Szocialista átmentés szerb módra

Nem is hasonlított a főnök a korábbi önmagához, mondta Milosevicsről a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) rendkívüli kongresszusának egyik résztvevője. A pártfunkcionárius szerint a vezető párttisztségében egyhangúlag megerősített Milosevics lesoványodott, betegesen sápadt, „szeme is elvesztette korábbi fényét”. S mindennek tetejében – állítják azok, akik minden nap látogatást tesznek nála – nem sokkal informáltabb egy helyi párttisztviselőnél. Azt sem tudta például, hogy mikor tartják a kongresszust, amelynek dátumát jóval korábban közzétették.Fizikai és szellemi leépülésével párhuzamosan (természetesen ettől fügetlenül) – ugyancsak fokozatosan – bomlik le a nevével jelzett rezsim, és fosztódik meg Milosevics hatalmának utolsó morzsáitól is. Emberei sorra vesztik el befolyásukat, s akik még maradtak is tisztségükben (elsőrorban a rendőrség és a hadsereg élén), igyekeznek feltétlen lojalitást mutatni az új szövetségi hatalom iránt. Ahogy csökkennek Milosevics esélyei, hogy valamikor is visszatérhet a hatalomba, úgy távolodnak el tőle a leghűségesebb munkatársai is. Azok a szocialista káderek, akiket az átmeneti időszakra gyakorlatilag a szövetségi választások győztese, a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) helyezett a szerbiai ideiglenes kormányba, maguk is tudják, hogy a december 23-i választások után búcsút vehetnek a hatalomtól.Milosevics nemrégiben még teljhatalmú pártja – a csoportterápiára hasonlító zárt kongresszus ezt is elárulta – szinte teljesen lemorzsolódott. A több mint kétezer résztvevő már csak az oszlófélben levő alapszervezeteket, a rohamosan gyengülő pártot képviselte. Ismert személyiségek igyekeznek minél előbb megszabadulni a már kínosnak tartott párttagságuktól. Közben az SPS-ből már nem is egy új párt szakadt ki, amelyek erejüket, tagságukat, kádereiket, teoretikusaikat az SPS-től vonják el. Zoran Lilics volt jugoszláv államfő, aki az előző szocialista kongresszuson – az is az idén volt – az első sorban ült Milosevics mellett, most a Szerb Szociáldemokrata Pártot építi az SPS romjain, s csalogatja magához a „csalódottakat”, akik már látják, hogy a Milosevics-féle pártból mostantól nemigen profitálhatnak. A reformszocialista Milorad Vucselics a Demokratikus Szocialista Pártot alakította meg ugyancsak az SPS-ből. Mindkét párt bejelentette, hogy indulni fog a választásokon. A közvélemény-kutatások pedig azt mutatják, hogy az SPS örülhet, ha átlépi az ötszázalékos parlamenti küszöböt, a többiről még ennyit sem tudni.Milosevics „színrevitele” felbolygatta a kedélyeket a valóságtól elszakadt kongresszuson. A pártvezér groteszkül ható dörgedelmes kongresszusi beszéde szintúgy, amelyben ismét leárulózta politikai ellenfeleit. Hát nem azt ígérte, hogy visszavonul unokájával játszani?! Hogyan engedhető meg, hogy nyíltan gyalázza az új hatalmat, s ennek még helyt is ad az állami televízió, mintha az elmúlt évtizedben mi sem történt volna? Hát senki sem meri pártjában megmondani neki, hogy ő, Milosevics tulajdonképpen már nincsen?! A nemzetközi közösség is okkal rója fel Kostunicáéknak, hogyan térhet vissza a politikai porondra egy háborús bűncselekményekkel vádolt személy, akinek hágai kiadatását Belgrád kitartóan halogatja. Mintha nem lenne tisztában azzal, hogy nincs teljes integráció, amíg Milosevicset nem vonják felelősségre.