Kontárok a teremtésben

Ha valaki visszaemlékezik az egy évvel ezelőtti felfordulásra, és összehasonlítja a mai helyzettel, ahhoz képest most látszólag egészen nyugodtan teltek az ünnepek. A tömegmédiában ismét kommentárokat találtunk az év legfontosabb eseményeiről. Meg kell azonban állapítanunk, hogy ezek csak ritkán hatoltak a dolgok mélyére.Tavaly újévtájt olyan események zajlottak, amelyek mellett még a legfelszínesebb kommentátorok sem tudtak szó nélkül elmenni. Ilyen volt Vlagyimir Putyin hatalomátvétele Oroszországban 1999. december 31-én. E hatalomátvétel lépésről lépésre történt, s az egész évre elhúzódott. Oroszország új diktátora mindent megtesz, hogy hatalmát kiterjessze, a parlamentet gyengítse és a helyi autonómiát felszámolja. Moszkva ismét úton van a diktatórikus centralizmus felé, de most a korábbiaktól eltérően nem annyira a szociális elégedetlenségre hivatkozik, mint inkább annak szükségességét hangsúlyozza, hogy a gazdaságot egészségessé kell tenni. Ehhez képest a hadiipar egyoldalú fejlesztése zajlik, míg más területeken a takarékossági intézkedéseknek inkább fékező, semmint gyorsító hatásuk van.Európa számára jelentős volt Milosevics bukása, azonban az a benyomásunk alakulhat ki, hogy csak egy embert cseréltek le, miközben a kormány alapvető irányvonala változatlan maradt. Kostunica elnök mindezt meglepően nyíltan kimondja, akkor is, ha a Nyugat nem akarja meghallani. Sajátos spekulatív képzetekbe menekül, mint a „Nyugat-Balkán” fogalma, amely a legcsekélyebb földrajzi vagy politikai igazolást sem tartalmazó, abszurd ötlet. Márpedig az olyan politika, amely elhibázott fogalmakon alapul, eleve bukásra van ítélve.Szót kell ejtenünk az amerikai drámáról is. Nagy tragédia, hogy a szabad világ kétségtelenül első számú hatalma pont most, egyre kritikusabb időkben alkotmányos gyengeséget mutat. A gúnyos megjegyzések, amelyeket erre vonatkozólag mind gyakrabban hallhatunk Európában, a világpolitika parancsának meg nem értését mutatják. Tetszik-e nekünk vagy sem, de Európa katonai és biztonságpolitikai gyengesége függővé tesz bennünket az amerikaiaktól. Bár az Egyesült Államok egyáltalán nem kívánja, politikusai eléggé tisztán látják, hogy ott, ahol légüres tér jön létre, döntéseket kell hozni a veszélyes fejlemények lehetőség szerinti meggátolására.Persze a legsúlyosabb és egyben leghosszabb távú fejleményről alig esik szó. Környezetünk átalakulásáról kell beszélnünk. Nem is olyan régen még nagy optimizmussal ítéltük meg tudományos fejlődésünk lehetőségeit. Ez egyébként nem volt teljesen hibás, mert a mértéktartó, értelmes haladás biztosan áldásos lenne az emberiségre. De semmi esetre sem szabad a fenyegető jeleket figyelmen kívül hagyni.Az első helyen a világ klímakonferenciájának összeomlása áll. Minden bizonnyal sokat beszéltek az éghajlatváltozás kérdéséről, bár tudományosan nem hatoltak elég mélyre. Másrészt tagadhatatlan, hogy a meg nem újuló nyersanyagok csökkenése, amelyeket eléggé korlátlanul kimerítettünk, egyre jobban kihat ránk.Mindenki számára érthető például a tengerekben bekövetkezett változás. Tizenöt évvel ezelőtt az asztalunkra került hal messze a legolcsóbb ételnek számított, és az az érzésünk lehetett, hogy ezt a bőséget tetszés szerint élvezhetjük. Három állam, nevezetesen Oroszország, Japán és az Egyesült Államok ezt ténylegesen meg is tette. Ennek az eredménye, hogy a hal ára folyamatosan emelkedik. Az étlap szinte minden étteremben megváltozott. A többi hús ma olcsóbb, mint a hal. Ez a kergemarhakór következtében még változhat, jóllehet sokan optimistán bizonygatják, hogy ezt a kórt is le lehet győzni. Mindez tényleg elképzelhető, de tudomásul kell vennünk, hogy újabb betegségek üthetik fel a fejüket.Itt van, mint már említettük, az éghajlat megváltozása. Bár újra és újra azzal nyugtatnak minket, hogy ez nem új jelenség, csupán arról van szó, hogy felismerjük azokat a változásokat, amelyek korábban is történtek. Lehet, hogy van ebben némi igazság, de aggodalomra ad okot, hogy az állítólagos haladás kedvezőtlen hatásait alábecsülik, és még mindig korlátozás nélkül hagyják érvényesülni. Már önmagában az a gondolat, amely a légszennyeződési kvóták elosztásakor megengedni a gazdagoknak, hogy a szegényekét kivásárolják, veszélyes fejlemény. Ezzel csak a szegény népek lesznek még szegényebbek, illetve az ilyen politika csak a korrupciónak kedvez.Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az éghajlat vonatkozásában olyan jelenségek játszódnak le nálunk, amelyek korábban ismeretlenek voltak. Példa rá a dühöngő forgószelek megjelenése, a hegyvidékek, különösen a gleccserek pusztulása és az egyre vadabbá váló árvizek. Nyilván nem kell felülnünk azoknak a jóslatoknak, amelyek a világvégét tételezik, s a tudománytól óvják az emberiséget, hiszen ezek csak az irracionális félelmet gerjesztik.De nem kell világvégét jósoló prófétának lenni ahhoz, hogy észrevegyük az elmúlt év komoly figyelmeztetéseit. Végre megint a teremtett világra kellene fordítanunk figyelmünket. A teremtett világ – és ezt újból és újból megállapíthatjuk – maga a csoda, amelyet az ember mégis megpróbál tönkretenni. Csakhogy a természet megbosszulja magát. Jellemző, hogy az ősi mítoszokban mindig azoknak a története bukkan fel, akik bele akartak kontárkodni a Teremtő dolgaiba, és ezért kemény büntetést kaptak. Nem utolsósorban ezt meséli el nekünk a földi paradicsomról és a tudás fájáról szóló történet. A jelenkori fejlemények perspektívájából nézve mindezt, különösen abból az érzésből kiindulva, hogy minden, ami lehetséges, meg is valósítható, el kell ismernünk, hogy a régi legendákból vagy a Szentírás igazságaiból semmit, de semmit nem tanultunk. Ma ismét olyan prométheuszi emberek élnek köztünk, akik azt gondolják, hogy meg tudják ismételni a teremtést. Végre be kellene ismernünk, hogy ez lehetetlen!A 2001. év kezdetén tehát komolyan fontolóra kell venni ezeket az igazságokat, és megkísérelni, hogy a teremtés parancsolatainak eleget tegyünk. Ha az emberiség számára valamilyen erényt kívánnánk a 2001. évre, akkor az ebben a helyzetben a szerénység lenne. Ha valóban élnénk ezzel az adottsággal, még szép éveket biztosíthatna a tagadhatatlan emberi fejlődésnek, de hiányában rémálom is lehet a jövő.(Fordította: Lipthay Erzsébet)