Csomag, Bokros nélkül

Az utolsó pártállami parlament a nyolcvanas évek végén már megörvendeztette a társadalmat egy „demokrácia csomagtervvel”. Ámbár a hódoltsági államszervezet lebontásában csupán epizódnyira sikeredett e próbálkozás, apró lökéssel mégis segítette az egészséges folyamatokat. Bő évtizeddel később – a tegnapi napon – a Magyar Szocialista Párt fölelevenítette az ötletet. „A szocialisták elképzelései között szerepel egy úgynevezett demokráciacsomag kidolgozása, amely kitérne a parlament működésének tapasztalataira, a kormány és az ellenzék viszonyára és a jogbiztonság problémájára” – szólt a sajtóhír az MSZP tájékoztatójáról. Nagy Sándor pártalelnök elmondta: a társadalmi kohéziót erősítenék, „ezért kiemelten foglalkoznak majd a szegénység mérséklése érdekében teendő lépésekkel”.Őszinte szívvel üdvözölni lehet e kezdeményezést, még akkor is, ha különösebben új elemet alig találni benne. Mert vajon mivégre választanának törvényhozókat az állampolgárok, ha nem a társadalom biztonságának megteremtéséért? Mégis örvendeni kell, amikor a második legjelentősebb hazai párt hangot ad felelősségtudatának. Az európai értékrendű közélet azonban nyugodtabb lenne, ha az MSZP némi önkritikát is gyakorolna, mielőtt társadalmi kohéziót említ. A társadalmat kettészakító legfájdalmasabb lépést ugyanis – sajnos – éppen az MSZP vezette kormánykoalíció tette meg, 1995-ben. Akkor nem demokráciacsomagot, hanem Bokros-csomagot hirdetett meg...Ebben megvonta a családi pótlékot azoktól a famíliáktól, melyekben az egy főre jutó jövedelem 15 ezer forint fölé emelkedett, noha egy kétgyermekes család létminimuma már 1994 őszén 57 ezer forintnál tartott. A csomag értelmi szerzője (aki önmagáról előbb 16 millió forint végkielégítéssel gondoskodott) úgy vélte: 1995-ben mindazok a családok „fejőstehenek”, amelyeknek havi jövedelme háromezer forinttal több, mint az előző évi létminimum. Ezt akkor a „szakértők” rászorultsági elvnek nevezték el.A megszüntetett szociális biztonság épp azon családokat sújtotta, amelyek saját munkájukból akartak megélni, ezért csekélyke jövedelmükért maguk megdolgoztak. A „csomag” a közelmúltig érezhetően megingatta az államhatalomba vetett közbizalmat.A gazdagításért is intézkedett annak idején a szocialista párt, sajnos, csak a klientúra körében. Ekkoriban vették fel ugyanis az MSZP-politikusok a VIP-hiteleket a Postabanktól (amelyet 150 milliárd forintos hiánnyal jussolt elődjétől a polgári kabinet). Csiha Judit – akiből később privatizációs miniszter lett – nyolcmillió forint kölcsönhöz jutott, Keleti György felesége tízmilliós hitelt vett föl a VIP-lista szerint.Lehet-e hatásosabban kettészakítani a társadalmat másként, mint ahogyan 1995-ben történt? Elszegényíteni a tömegeket a Bokros-csomaggal, gazdagítani a klientúrát olajügyekkel, VIP-hitellel? Aligha. Ezért látszana kívánatosnak, hogy önkritikával tegyék hitelessé jó irányú próbálkozásukat Nagy Sándorék. És talán felejtsék el a kétes emlékeket keltő „csomagot”.