Teljes költői fegyverzetben

Két figyelmet érdemlő, a széppróza és az esszé határmezsgyéjén mozgó elbeszéléskötet (A lábadozás ezüstje és A duplum sötétje) után verseskötettel jelentkezett az 1968-as születésű Zsávolya Zoltán. A Könnyű negyed hetvenhárom rövid, színes vers foglalata. A költő a mesterség teljes fegyverzetének birtokában írja műveit, ugyanakkor „benne él” a kortárs költői irányzatokban is. Verseinek nyelve, miként általában korosztályáról elmondható, összetört, szétzilált, sokszor az érthetetlenségig áttételes. Utalások, szóficamok szabdalják össze, amelyektől a „szöveg” szokatlan és egyedi lesz, ugyanakkor ember legyen a talpán, aki ebben a versvilágban egészen eligazodik. Színek villannak fel, egy-egy emlékezetes arc vagy helyszín, eseményre, találkozásra való utalás, izgalmas sorok keverednek ledarált, egymáson áttűnő szavakkal, amelyeken a türelmes olvasó – ha van ilyen – esetleg el-eltűnődik, a kevésbé türelmes viszont (ilyen biztos van) leteszi a kötetet.Elismerve a Zsávolya-versek világának eredeti színeit-ízeit, azon tűnődöm, hogy a ma divatos és a legifjabbak kultiválta irányzatok vajon nem tévesztik-e össze eredendően a költői műhelymunkát és magát a (reményteli) művet. Mert Zsávolya Könnyű negyedének sokszor imponáló versei mégiscsak egy költői műhelymunka félúton megállt „termékei”. A kifacsart, összetört, egymásra montírozott és összekuszált szavak, verssorok ugyanis bármennyire izgalmasak, és bogarászásra ingerlik a költői kalandokra érzékeny olvasót, nem állnak össze teljes világgá. Sőt mondhatni, a világlátás hiányosságait, a gondolat ficamait hivatottak pótolni, amennyiben megrekednek itt-ott a felvillanó ötlet szintjén.T. S. Eliot arról értekezik egy esszéjében, hogy a szavak kapcsolódásainak vannak esetei, amelyek gondolatot hordoznak. Szókapcsolatok, amelyekben örvények nyílnak, amelyek homályában vagy világító fényében titkos világok tárulnak fel. Ám tegyük hozzá, ehhez az kell, hogy a költőnek valóban legyen összetéveszthetetlen világképe, mert amúgy a szavak nem teszik meg neki azt a szívességet, hogy helyette gondolkodjanak. Márpedig ha a világ összeállt egy poétában, nem lesz szüksége arra, hogy összetörje a nyelvet. A nyelv fog idomulni egyedi gondolataihoz, a benne feltáruló örvényekhez és megcsendülő zenékhez. Eszköztelenül lesz eredeti.Az említett fenntartás dacára talán meglepő, ha megismétlem: érdeklődve és örömmel olvastam Zsávolya Zoltán verseit. Izgalmas volt (félkész, de létező) írói-költői műhelyébe bekukkantanom. Egy érzékeny és elhivatott fiatalember nézett vissza rám a Könnyű negyed (csöppet sem könnyű) soraiból. A szerző birkózik a nyelvvel, és alkotói világát keresi. Igaz, korábbi prózai munkái jobban lebilincseltek, mint a versei. Igaz viszont az is, hogy ez még csak az első verseskönyve, és mint Vas István írta annak idején: egy költő versvilága általában a tizedik kötet táján kezd karakterizálódni.(Zsávolya Zoltán: Könnyű negyed. Orpheusz Kiadó, Budapest, 2000. Ára: 980 forint.)