A legbátrabb város

Történetünk idején – 1919 első napjaiban – az az idő tájt újonnan alakult Csehszlovák Köztársaság kormánya államalakulatának megszervezésével foglalkozott. Elképzelése szerint országát 13 milliónyian laknák 120 ezer négyzet-kilométernyi területen, amely magába foglalta volna Csehországon, Morvaországon és Szilézián kívül a tizenhat szlovák vármegyét, továbbá Borsod, Esztergom, Heves és Ung megyéket. Erről a szándékról egy akkoriban széles körben terjesztett cseh kiadású térkép is tanúskodik. Ekkor már nem számított magyar területnek Besztercebánya, Érsekújvár, Komárom, Pozsony, Trencsén, hiszen 1918 őszén a csehszlovák légionisták – önkényesen – átlépték a fegyverszüneti egyezmény „szavatolta” demarkációs vonalat. Újév után az előrenyomulás folytatódott, 1919. január 3-án megszállták az Ipolyságot, 15-én pedig Balassagyarmatot. Birtokba akarták venni a Hatvan–Miskolc–Sátoraljaújhely vasútvonalig terjedő területet, hogy a béketárgyalásokon ezt az országrészt is a csehszlovák államhoz csatolják.A terv valóra váltásának beláthatatlan következményei lettek volna Magyarországra nézve. Értékes ipari, mezőgazdasági területeket, vasúti és közúti hálózatot vesztettünk volna el, amelyek hiánya nagymértékben veszélyeztette volna az ország gazdasági önfenntartó képességét és közigazgatási lehetőségeit. Az ország akkori vezetése gyakorlatilag tehetetlen volt. Idejét és erejét lekötötték a Monarchia felbomlása és a vesztett háború okozta politikai zűrzavar következményei, s képtelen volt (sok más problémához hasonlóan) megoldani a területvédelmet. Nem csodálható tehát, hogy nemcsak a közigazgatás és a gazdasági élet, de a hadsereg is demoralizálódott, cselekvésképtelenné vált.Ezért volt minden szempontból jelentős a balassagyarmati vasutasok, polgárok és a környéken állomásozó nem túl erős, de remek parancsnokok által vezetett, fegyelmezett és hazafiúi érzéstől áthatott katonai alakulatok tette: a 16-os és a 38-as gyalogezred alegységei, a környéken lakó és a háborúból hazatértekből toborzott iglói géppuskások, valamint a 13-as huszárezred járőregysége január 29-én kiverték a városból a megszállókat. (Az eseménnyel, annak okaival és előzményeivel részletesen foglalkozik Sulacsik Zoltán 1933-ban kiadott A balassagyarmati csehkiverés története című könyve.)Balassagyarmat lakossága mindig megünnepelte ezt a napot, megkoszorúzva mindkét fél hősi halottainak síremlékét. Ünnepnap volt ez a gyarmatiak szívében akkor is, amikor az ünnepről nem lehetett nyilvánosan beszélni. A rendszerváltozás után alakult meg az esemény emlékének ápolására a Civitas Fortissima kör. Létrehozója, lelke napjainkban is a 90. életévét maga mögött hagyott Kamarás József nyugalmazott tanár. Célkitűzése volt a körnek az is, hogy a város viselhesse a Civitas Fortissima – a legbátrabb város címet. A széles körű társadalmi egyetértés és több közéleti személyiség bátorító támogatása hatására a város önkormányzata 1998-ban, az esemény 80. évfordulóján határozatban mondta ki a cím használatát hivatalos iratain és a város közigazgatási határait jelző táblákon.Nyolcvankét év telt el az események óta. Mára valamennyi résztvevő sírba szállt, s a leszármazottak is kevesen vannak. Most, napjaink megváltozott világában mód és lehetőség nyílik rá, hogy megbékélve és tisztességben éljünk együtt más nemzetekkel, így szomszédainkkal is. Az ő megbántásuk nélkül tekinthetjük erkölcsi kötelességünknek, hogy őrizzük és ápoljuk azok emlékét, akik a maguk idejében megtették, amit megkövetelt tőlük a haza.