Hogyan nem lettem serfőző

Ha iszunk, előbb-utóbb berúgunk. Ha berúgunk, elalszunk. Ha alszunk, nem követünk el bűnt. Ha nem követünk el bűnt, a mennyországba jutunk. Rúgjunk hát be, és menjünk a mennyországba. Kimondva, ki nem mondva, ez lehetett a stralsundi braurei (serfőzde) dolgozóinak is a fekvéspontja. Álláspontot azért nem mondok, mert napjában kétszer a többség berúgott. Stralsund Poroszországban van, a tengerparton, a Rügen-szigettel szemközt, a pomerániai tengerszorosban, nem olyan messze Rostocktól. Ott rostockoltunk mi, szegedi egyetemisták, akiket az a kitüntetés ért, hogy nyáron – jó pénzért – egy hónapot ott dolgozhattunk a testvéri NDK-ban. Kétféle sört főztek ott, egy pilseni jellegűt meg egy könnyebb, világosabb sört, amelyet „hellnek” hívtak. Én a csapolásnál dolgoztam, olyan nulla fok körüli hőmérsékleten. Mit tudhattam én akkor a Bitburgerről, a Schofferhoferről, az Erdingerről, a Warsteinerről és társaikról! Hét üveg járt naponta és fejenként a dolgozóknak, és a lányok (köztük az én első [nagy] szerelmem is) nekünk, fiúknak adták a részüket.Persze a munkahelyen is megittam a magamét, mert a hőmérsékletet csak melegített sörrel lehetett elviselni. A munkát nagyon jól megszervezték a németek (csak feleúgy értenénk hozzá!), de ha leküldtek valakit a pincébe a nagy rézkupával sörért, akkor tudtam, hogy jön egy kis pihenő. A kupát beletették egy forró vízzel teli favödörbe, s amikor elkezdett jönni fölfelé a habja, kilöttyentettük és megittuk. Ilyenkor mindenféléről beszélgettünk. Például én megkérdeztem, mi a véleményük Hitlerről. Az egyik manus, aki olyan művezetőhelyettes-féle volt, és zsebében a piros könyvecskével joggal várhatta, hogy öt év múlva Trabanthoz jut, azt mondta: Tudod, akkor volt ám munka! Miért? Most nincs?, kérdeztem.De van!Azért nézd csak meg az autobahnokat! Még mindig jók, mondta egy másik melós.Na, erre nem mondtam semmit.Meredeken kúsztam fölfele a melósok ranglétráján. Kezdetben az üres hordókat kellett egy félhülye keze alá igazgatnom, aztán a teli hordók elhelyezésében vettem részt. Az ötvenlitereseket úgy hívtam, hogy „pingponglabda”. Végül a művhával (aki mindig tengerészsapkát viselt) cipeltem föl a hetvenkét vaslépcsőn az óriási keverőbe a hatalmas, korong alakú szűrőket, vagyis a filtereket. Akkor kicsit belenéztem a gyártási folyamatba, és ezt nem kellett volna. Az egyik haver – aki később a kisgazda harminchatok szószólója lett a parlamentben – ott trógerolt egy talicskával, ahol a sörnek valót áztatták, ülepítették. Egy háromgyerekes dajcs anyu volt a csaja, annak mutogatta a személyijét, hogy ő tulajdonképpen „doktor”. Mert hogy az apja is jogász volt. (Miből lesz a politikus?) Na, amikor megláttam egy boldog patkány hulláját a sörön úszni, akkor azt mondtam. Még ma sem írom le. Ettől kezdve mindennap háromszor-négyszer lementem ellenőrizni a tartályok hőmérsékletét a pincében, mert nem akartam, hogy velem együtt robbanjon föl a „brajjeráj”. Meló közben mind kevesebbet ittam.Pedig legalább 15 oka van annak, amiért alkoholt kéne adni egy munkahelyen:1. Csökkenti a stresszt.2. Növeli a munkahelyi érintkezések őszinteségét.3. Kisebbíti az alacsony munkabérek miatti panaszt.4. Korlátozza a szabadnapok számát, mert az emberek másnaposan is tudnak dolgozni.5. Az alkalmazottak végre tényleg megmondanák a