Második nekifutásra – kétezeregy

Ezerkilencszázkilencvenöt valahányadik hónap valahányadikán éjfélkor a kamerák előtt ült öt humán értelmiségi s egyikőjük azt találta mondani, hogy most már a huszonegyedik század agyával kellene gondolkodnunk. A többiek szaporán bólogattak. Érezték, milyen is lehet a huszonegyedik század agyával, huszonegyedik századi ésszel gondolkodni.E szegény, megelőlegezett század volt már minden: bölcsek köve, rémkép és válasz, kérdés és remény, hivatkoztak rá, a papír türelmes, ráfért bármi. Holnaputántól fogva viszont a Tiszta Lap következik. Amit eddig a huszonegyedik század számlájára írtak, az holnaputántól fogva semmis. Huszonegyedik század, óh... Tetemre hívtuk akárhányszor, s most ímé: feltámad a tetem, többé nem elnagyolható, mert immáron bennünk lesz nap szerinti mértéke. Vajon belegondoltunk-e, mit is jelent az, hogy épp hétfőn kezdődik? A hét elején, naphátralék nélkül? Új hét, új év, új évszázad, új évezred.Emberek, a farkas eljött, s ti nem féltek? Az ám, a próféták és pszichológusok, a pásztorok és politológusok, a papok és a történészek mindmáig alaptalanul szólították, szították a huszonegyedik századot, s most, amikor „ante portas”, már semmi különös sincs benne. Már nem fest jövőnek. Már csak jelen. A kétezredik év ellopta a jövőtől.Kétezer előtt a Jónás-lelkű emberiség még reménykedett. Reménykedett a vészben. Armageddon egészségére koccintottunk, apokalipszis volt a vánkosunk, Y2K a gombunk, s úgy éreztük, valamennyien Nostradamus köpönyegéből bújtunk elő. Néhány vak látnoktól eltekintve persze többségünk sejtette, hogy ez inkább szerepjáték, játék a szavakkal és a számokkal, s az influenzajárvány a világvégénél sokkalta valósabb veszély, ennek ellenére jól esett a veszélyesdi. Jöjjenek csak a térhatású dinoszauruszok, s kapaszkodjunk bele az üstökös farkába, hátha örök életűek leszünk, valahogy úgy, mint Applewhite szektavezér hívei, akik elhitték, kis öngyilkosság árán nagy örökség vár rájuk a Hale–Bopp-üstökös csóvájában.Ma már tudjuk, a Nagy Szilveszter nem a szentkönyvek lapjait, hanem a műholdas televíziózás történetét gazdagította új fejezetekkel. A jósok helyett a menedzserek arattak. Nemhogy a ház alapjai, még a fotel lábai sem inogtak meg. Rágógumit cseréltünk, ennyi.S most ez az élmény, a végítélet helyett rágógumicserévé aljasodó nagy szilveszter is hovatovább történelem. Ébredünk az aritmetikai hókuszpókuszból, s miként a bornak van teste, visszatekintve úgy testesedik meg a kétezredik év. Hiába benne a három nulla, mégsem origó ő, hanem esztendő – nem kettő –, tizenkét hónapos, akár a többi.Ebben az esztendőben négy jelentős dolog történt – számomra – jelesül, a Humán Genom Project befejezésének publikációja, a sydneyi olimpia, a jugoszláv október s a technológiai buborék kipukkadása.Utóbbi kiváltképp nagy jelentőségű s minden egyébnél jobban példázza, hogy mekkora különbség van a kétezres és a kétezeregyes szilveszter között. A kétezres szilveszter tudniillik a sok botcsinálta, áltudományos őrültségen túl azért egy igazi utópiát is tartogatott a jövő számára, ez pedig az új gazdaság, az internet utópiája. Úgy tűnt, az anyag informatikai értelemben szellemmé válhat, szárnyaltak a tőzsdén a gazdaságilag megalapozatlan internetes cégek, s a hangadó értelmiség, a nem áltudományos ortodoxia elhitte, hogy most aztán tényleg itt az Új. Ám a számítógépes buborék még a huszadik század utolsó esztendejében kipukkadt. A Nasdaq-krach kevésbé volt látványos ugyan, mint az 1929-es tőzsdekrach, de itt is milliárdok mentek veszendőbe pár hét alatt. Ma már nem elég az üdvösséghez „csinálni egy internetes vállalkozást”. A huszonegyedik századba tehát egy utópiával szegényebben lépünk be.Az effajta kettős antrék egyébiránt meglehetősen gyakoriak. A fog sem képes első nekifutásra megjelenni az emberben. Csak a tejfog után, második nekifutásra mutatja meg foga fehérét. A tejfog a fog utópiája, s a valódi fog a fog reáliája.Most a Holdon sem vagyunk, pedig hát jártunk már ott. Tizenkét ember, tizenkét lunátikus apostol juthatott el a Holdra, de immár húsz éve hiába vágyódnak embertalp után az ottani, könnyebb súlyú kövek. Ez azonban korántsem jelenti, hogy a Hold örökre elveszett a Földnek – nem. Ez azt jelenti, hogy a valódi Hold-kor csak második nekifutásra valósul majd meg. Így értelmezve nem Verne, hanem az Apollo-program volt a Hold-kor utópiája, s az eljövendő, üzletiesebb, nemzetközibb vállalkozás lesz majd a Hold-kor „reáliája”.A Hold-csöndhöz hasonló némaság tapasztalható a szuperszonikus utasszállítás terén is. Nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb a technika meg fogja haladni az évtizedek óta befagyott utasszállítási sebességeket, a nagy jetek hangsebesség alatti sebességeit. A Concorde a szuperszonikus utasszállítási kor első, megvalósult utópiája, melyet valamikor majd követni fog a második nekifutás – függetlenül a 2000-ben felrobbant Concorde-gép dörrenésétől.Az első nekifutásra kifulladt technológiai boom sem jelenti, hogy le kell számolnunk az új gazdaság, az információs társadalom lehetőségével. Csak annak utópiájával kell leszámolnunk: második nekifutásra kétséget kizáróan beköszönt majd az információs társadalom reáliája.Nem baj, ha kétszer csenget a postás és nem baj, hogy kétszer jött be az ajtón a huszonegyedik század. Mondják, a történelem, ha ismétli önmagát, először mint tragédia, másodszor mint komédia teszi. A tragédia megvolt. A komédia megvan.Mi lesz?