A tornacipős forradalmár

Négyévi zaklatott uralom után meghalt a közelmúlt egyik legellentmondásosabb vezetője, a permanens forradalmár, Laurent-Désiré Kabila. Tőle azt várták, hogy bevezeti az országot az afrikai „gazdag” államok klubjába, véget vet a korrupciónak és a törzsi villongásoknak. Kabila azonban más utat választott.A „tornacipős” 1996-ban lépett ki a dzsungelből, hogy az 1965 óta uralkodó Mobutu Sese Sekót távozásra kényszerítse. A régi diktátor a nagyon kedvező adottságokkal rendelkező országot teljesen kizsigerelte. A gyémánt-, arany- és kobaltlelőhelyek hasznát barátai fölözték le, miközben Franciaország, az Egyesült Államok és Belgium, a régi gyarmattartók támogatták ezt a politikát. A pénzből ugyanis csak kevés maradt az országban, legnagyobb része a támogatók zsebébe vándorolt. Kabila a hatalmas ország növekvő elégedetlenségét meglovagolva került helyzetbe. Lubumbasiban, a Kongói DK második legnagyobb városában várta a számára kedvező eseményeket, Mobutu távozását a hatalomból. Mikor ez megtörtént, a tuszi csapatok élén bevonult Kinshasába.Az, hogy Kabila éppen a tuszik kíséretében érkezett a bantu többségű nagyvárosba, jelentős politikai üzenetet hordozott. A KDK keleti szomszédai, Ruanda, Uganda és Burundi tuszi kézen van. Ezen országok támogatása mellett Kabila maga mögött tudhatta Zimbabwét, Angolát és a hírek szerint Szudánt és Csádot is. Az idő előrehaladtával az ígéretekből nem lett semmi, sőt az új elnök korábbi segítői, a tuszik helyett szülőföldjéről, Katangából hozott maga mellé embereket. Az új elit és a kisemmizett tuszik közötti ellentét nem új keletű. Ezt a tüzet szította föl Kabila.A tuszik föllázadtak, és állandó rettegésben tartották Kabilát. Egy ideje az államfő elzárkózott a külvilágtól, de a vég kiszámítható volt. A belháborúnak azonban valószínűleg még nincs vége, sőt. Ahogy az Afrikában történni szokott, most két harc indul meg: egy a törzsek között, és egy a hatalomért. Amerika és Európa pedig páholyból nézi az előadást.