Reformok a magyarországi köz- és felsőoktatásban

Abban mindenképpen újat hoz a következő évszázad, hogy az oktatás, a tudás, a képzettség jóval nagyobb hangsúlyt kap, mert egy ország sikerét, teljesítőképességét a széles közműveltség és a szakértelem segíti – mondja Pokorni Zoltán oktatási miniszter, aki szerint a közoktatásban a pusztán információt, konkrét ismeretet adó oktatást fel kell váltania a készségfejlesztő,nevelő iskola eszméjének és gyakorlatának. A miniszter a felsőoktatásban a tömeges igény kielégítését és egy jóval differenciáltabb, többszintű, rugalmas képzési kínálatot adó,gyorsan reagálni képes intézményrendszer megteremtését tartja szükségesnek. Két év múlva a kutatás-fejlesztére fordított állami támogatás eléri a GDP 1,5 százalékát, ami a kormányzat számításai szerint mozgósítja a gazdaság, a vállalkozói szféra szerepvállalását is. A szaktárca vezetője az oktatási kormányzat eddig végzett munkájáról, valamint rövid és hosszú távú elképzeléseiről számolt be lapunknak.Az évtized vagy az évszázad búcsúztatása, az új évezred köszöntése arra ösztökél minket, hogy távlati stratégiai céljainkat is sorra vegyük.– Miben hoz újat a magyar oktatásban a következő évtized, évszázad?– Abban mindenképpen, hogy az oktatás, a tudás, a képzettség még fontosabb lesz, mint az elmúlt évszázadban, és a széles közműveltség, a szakértelem egy ország sikerét, teljesítőképességét segíti meghatározó módon. Már Széchenyi is erről írt, de úgy tűnik, hogy ez a folyamat napjainkban még inkább fölgyorsul, teljessé válik. Tudásalapú gazdaság és társadalom – ezek a legtöbbször említett szavak az ezredforduló idején. Magyarország ezekben az évtizedekben tér vissza a szabad, demokratikus nyugat-európai országok közösségébe, és formálisan is az Európai Unió tagja akar lenni. Ez kemény versenyre késztet bennünket, amelyben akkor leszünk sikeresek, ha nem az olcsó munkaerőnkkel, hanem képzett polgárainkkal kívánunk eredményesebbek lenni.– Milyen változásokat kíván ez az oktatásban?– A tankötelezettség 18 éves korra való fölemelését, a szakképzés 23 éves korig tartó egyenletességét és a felsőfokú képzettség tömegessé tételét. A polgári kormány ezen célkitűzéseit mindenki jól ismeri, de azt már kevésbé, hogy ez milyen belső változásokat kíván meg. A közoktatásban meghatározó az a cél, hogy a pusztán információt, konkrét ismeretet adó oktatást felváltsa a kompetenciaalapú készségfejlesztő, nevelő iskola eszméje és gyakorlata. Emellett nem betanító, hanem több későbbi szakma gyakorlásának lehetőséget adó szakképzésnek kell kialakulnia. A felsőoktatásban pedig az a feladat, hogy felkészüljünk a tömeges igény kielégítésére, és egy jóval differenciáltabb, többszintű, rugalmas képzési kínálatot adó, gyorsan reagálni képes intézményrendszert hozzunk létre. Ezt újra képessé kell tenni a kutatásra, a tudományos munkára, és arra, hogy lehetőséget biztosítson a hallgatók tanulás közbeni pályamódosítására.– Mire kell öszpontosítania a jövő iskolájának?– Erre már megszületett a válasz az elmúlt évszázadban. A magas színvonalú, az értelmiségi szakmák utánpótlását nevelő iskola mindig is pontosan tudta, hogy a kulturális hagyományokat, közműveltséget, a szakismeretet oly módon kell közvetíteni, hogy annak kibővítésére, folyamatos újrateremtésére alkalmasak legyenek az iskolapadból kikerülő diákok. Az előttünk lévő évszázad ebben bizonyosan újat hoz, mert az említetteket nemcsak a hagyományos értelmiségi szakmák képviselőitől követelik meg, hanem valamennyi munkaerő-piaci csoporttól is. Többek között ezért értékelődnek fel az oktatás olyan hagyományos elemei, amelyeket a nevelő iskola ideájában írhatunk le, mert ott feladatnak tekintették az egész személyiség harmóniájának fejlesztését is.