Magyarország szellemi klímája

Évtizednyi magyarországi tevékenység után visszatér Nagy-Britanniába Johnathan Sunley, a budapesti Windsor Klub igazgatója. A konzervatíveszme itthoni terjesztőjét és neves publicistát Európa-éremmel tüntette kia Magyar Média Műhely. A medált Sasvári Szilárd, a parlamentsajtóbizottságának elnöke adta át. Ez alkalomból Johnathan Sunleyt,a tág horizontú politikai elemzőt tíz év tanulságairól kérdeztük.Miért gondolta tíz évvel ezelőtt, hogy Magyarországnak szüksége van a konzervatív gondolatra a negyvenéves diktatúra után?– Számomra a konzervativizmus tekintélyt jelent, és azokat az intézményeket, értékeket és személyes kapcsolatokat jelenti, amelyek mind a tekintély forrásai mindennapi életünkben, de amelyek nélkül az egyén nem tud tájékozódni, és a társadalom töredezetté válik. Magyarországon, akárcsak a volt szovjet blokk többi országában, a kommunizmus a tekintélyrombolásban kíméletlenül hatásos volt. Hozzájárult ehhez az egyházi intézmények és a politikai pártok felszámolása, az igazság feje tetejére állítása ideológiájának perverzitása segítségével és azzal, ahogy az embereket szembeállította egymással. Megkísérelte a saját tekintélyét ráerőszakolni a társadalomra, ami semmi egyéb nem volt, mint brutális hatalom. Ezért 1989 után a posztkommunista világ fő feladata az volt, hogy újra legitimálja és újjáépítse az emberi beteljesedés ezen eszközeit és a társadalom kohézióját. Ehelyett azonban sok kívülálló úgy gondolta, hogy ezeknek az országoknak a fő problémái tisztán gazdaságiak, és a szabad piac bevezetésével egyszerűen megoldhatók. Most már tudjuk, hogy törvény, szabály vagy széles körben elfogadott erkölcsi értékrend hiányában ez a fajta neoliberalizmus további elszegényedéshez, elidegenedéshez és atomizálódáshoz vezet. Szerintem az Antall-kormány ezekkel a bajokkal bátran szembeszegült. De végül is nem volt elég erős ahhoz, hogy legyőzze őket, s a mostani koalícióra hagyta mélyen átérzett konzervatív céljai realizálását.– Miért volt fontos a brit konzervatívoknak, hogy Magyarországon megerősödjön az európai szellem?– Ha a magyar átlagpolgár nem is látta mindig így, a hidegháború idején a brit konzervatív pártnak és az amerikai republikánusoknak rossz volt a lelkiismeretük Magyarország és Kelet-Közép-Európa többi része miatt. Úgy érezték, hogy túl könnyen áldozták fel őket 1945-ben. Katyn, Jalta, a magyar forradalom, a prágai tavasz, a lengyel Szolidaritás a konzervatív körök szemében a keleti elnyomás és a nyugati árulás szimbólumai voltak. Olyan jelenségek, események, amelyeket jóvá kell tennie, sőt meg kell torolnia. Munkáspárti és baloldali körökben ezzel szemben ez a „másik Európa” zavarba ejtő volt, s egyszerűen elfelejtendő, nehogy a Moszkvával való kapcsolatok sérüljenek. Az Egyesült Királyság sok konzervatív politikusa és értelmiségije számára soha nem volt kétséges, hogy Debrecen, Dubrovnik vagy Drezda ugyanannyira az európai örökség részei, mint akár Manchester, Lyon vagy Milánó. Nekik természetes volt, hogy a volt szocialista országoknak először ki kell vívniuk függetlenségüket, és utána újra csatlakozniuk kell Európa főáramához, amelyről erőszakkal leválasztották őket.– Volt a Nyugatnak bűntudata?– Volt bűntudatunk is, hogy 1945 után sok alkalommal nem nyújtottunk elegendő támogatást. De boldogok voltunk, hogy a kontinens ismét eggyé válik.– Mit gondol, az Antall-kormány miért nem tudott európai szellemű sajtóbirodalmat kiépíteni?– A rendszerváltozás után leginkább az újságírókat fenyegette veszély. Az ő írásaik voltak az előző rendszer főtámaszai, és bár a nyolcvanas évek folyamán több rugalmasságot és függetlenséget mutattak, mint korábban, ez csak azt a célt szolgálta, hogy pozícióikat tovább erősítsék. A sors iróniája, hogy a sajtó 1989 és 1991 között lezajlott privatizációjával sikerült a hatalmukat konszolidálniuk. Sajnos ez gyakran az „európai” befektetők hallgatólagos támogatásával történt, akik úgy gondolták, hogy a „szakembereket” meg kell tartani. És amikor az Antall-kormány tiltakozott, s a médiában jól ismert sztálinista szimpatizánsok kritizálták, az állítólagos európai szervezetek megtámadták, mondván, „rátelepszik” a sajtóra. Ez is mutatja, mennyire kell vigyázni manapság az olyan egyének és intézmények közötti különbségtevésre, akik vagy amelyek valóban európaiak, a kontinens kultúrájában és értékeiben elmélyültek, és azok között, akik csak annyiban „európaiak”, hogy annak hívják önmagukat, és kényelmes brüsszeli, strasbourgi állásaikhoz ragaszkodnak, ahol gyakran megtalálják a módját, hogy a közép- és kelet-európai kommunisták iránti rokonszenvüket kimutassák.