A szellem üzenetei

Titus Burckhardt azon szerzők közé tartozik, akiket még be kell mutatni a magyar olvasóközönség nagyobbik részének. Az olasz származású művészet- és vallástörténész – aki csak névrokona Jacob Burckhardtnak, a híres művészettörténésznek – behatóan tanulmányozta a keresztény, a hindu, a buddhista és a mozlim művészetet és vallási technikákat, előtérbe állítva azok örök érvényű vonatkozásait. Magyarországon ez a harmadik megjelent könyve.Burckhardt véleménye szerint a szakrális művészet nem csupán vallásos témát feltételez, hanem formái a szellem időtlen tartalmát tükrözik vissza, és képes az embert a tények világából kiszakítani azáltal, hogy a teremtést szimbolikusan utánozza. A szakrális művészet törvénye szerint az örök, elsősorban az egymást kizárni látszó formákban nyilatkozik meg, mégpedig úgy, hogy azok Istenre utalnak. A szent tér archetípusának megalkotását az indiai templom példáján mutatja be, ahol az oszthatatlan isteni egység megjelenítésére tesznek kísérletet az alkotók. A megalkotott szentély így kapu az e világi és az e világ feletti között.A keresztény szakrális művészetnek szenteli a szerző a legnagyobb teret a könyvben. Kiemelt fontosságot tulajdonít a középkori kézművességnek, amelyet az egyház „szellemileg megújított”, mert megfosztotta a görög-római emberközpontúságtól, a test puszta istenítésétől. Lényeglátók a keresztény szimbolikát érintő megjegyzései, illetve a liturgia és a művészet kapcsolatát feltáró észrevételei is. A szakrális képek kapcsán szól az ikonok kétfajta (nyugati és keleti) megítélésének szellemi hátteréről, illetve a keresztény művészet felbomlásáról, világi műalkotásokhoz való igazodásáról is. A könyv utolsó három fejezete a mozlim és a buddhista, illetve a taoista–buddhista művészet (szobrászat, festészet, illetve az iszlám esetében annak ragyogó építészete) egy-egy archetípusát mutatja be. Ezek a fejezetek csak megerősítik, hogy olyan ember gondolatait követheti figyelemmel az olvasó, aki szemmel láthatóan a témának nemcsak ismerője, hanem szerelmese is.Az illusztrációkra ez esetben nagy szükség van, mert az elemzések roppant konkrétak és szerteágazóak, ezért képek nélkül nehezen követhetők volnának. A román stílusú templomkapuk képi díszítéséről szóló fejezet erre a legjobb példa: a portálok olyan bejáratok, amelyek megjelenítik a szentély által szimbolizált természetfeletti létét. Erre a keresztény építészet legszebb alkotásait hozza fel a szerző, például a chartres-i katedrális királykapuját. Burckhardt legfőbb törekvése a szimbólumok mögötti rejtett valóság bemutatása.(Titus Burckhardt: A szakrális művészet lényegéről a világvallások tükrében. Arcticus, Budapest, 2000. Ára: 2450 forint)