– Mit kell ehhez tenniük az intézményeknek?– Ki kell bővíteni a iskolák gyakorlatát. Ez érdekes módon azonos a gazdaság és a nagy nemzetközi vállalatok igényeivel. Az iskolapadból kikerülő fiatalokkal szemben szinte a legfontosabb elvárásuk, hogy képesek legyenek együttműködni a kollégáikkal, emellett alkotó módon alkalmazzák a tanultakat, hogy a fölmerülő konfliktusokat képesek legyenek kezelni.– Milyen új kihívásokat hoz a következő évtized, évszázad?– Ezeket úgy lehet összefoglalni, hogy nemcsak a konkrét ismeret, információ lényeges, hanem annak a képességnek az elsajátítása is, hogy a fiatalok ezt folyamatosan bővítsék, és szinten tartva újra tudják rendezni. Az informatika jó példa erre, hiszen ma nem az a kérdés egy iskolás gyereknek, hogy elérhető-e valamilyen információ, hanem az kerül előtérbe, hogy mi fontos és mi lényegtelen. Az iskolának a rendteremtés képességét kell az közvetítenie.– Csak az informatikaoktatás közvetítheti ezt a képességet?– Nem. A célt csak akkor tudjuk elérni, ha valamennyi tantárgy ezt helyezi előtérbe. Nemcsak az a fontos, hogy a történelem- vagy a matematikatanár használja az informatikai eszközöket, hanem az a tantárgyreform, amelyet egy egyszerű közmondásban is össze lehet foglalni: kevesebbet markoljunk, hogy többet fogjunk.– Mennyire alkalmasak e célra a bevezetendő kerettantervek?– A kerettantervek tartalmazzák ezt a fontos változást, az elvek puszta megjelenítése azonban kevés. Természetesen ott kell lenniük a tankönyvekben, de megkövetelik a felvételi rendszer reformját is. Fontos, hogy a középiskolák utolsó két éve ne „szűküljön” pusztán a felvételi előkészítőre, s a pedagógusképzést is ilyen irányba kell átalakítani. Ezért a tanári mesterség, a szakmódszertan, a didaktika és a fejlődéslélektan súlyát, szerepét a tanárképzésben folyamatosan növelni kell. A pedagógusképzés átalakítása elindult, a felvételi rendszer reformjáról döntött a kormány. Eszerint 2003-tól mind az öt érettségi tantárgy együtt adja a pontszámokat, így a felvételi pontszámítási rendszer sokkal szélesebb közműveltséget mér majd.– Milyen konkrét változtatások várhatók a közoktatásban?– A legfontosabb célunk a nevelő iskola megerősítése volt. Ez a folyamat a tantervi reformmal, a pedagógusképzés megváltoztatásával, valamint a felvételi rendszer reformjával elindult. A másik fontos célkitűzésünk a közoktatás esélyteremtő funkciójának növelése volt. Ez ellen hatott az, hogy 1998-ban az óvodák, iskolák, kollégiumok működésének csak hatvan százalékát fedezte a költségvetés, a többit a helyi közösségeknek kellett előteremteniük. Kinyílt az olló a szegényebb és a módosabb önkormányzatok között, fönnállt annak a veszélye – talán még most is így van –, hogy e szempontból kettészakad az ország. Ezért az oktatási kormányzat első célkitűzése az volt, hogy növelje a központi költségvetés szerepvállalását az iskolák, óvodák működtetésében, és ennek nyolcvan százalékát fedezze a normatív támogatás. Közel a felét már el is értük, 2002-re ezt célt is teljesíteni tudjuk.– Mekkora összegekről van szó?– Az elmúlt évben hatvanmilliárd forintot „mozgattunk át” a költségvetésben a kisebb települések javára. Ezen felül azokban a falvakban, ahol a lakosságszám nem éri el az 1100 főt, az óvoda és az alsó tagozat költségeit teljes egészében fedezi a központi költségvetésből származó támogatás, ahogyan a kollégiumok működését is. Szeretnénk továbblépni 2002–2003-tól. Már pontosan meg tudjuk határozni azoknak a településeknek a jellegét, amelyekben további kiegészítés szükséges, hogy differenciáltabb, árnyaltabb pedagógiai környezet vegye körül a hátrányos helyzetű családok gyerekeit. Ez azonban már az önkormányzatok szabad gazdálkodását is érinti, hiszen az így adott többlettámogatást kötelezően erre kell majd fordítani.