főnökségnek, mit is gondolnak. (A művezető vagy az igazgató csak igen ritkán ivott.)6. Mérsékeli a fűtési költségeket télen.7. A melóst, még ha utálja is a munkáját, már nem érdekli annyira a dolog.8. Senki sem lenne olyan hülye, hogy szabadnapot vegyen ki, megfosztva magát ezzel a mindennapi betevő piájától.9. Ha az ember a munkatársaira nézne, szebb arcokat látna.10. Az üzemi koszt elviselhetőbb lenne.11. Vége lenne az ebédszüneti titkos piálásoknak.12. Nem kávéznának annyit az alkalmazottak, csak azért, hogy kijózanodjanak.13. Oroszországgal jobban mennének a kül- és munkakapcsolatok a cégnél.14. A dolgozók szívesen túlóráznának, nem kéne a kocsmában kipihenni a melót.15. Végre a nyammogás és a gagyogás lenne a közös nyelv, amelyet egyformán nem értene senki, s a beszéd többé nem lenne félreértések forrása.Adjatok egy nőt, aki szereti a sört, és legyőzöm a világot!, mondá Vilmos császár. A nőkkel tényleg baj van. Mindig. Ott volt például a szerelmem. Egyszer kísérem haza, és egy kukorék részeg porosz szaktárs (az ilyenek szúrták ki a szász rendszámú autók gumijait) meg akarta tőlem venni egy márkáért. Merthogy a magyar lányok mind kurvák.Hogy kik voltak a gyári kurvák, azt mi nagyon jól tudtuk. Ott álltak az esti műszak után szegénykéim a magyar fiúk szállása előtt, akik kedvükre válogathattak belőlük. A fogukkal nyitották ki a sörösüveget, de olyan is akadt, aki mással. Hanem aztán egyszer volt egy német–magyar barátsági vacsora a kulturzimmerben. Egy üveg hazai házipálinkával leitattuk az egész vezetőséget. Ott feküdtek az asztalok alatt, a hajuk a szájukba lógott. Mi meg bicskát dobáltunk a dobogó fölötti endékácímerbe. Barátom, Konrás, aki nem vett részt ilyen cécókban, szomorúan azt mondta:Az élet olyan, mint egy üres pohár. Meg kell töltenünk valamivel. Aztán jön Isten, és kiissza.Na, körülbelül akkor határoztam én el, hogy munkahelyi pia ide vagy oda, mégsem leszek serfőző. A hagyma is elsírta volna magát erre a dumára.Azért nézd, a kemikáliák nem mind rosszak, mondtam én, mintha nem értettem volna, miről beszél. Oxigén és hidrogén nélkül nem lenne víz, amely minden sör alapja.Az egészségtekre iszom veletek, mondta Konrás, és a padlón fekvőket nézte. Újabban már egyedül is az egészségtekre iszom. Annyit iszom már az egészségtekre, hogy kezdek aggódni a sajátomért! Ezek a gyönyörű és őszinte mondatok, amelyeket a sör hozott elő belőle, kissé szépséghibásak voltak. Barátom ugyanis titokban a szerelmemre fente a fogát. Tán ezért is volt, hogy egy Rügen-szigeti kiránduláson majdnem fejbe találtam egy teli üveg sörrel. A fülét súrolta. A szerelmem meg beleharapott az alkaromba. Olyan szerencsétlenül, hogy nem éreztem hónapokig a jobb kezem fejét. Idegszakadás, adták meg a doktorok a magyarázatot. Német munkatársaim nem hittek nekem, azt hitték, lógós vagyok. Ez fájt, mert visszamenőleg érvénytelenítette az összes berúgásunkat. Valami alibi munkát kaptam, és kész. Egyre kevésbé ízlett a sör. Pedig azért isszuk meg a magunkét itt a földön, mert a mennyországban nincsen német bor. A füstösszalma-lé olyan érzést kelt az emberben, amit sör nélkül kellene éreznie.Hiába: még mindig szeretem az árpalét. Alkalmilag. Jó megünnepelni mondjuk egy nagy eseményt. A kommunizmus bukását. Vagy inni egy Imi nevű szegény giccsénekes emlékére. Vagy csak arra, hogy működik a hűtő.