– Európai szelleműnek tekinthető a magyarországi baloldal?– Sok befolyásos európai intézményben a magyarországi baloldalt sokkal inkább „európainak” tekintik, mint a jobbot. Ennek fő oka az, hogy – bármit mondanak is róluk – a konzervatívok hazafiak, akik büszkék hazájukra. És mintha ez nem lenne elég provokáló, általában még mindig a nemzetállamban hisznek mint egyetlen legitim és legéletképesebb politikai egységben. Orbán miniszterelnök számtalan alkalommal elmondta ezt, sokkal erőteljesebben és meggyőzőbben, mint ahogy valaha is hallanánk Tony Blairtől, Gerhard Schrödertől, Jacques Chiractól vagy Romano Proditól. Közép- és Kelet-Európa középjobb politikusai túl sokat beszélnek szuverenitásról, függetlenségről és nemzeti identitásról, és messze nem eleget integrációról és nemzetköziségről. Ez az eurokrácia vezéralakjainak „víziójára” nézve – és sok esetben megélhetésükre nézve is – veszélyt jelent, pontosan ez az oka annak, miért tettek oly sok erőfeszítést az elmúlt tíz évben a legveszélyesebbnek tartott figurák hiteltelenné tétele, sőt eltávolítása érdekében. Felsorolnám itt Franjo Tudjmant, Sali Berishát, Vladimír Meciart, Zviad Gamszahurdiát, Abulfaz Elcsibejt és Václav Klaust, akik valamennyien vezették hazájukat ebben az időszakban, és akik ma vagy halottak, vagy elveszítették hatalmukat. Orbán Viktor érdekes kivétel ebben a sorban.– Vajon miért?– Részben mert hajlandó néha azt mondani, amit a nemzetközi eurokrácia hallani akar. És részben azért, mert senki sem kételkedhet magasan képzett külügyminiszterének európai képesítésében, nem beszélve az új köztársasági elnökről. De bármennyire tisztelik, sőt csodálják a magyar miniszterelnököt Brüsszelben és a legfontosabb európai kancelláriákban, senki ne higgye, hogy szeretik is. Ez azért van, mert túlságosan kiszámíthatatlan, túl népszerű, nemzeti elkötelezettségű, és túl ügyes, eszes ahhoz, hogy olyan ártalmas címkét, mint „populista”, „nacionalista” vagy „önkényeskedő” rá lehessen aggatni. Nem, az európai főhivatalok a baloldalnak és a liberálisoknak tartogatják vonzalmaikat: azoknak, akik abban hisznek, hogy a nemzetállam a múlté, az új század – az új évezred – pedig a nemzetközi és egymással kicserélhető bürokraták kasztjáé, amelynek tagjai sokkal jobban tudják, hogy mi a jó az egyes országoknak, mint azok politikusai vagy népe. Pár évvel ezelőtt megdöbbentem, amikor az Európai Közösség úgy döntött, hogy megkíséreli a presztízsét növelni azzal, hogy átkereszteli magát Európai Unióvá. Oroszul a „Jevropejszkij Szojuz” a régi „Szovjetszkij Szojuz”-t idézi, amelynek szintén 15 tagja volt, politikailag ugyancsak korrupt volt, és gazdaságilag nem működött. Azonkívül rögeszméi voltak a „nemzeti kisebbségek” a valódi nemzetállamok rovására, és ugyancsak ellenállt az amerikai hegemóniának.– Hogyan látja a magyar belpolitikai helyzetet?– Nyugat-európai körökben a magyar baloldal rangját nem szabad alábecsülni. Schröder kancellár nemrég részt vett az MSZP kongresszusán. Igaz, Németh Miklós abbéli kudarca, hogy a párton belül élre törjön, annak nyugatosítóit hátráltatja meg s azt a budapesti diplomatakört, amely már régen készül arra, hogy a volt miniszterelnököt ismét a figyelem középpontjába állítsa. A kisgazdák mostani problémái pontosan azok, amelyekben ezek a diplomaták két éven át reménykedtek, különösen, ha ezek miatt a Fidesz – akár most, akár a következő választások idején – inkább rászorul majd a MIÉP támogatására. Mert a MIÉP, mint tudjuk, teljesen szalonképtelen.– Miben segítettek a baloldali kormány négy éve alatt az ön által vezetett Windsor Klub konferenciái?