– Csak hazánkra jellemző ez a támogatási mód?– Számos nemzetközi példa – köztük Franciaországé – mutatja, hogy ez a járható út. Azokon a településeken, ahol az átlagosnál jóval magasabb a munkanélküliség és a szülők iskolai végzettsége jóval alacsonyabb az átlagosnál, ilyen kötött kiegészítő támogatásra van szükség, hogy az iskola el tudja látni esélyteremtő funkcióját. Ezt a modellt kezdjük el kidolgozni a PHARE-program keretében, amely a hátrányos helyzetű fiatalok, köztük kiváltképp a cigány gyerekek támogatását célozza.– A minőségfejlesztés is kiemelt programjaik között szerepel...– Ez is minden olyan országban gond, ahol az iskolák fenntartása a helyi közösség felelőssége. A magyar modell, a Comenius 2000 program Európában is nagy érdeklődést váltott ki, hiszen úgy ad eszközt a helyi szereplőknek a minőség-ellenőrzésre, hogy nem vonja el a döntések jogát, hanem alkalmassá teszi a szereplőket a párbeszédre és a minőség helyi garantálására. Segítséget jelentenek az elmúlt évben létrejött közoktatási értékelési és vizsgaközpontok is. Emellett most folyik a mérés és értékelés országos rendjének a kidolgozása.– Hogyan alakult a felsőoktatás reformja?– A felsőoktatásban is a meghatározó változások idejét éljük. Tíz évre visszatekintve azt látjuk, hogy egy adott korosztály nyolc százaléka tanulhatott egyetemen, főiskolán. Ma harmincöt százaléka tanulhat. Azt a célt tűztük ki, hogy 2010-re minden második fiatal felsőfokú végzettséghez juthasson. A fejlett OECD-országokban jelenleg 41 százalék az arány.– Kell ennyi felsőfokú végzettséggel rendelkező ember egy ilyen kis országnak?– Bizonyos, hogy kell. Egy nyugat-európai szintű, fejlődő gazdaság megköveteli ezt a képzettségi szintet. Folyamatosan szűnnek meg a középfokú végzettséggel betölthető munkahelyek. A felsőfokú végzettség egyre meghatározóbb követelmény. Ezt pontosan érzékelik a szülők és a gyerekek is. Jelenleg 55 ezer diák vehet részt államilag finanszírozott képzésben, ebben az évben ezen felül több mint 50 ezren tanultak nem kevés pénzért az önköltséges oktatásban. Sokan a munka mellett kívánják megszerezni második, harmadik diplomájukat. Ez a bizonyíték arra, hogy már ma is igényli – nemcsak a gazdaság, hanem az állampolgár is – a magasabb végzettséget. A statisztika szerint is megéri tanulni, hiszen egy felsőfokú diplomával rendelkező ember várható keresete közel kétszerese a középfokú végzettségűekének.– Hogyan befolyásolja a már most is jelentkező tömeges igény a felsőoktatás rendszerét?– Változásokat követel meg a felsőoktatáson belül is. Nem csak a sokat emlegett egyetemi integrációt értem ezalatt. A kreditrendszer például nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a képzés során a diákok képességeikhez, motivációikhoz illeszkedő képzettséget kapjanak. Ez a tanulás közben változtatható képzési profil az eddigi zárt rendszernél jobban megfelel a munkaerőpiacnak és annak is, amire egy fiatalember képes. A másik fontos kérdés, hogy többen hozzáférhessenek a felsőkoktatáshoz. Az állami képzés ingyenessé tétele ezért volt az új kormány első lépése. Azt is látjuk azonban, hogy a tanulás egyéb költségei, az utazás, a megélhetés és a könyvek árai olyan tetemesek, hogy a többgyermekes vagy a kistelepüléseken élő családok gyermekeit elzárhatják még az ingyenes képzéstől is. Ezért szükséges a diákhitel bevezetése, és az, hogy a szociális támogatásokat a valóban rászorulókhoz juttassuk el. Előrelépést jelent, ha ezzel párhuzamosan az önkormányzatok is hozzájárulnak a szociális támogatásokhoz.