszul értelmezett modernizációtól vezetve sorsukra hagyjuk folyóinkat, bérceinket, pusztáinkat sajátos növény- és állatvilágukkal egyetemben. A Duna és a Tisza tragédiájáról szinte az utolsó órákban szerzett tudomást a magyarság. A két nagy folyónál kevésbé ismert természeti kincseink fenyegetettségénél talán nem kellene bevárni a (meglehet, visszafordíthatatlan) tragédiát. Ebben segédkezik Mészáros László, aki a természetfotózást Homoki Nagy Istvántól tanulta, s akinek felvételeit Stockholmtól Plovdivig számon tartják, díjazzák. És aki valamennyi honfitársára számít, amikor az egyedül a Kárpát-medencében honos élővilág egyedeinek, például az erdélyi héricsnek, a pilisi lennek, a csíkos fejű nádiposzátának a megmentésén fáradozik. (Nikon masinával a kezében...)