Arafat riválisai és követői

A közel-keleti események alakulása során jól nyomon követhető a palesztin fél csoportjainak és politikusainak véleménye, békéhez való viszonya.A palesztinok legbefolyásosabb, és a békefolyamat során meghatározó csoportja a Jasszer Arafat vezette Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) meghatározó részét képező Fatah. A Fatah rendkívül heterogén szervezet, amely ideológiáját tekintve jobboldali, de tagjai között megtalálhatók radikálisan baloldali személyek is. A párt fő erejét az Arafat és a Mahmud Abbasz nevével fémjelzett középső irányzat adja, amely az oslói folyamatban leginkább érdekelt. A legutóbbi tárgyalások kudarca azonban a békepártiak táborát is meglehetősen szkeptikussá tette. Rajtuk kívül a szervezethez tartozik a Fatah új generációja is, amely személyesen élte meg az izraeli megszállást.A PFSZ egyes vezetői ellentétben állnak Arafatékkal és a békefolyamat jelenlegi menetével. Közöttük jelentős személyiség Faruk Kaddumi, a PFSZ politikai vezetője, aki a jelenlegi feltételek mellett nem volt hajlandó visszatérni Tunéziából. Nem szabad megfeledkezni Abu Aláról, a Palesztin Nemzeti Tanács elnökéről sem, aki jogosult arra, hogy átmenetileg kövesse Arafatot a hatalomban.Egyre jelentősebb különbségek láthatók a ciszjordániai és a gázai politikusok között. Míg a palesztin vezetők nagy része Ciszjordá-niában él, addig az Arafat vezette döntéshozó testület Gázában található, és nem egyeztet a ciszjor-dániaiakkal. Amíg a gázai vezetés egy része a béketárgyalásokat erőltető egyiptomi és szaúd-arábiai nyomás alatt áll, addig az inkább radikális, a külvilágtól elzártabb ciszjordániai vezetők úgy érzik, hogy kihagyták őket a döntéshozatalból.A PFSZ másik meghatározó tömbje a Naif Havaneth vezette Demokratikus Front Palesztina Felszabadításááért nevű szervezet és a George Habas alapította Népi Front Palesztina Felszabadításáért. E két, radikálisan baloldali szervezet közös vezetőség felállításán dolgozik, hogy eredményesebben küzdhessenek az oslói folyamat és Arafat tekintélyelvű politizálása ellen. Ezek a szervezetek kritizálják Arafat politikáját. Ez ugyanis szerintük oda vezethet, hogy Arafat feláldoz egyes, az 1967-es, hatnapos háborúig arab kézen lévő és a háború következményeként elveszett területeket, illetve feladhatja a menekültek jogát a visszatérésre saját, illetve őseik szülőföldjére. E főleg a menekültek között nagy támogatottságot élvező szervezetek az aktuális szír politika befolyása alatt állnak.A palesztin politikai paletta harmadik nagy csoportját a PFSZ-en kívüli iszlámista szervezetek alkotják, a Hamász és az Iszlám Dzsihád, amelyek a leendő palesztin államot a vallási rendezőelvek alapján akarják felállítani. A Jaszin sejk szellemi vezetésével működő Hamász a jelentősebb, amely – sokak szerint csak taktikai lépésként – szintén elfogadta a PFSZ 1988. novemberi álláspontját, hogy az önrendelkezés az 1967-es háborúban elvesztett területekre korlátozódjék. Tárgyalni Izraellel azonban csak akkor hajlandó, ha a zsidó állam maradéktalanul kivonul az összes megszállt területről, és felszámol minden izraeli telepet.Érdekes mozzanata a palesztin belpolitikának, hogy az izraeliek elleni harcnál néha erősebb a hatalommegosztásért folyó küzdelem, amelynek célja, hogy a különböző irányzatok minél szélesebb társadalmi tömeget nyerjenek meg maguknak. Néhány szakértő ebben már egy lehetséges, az államalapítás után bekövetkező polgárháborúra való felkészü- lést lát.