– Amikor 1993-ban a Windsor Klub létrejött – ugyanakkor, amikor megalakultak a testvérszervezetei Lengyelországban és a Cseh Köztársaságban –, azt mondtuk, hogy két célunk van. Először is az, hogy kiadványok és konferenciák segítségével a konzervatív gondolkodást és eszmét újra legitimálni segítsük azok után, hogy 45 évig illegalitásba kergették, és csaknem teljesen megsemmisítették. Másodszor, hogy ezeknek az értékeknek jobb esélyt adjunk, vagyis politikailag ismét relevánssá válhassanak azzal, hogy teret adunk különböző háttérrel rendelkező közéleti személyiségeknek és pártoknak, hogy kicseréljék nézeteiket. Az MDF 1994-es veresége és az MSZP diadala még jobban kiemelte ezeknek a céloknak a fontosságát. Néhány héttel az 1994-es választás után konferenciát rendeztünk Mi a középjobb jövője? címmel. A szónokok között ott volt a jelenlegi miniszterelnök és a mai külügyminisztérium két államtitkára. Ez csak az első volt a sok hasonló alkalom között, amelyeket a következő négy évben tartottunk, és amelyek, ahogy visszagondolok, azt hiszem, közrejátszottak Magyarország értelmiségi klímájának megváltoztatásához és a középjobb együttműködésének javulásához az 1998-as választások előtt. Persze voltak nagy számban más szervezetek is, amelyek hasonló szerepet játszottak: a Batthyány Alapítvány, a Budapest Business Klub, a Magyar Média Műhely, a Demokrácia a Kommunizmus Után Alapítvány, hogy csak néhányat említsek. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy bárhol a világon, ahol jobboldali reneszánsz tapasztalható, a személyiség ereje meghatározó volt. Gondoljunk csak Margaret Thatcherre, Ronald Reaganre és Helmut Kohlra: mindenik kimagasló személyiség, karizmatikus politikus.– Ismer karizmatikus magyar politikusokat?– Szerintem Magyarország szerencsés volt, mert az elmúlt évtizedben három ilyen személyisége is volt: Antall József, Torgyán József és Orbán Viktor. Különösen örvendetes, hogy ez utóbbi még fiatal.– Eljutottak-e a nagyközönséghez a Windsor Klub által kiadott könyvek?– Nem mondhatom, hogy terjesztési rendszerünk olyan hatékony volt, amilyennek szerettük volna, és azt sem, hogy a Windsor Klub kiadványai annyira hatottak, amennyire kellett volna. Ez gyakorlati kérdés. Az ideológia terén érdekes megfigyelni, hogy a konzervativizmus a mai napig – a lakosság öt-tíz százalékától eltekintve – szinte szalonképtelen kifejezés. Ez nem meglepő, ha tekintetbe vesszük a kommunisták hatalmas erőfeszítéseit, hogy hiteltelenítsék. Azt hiszem, a mostani kormány jól tette, hogy önmagát nem konzervatívnak nevezte, ehelyett inkább ahhoz ragaszkodik, hogy jobbközépnek vagy polgárinak hívják. Ha alaposan megvizsgáljuk a kormány politikáját adó-, család-, oktatás-, kulturális és nemzetközi ügyekben, azt hiszem, kétségtelen, hogy a kifejezés legtöbb definíciója alapján valóban konzervatív.– A személyes emlék mellett van-e más jelentősége a Média Műhelytől kapott Európa-éremnek?– A Magyar Média Műhely egyike volt azoknak a szervezeteknek, amelyek kulcsszerepet játszottak a mostani kormány értelmiségi bázisának megteremtésében, mégpedig a legnehezebb területen, a médiában. Amit Magyarországon tíz évvel a rendszerváltás után nagyon kiábrándítónak találtam, az az újságírás minősége. Nemcsak azért, mert annak a kétharmada, amit olvasunk vagy a tévében nézünk, át van itatva balliberális ideológiával, és hevesen szemben áll a koalíció értékeivel. Megdöbbentem például, amikor a minap egy liberális lap véleményoldalán – van-e egyáltalán más benne? – egy hihetetlenül hosszú és együgyű cikket találtam Konrád Györgytől. Konrád lehet tűrhető regényíró és jó szándékú humanista, de miután az elmúlt tíz évben a Magyarországgal – és Közép-Európával – kapcsolatos minden nagyobb szociális és politikai kérdésben tévedett, nem értem, miért vonultatják fel egyes újságok továbbra is mint sztárcikkírót. Megjegyzem még, hogy az újságírók többsége, akikkel Magyarországon öszszeakadtam, tudatlan, lusta és gyakran korrupt. A Magyar Média Műhellyel kapcsolatban állók nemes kivételek, s ezért volt számomra olyan megtisztelő, hogy elismertek.– Lehet, hogy egy-két év múlva visszatér Magyarországra?– Amikor Magyarországra költöztem, az foglalkoztatott, miként lehetne a konzervatív gondolatokat a gyakorlatba átültetni. Úgy érzem, a kérdés a Fidesz kormányra kerülésével megoldódott. Gondolom, hogy 2002-ben is hasonló irányultságú koalíció kerül hatalomra, így nem lesz szükség a segítségemre.