Biztonsági garanciák

Homéroszról mondják a tudósok, nem tudni, élt-e, vagy legendás alak, csak annyi bizonyos, hogy vak volt. Nagyjából így vagyunk a Strasbourgban várakozó zámolyi romáknak szóló levéllel is. Nem tudjuk, hogy a francia hatóságok megírták-e, elküldték-e, tartalmát sem ismerjük, csak az indoklásban lehetünk biztosak. Nem a Népszabadságot akarom cikizni (sőt inkább irigykedem egy csöppet, hogy mely csodahelyekről szereznek füleseket), de amióta felröppentették a hírt, hogy a francia bevándorlási hivatal postára tette a zámolyi romák sorsát eldöntő levelét, a hazai sajtó széltében-hosszában pertraktálja eme eseményt és annak várható következményeit. Ugyan más hírforrások nem erősítik meg, hogy a levél megszületett (legutóbb azt hallottuk, még döntés sincs, nemhogy értesítés), azt az információt sem támasztják alá, hogy egyesek kapnak menedékjogot, mások nem – az indoklás, miszerint a magyar állam nem tudja garantálni a zámolyi romák személyes biztonságát, már tuti. A francia hivatal, ha csak ezután lát hozzá a levél megírásához, ne is törje a fejét más indokláson, azt már itthon eldöntötték. Született is e tárgyban néhány vezércikk, elemzés, eszmefuttatás, önmarcangolás és melldöngetés. Kész, lezárt, bevégzett tény, a magyar állam nem képes garantálni a zámolyi romák személyes biztonságát. Ami igaz, kár, hogy egy nagy marhaság. 1984-ben azért nem mentünk az olimpiára, mert az USA nem tudta garantálni a magyar sportolók biztonságát. (Ez volt a végső, a megfellebbezhetetlen magyarázat.)Röpke tizenhét esztendő alatt utolértük Amerikát! Az egyéb területeken mutatkozó lemaradásunkat már egykettőre behozzuk. Persze kíváncsiak lennénk, hogy a franciák miféle garanciákat tudnak adni, azt mindenesetre büszkén elmondhatjuk, nálunk személyesbiztonság-ügyben teljes a demokrácia és az esélyegyenlőség. Mert néhány fokozottan védett személyt (közjogi méltóságok, külföldi fejesek, maffiavezérek) leszámítva nemcsak a zámolyi romák, de a többi tízmillió állampolgár személyes biztonságát sem tudjuk garantálni. Kétségtelen, a rendvédelmi szervek mindent megtesznek, de garanciát nyújtani ők sem képesek. A személyes biztonságunkat érő atrocitások megelőzésére adhatnak hasznos tanácsokat, például: ha kocsmai verekedésbe keveredünk, igyekezzünk nagyobbat ütni, mint az ellenfelünk – ám ennek betartása sem jelent biztos garanciát. A rendőrség kivonja a biztonságunkat megátalkodottan veszélyeztető elemeket a forgalomból, de jogállami módon, tehát az esemény után, azaz meg kell várnia, amíg biztonságunk valami sérelmet szenved. Végső soron a rendőrség léte arra garancia, hogy személyes biztonságunk veszélyeknek van kitéve, ha nem így lenne, akkor rendőrség sem volna. De van, és ez a tény önmagában jó indok arra, hogy mind a tízmillióan kivándoroljunk Franciaországba, a jelek szerint ott létezik valami szavatossági idő az ember személyes biztonságára is.Csak az tart vissza, hogy nem lenne türelmem hónapokat várni a bevándorlási hivatal levelére.