Alámerült Atlantiszom

Középkori templomainkat járva, a szárnyas oltárokat és a freskókat figyelve, azokat fényképezve nem egy helyen találkoztam a Háromkirályokkal, akik olajat, tömjént és mirhát hoztak a Kisdednek, az Üdvözítőnek, az új Királynak. E középkori freskók közül az egyik legbecsesebb az a vizsolyi falkép, amelynek részlete itt látható. Vízkereszt, ősi egyházi nevén epifánia, másként a háromkirályok, Gáspár, Menyhért, Boldizsár napja az egyház egyik legrégibb ünnepe. Bod Pétert idézzük:„Vízkereszt napja Boldogasszony havának hatodik napjára esik, amely napot a rómaiak szenteltek az Augustus császár tisztességére. A keresztyének pedig a magok vallásokra alkalmaztatták, és nagy szorgalmatossággal szokták vólt megszentelni. Micsoda nevei voltanak ennek az innepnek?Mondották ezt epifániának, megjelenésnek innepének, mert ezen a napon jelent meg az új csillaga a bölcseknek. Melyre nézve nevezték a régiek festum luminarium, világosság innepének is. Mert a bölcsek megjelentek Jeruzsálemben, mert a Krisztus is ezen a napon megkeresztelkedvén, hivataljához fogott, és kijelentette, ki légyen: arra nézve is mondatott teofániának, Isten megjelenésének. Mert a lakodalmazó házban a vizet borrá változtatta, és a maga hatalmát kimutatta, ezért nevezték ezt a napot bethfániának, háznál való megjelenésnek. Kiváltképpen, mivel a Krisztus testben megjelent, szentelték ezt a napot az egyiptomi és más napkeleti eklézsiák a Krisztus megtestesülésének emlékezetére.Vízkeresztnek nevezték a magyarok. Miért? Egyáltaljában a Krisztus vízzel való megkeresztelésének emlékezetére.Ezen Vízkereszt napján, még mikor legelsőbben keresztyénekké lettek a magyarok s elegyesleg voltak a pogányokkal, úgy rendelték a magyar fejedelmek, hogy a pap minden házhoz elmenjen a kereszttel, valamint áldást mondjon...”Bod Péter korának liturgiatörténeti ismereteihez képest találóan jellemzi vízkereszt ünnepének történeti alakulását és összetevőit – fűzi a fentiekhez Bálint Sándor, aki az újabb kutatásokra hivatkozva, könyve jegyzetében szól arról, hogy az „ünnep kultikus pogány előzményei az ó-egyiptomi Osiris-kultuszban gyökereznek”.A három napkeleti király az utasok, úton járók, vándorok, zarándokok, másrészt pedig a vendégfogadósok patrónusa lett. E három királynak – akik a „titkok tudói, csillagjósok, bölcsek” – a IX. század óta ismert a neve: Kasper, Melchior, Balthazar – magyarosan: Gáspár, Menyhért, Boldizsár. A nép körében a XV. században terjedt el és vált fontossá szerepük, főként a misztériumjátékokban, majd a betlehemi játékokban és a háromkirályjárásban. Valószínűleg már a Bibliában is költött személyek (Máté 2. 1–2.), az egyetemes emberiség képviselői. A hármas szám erősen szimbolikus jelentésére gondolva mondhatjuk, hogy nyilvánvalóan ezért is vannak hárman.Gáspár neve talán perzsa eredetű, s azt jelenti ez esetben: „kincseket megőrző”, olvashatjuk Szilágyi Ferenc névmagyarázatában. Menyhért a héber Melchiorból magyarázható, s jelentése: „királyi fény” (a melech a héberben „király”, az or „fény”). A harmadik napkeleti bölcs neve is keleti: asszír-babilóniai eredetű: a keleti Baal isten neve rejlik benne, s szó szerint annyit jelent: „Baal isten óvja életét!”Kedves háromkirályok, Isten óvjon benneteket, Isten óvja a mi házunkat és a régi szokást is – a háromkirályjárást –, amely immár eltűnőfélben van.