Törékeny játékunk

Apám azt mesélte, hogy karácsonykor ő és a testvérei – század eleji földművescsalád – néhány szem diót kaptak ajándékba. Nem hittük. Diót? Semmi mást? Lehetetlen. Mi, az ő gyerekei már babát, babakocsit, porcelán babaedényt, babaruhát – a háború alatt fűrészporral töltött rongybabát –, öcsénk elemmel működő autót, egy-két évvel később pedig olyat, amibe bele lehetett ülni, pedállal hajtani és kormányozni. Egész este nem szállt ki belőle, bömbölt, amikor az autóból kivették, persze hogy benn akart aludni. A szaloncukrot – nem lehetett kapni? rossz volt? – anyám főzte, esténként csomagoltuk, a dióst zöld sztaniolba, a kakaóst kékbe, a mogyoróst és vaníliást aranyba, ezüstbe.Az ünnep anyagi hátterét az ötvenes években egyre inkább amerikai rokonaink biztosították. December elején megérkezett az Ikka-csomag, kakaóval, kávéval, rizzsel, csokoládéval, majd borítékban megjött a karácsonyi üdvözlet is, egy négyrét hajtott, színes kép, Jézus bölcsője, angyalok, a három király s a hajtások közé egy ügyesen becsúsztatott tízdolláros. Máig emlékszem anyám örömkiáltására, amikor a szent család mögött nem tíz-, hanem húszdollárost talált. Örömünkben mi is vele kiáltoztunk.Karácsonyeste valamennyien ünneplőbe öltöztünk – anyám enciánkék, földig érő köntöse, harminc-negyven apró gombbal az elején, máig felejthetetlen. Rokonok mindig jöttek hozzánk, többnyire idős nagynénik, nagybácsik, keresztszülők; a karácsonyeste kellemes színfoltja volt pap unokabátyánk, aki korban inkább hozzánk állt közelebb, mint a többiekhez, aki – mert még misét kellett mondania, nem ehetett, nem ihatott, csak amikor visszajött – kérve kért bennünket, hogy ne faljunk föl mindent, hagyjunk neki is, tíz órára biztosan visszaér.Igaz, egy pár évig a karácsony csak egynapos ünnep volt, és Sztálin születésnapja elhalványította Jézus születését, a karácsony mégis kivétel nélkül mindig a gyerekkor megzavarhatatlan, szép ünnepe maradt.Talán olvastuk Babits versét is: „Miért fekszel jászolban, ég királya? Visszasírsz az éhes barikára. Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt: mégis itt rídogálsz állatok közt.”Harminc évvel, vagyis egy emberöltővel később a gyerekekből szülők lettek, és a gyerekeik – mint korábban ők is – levelet írtak a Jézuskának. „Kedves Jézuska, én filctollat kérek, mert kiszáradt a régi.” A másik gyerek: „Kedves Jézuska, sajnos nem férne ki, annyi mindent szeretnék. Hozz, amit megérdemlek.” Szenteste a család – egy másik városban, természetesen – meghallgatja lemezről a Csendes éjt, és éjfélkor megnézi televízión a Rómából közvetített pápai misét. A régi karácsonyfadíszek közül egy ideig még megvan a gyönyörű páva, de egy idő után eltörik. Viszont vannak újak, ha nem is olyan szépek, mint amilyen a szivárványszínű madár volt. Az ajándékok változatlanul izgalmat okoznak, kezdetben társasjáték, azután legó, Barbie, sebességváltós bicikli, majd magnó, rádió, CD-lejátszó, videó.A karácsony most is öröm és megilletődés, Betlehem, Jézus, mint Babits Karácsonyi énekében. „Becsesnek láttad te e földi test koldusruháját, hogy fölvetted ezt? s nem vélted rossznak a zord életet? te, kiről zengjük, hogy »megszületett«!”Múlik az idő, Sztálin születésnapját már nem ünneplik sehol, háború mindig van, olykor épp ott, ahol Jézus megszületett. Változik nálunk is a világ, kezdenek inogni a diktatúrák. Az iskolában a gyerekek is megérzik ezt. Karácsony közeledvén a napköziben egyik fiúnak eszébe jut, hogy aki nem tudja, annak megtanítja a miatyánkot. Kórusban mondja az osztály, és vitatkoznak, hogyan kell befejezni. „Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség” – vagy enélkül? A napközis tanító néni azt mondja, ma már szinte egyformán mondják a katolikusok és az evangélikusok. Az osztály egyik legokosabb gyereke – később a piaristáknál kitűnően érettségizik – kitolja tízéves hasát, és az osztálytársai tudomására hozza: „Én szociáldemokrata vagyok.” Nem azt mondja, hogy leszek, hanem: vagyok. A nyolcadikosok pedig még a karácsonyi szünet előtt busszal kirándulni mennek a budai hegyekbe. Az erdő felől orosz katonák jönnek velük szembe. Valamelyikük kihajol, és elkiáltja magát: „Ruszkik, haza!” A többiek is kiabálni kezdik, hogy „ruszkik, haza!”, azután lebújnak az ülések mögé.Majd eljön egy év, amikor történelem és karácsony egészen egymásba csúsznak. Romániában forradalom van, és a világ – a történelemben először – televízión nézi a forradalmat. Ötezer halott, vér, megcsonkított, leforrázott emberek, de szentestére győz a forradalom. A bátrak és félelmet nem ismerők autókba ülnek, orvosságot, élelmiszert és ruhát visznek a szomszédoknak. Karácsony másnapján újból elborzad a világ: a televízió most a diktátor és felesége kivégzését közvetíti. A néző előbb tőlük iszonyodik el, azután a likvidálás borzalmától.Az utolsó évtizedben megint hatalmasat változik a világ. Karácsonyfát már interneten is lehet rendelni, ajándékot, angyalt, Mikulást is. Karácsonyi képeslapot, aki tud, e-mailen küld, rendelésre a Mikulás házhoz jön, utólag kell érte fizetni. Szentestén az amerikai elnök vendégül látja a Fehér Házban a hajléktalanokat. Várom, hogy nálunk is megteszi valaki. Én például szívesen meghívnám őket a Bajza utcába, az írószövetség székházába. Nehéz este lenne, sok-sok figyelem, türelem és munka kellene hozzá, de az öröm kárpótolna mindenkit. Az év úgy fejeződne be számukra, ahogy Babits verse befejeződik: „Szeress hát minket is, koldusokat! Lelkünkben gyújts pici gyertyát, sokat. Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk törékeny játékunkat, a reményt.”