Még mindig Jimmy

Aggódom a mértékadó gagyilapért, vajon miről ír, teszem azt, három hónap múlva, amikor a lakosság már végképpen telítődött Zámbó Jimmy-Imre halálhírének részletes tálalásával (rálőtt a kakasra a sztárénekes; a kakas lőtt rá a sztárénekesre, tűzpárbaj volt közöttük; valaki jugoszláv gyártmányú kukoricagránátot dobott az ittas popénekesre, az meg visszadobta reája, mire mindketten elhunytak stb.).Nehéz idők jönnek gagyiékra! Vegyük úgy, hogy rend és béke lesz az országban, boldog emberek járnak-kelnek le és fel, csókolja és öleli egymást a nemzet – mire az ügyeletes szerkesztő magából kivetkőzve ráordít a farkbehúzott rovatvezetőkre: Mi az, hogy nincs valami szaftos botrány az országban, abszurdum, nonszensz, mindenki mehet a munkakönyvéért...!Mire szerencsétlen rovatvezetők azonmód szaladnak az ugrásra kész munkatársakhoz, leplezzenek le legalább valami aktív tejhamisítót, vagy néhány vörös- és fokhagymafüzér-árusító nyugdíjast az aluljáróban, merthogy az újságnak el kell készülnie, mégsem lehet beleírni a lapba, hogy jól mennek a dolgok idehaza, javul a gazdaság, az emberek meg kezdik derűsen érezni magukat. Az kéne még csak...Kellene egy balhé az egyes oldalra – mondja a lapkészítő szerkesztő (karikás szem, űzött tekintet, a két fül között vörösen lüktet az orrcimpa). Mire aztán a fiúk kimennek a terepre, mint amerikai zsarufilmekben a felügyelők, s azonmód lefülelnek valami piszok állatkínzót, aki legyeket csapkod légycsapóval.Három és fél héttel boldogult Jimmy halála után gagyiéknál még mindig szegény Zámbó Imréről írnak, holott, ha ideszólhatna szegény a magasból, talán azt mondaná: hagyjatok már nyugodni békében, elmentem, amit kellett, elmondtam, elénekeltem. Ha emlékezni akartok rám, tegyetek virágot a síromra. Azt is csöndben.