A korábban botrányoktól sem mentes Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány (NGYIK) új kuratóriumának működése óta a téli pályázat volt az első nagyobb programsorozat. 1062 pályázat közül 112-t, összesen 16,2 millió forinttal támogattak. A legtöbb pénzt téli szabadidős programokra juttatták, de akadtak támogatásra méltó egészségmegőrző, környezetvédelmi táborok, valamint beteg és hátrányos helyzetű gyermekeknek szervezett programok is.– A közalapítvány munkatársai a helyszínen ellenőrzik a programokat. A tapasztalatok egészen jók, súlyos hiányosságot eddig nem észleltek – mondta Molnár Szabolcs, az NGYIK ügyvezető igazgatója. Elmondta: a pályázatok több mint felét oktatási intézmények nyújtották be. A közalapítvány vezetése sajnálatosnak tartja viszont, hogy az NGYIK korábbi kuratóriumai ellen indult bírósági ügyek jelentős pénzeket vonnak el a táborok és más programok támogatására szánt keretből; folyamatosan születnek olyan jogerős döntések, amelyekben a bíróság több millió forint megfizetésére kötelezi a közalapítványt. Hangsúlyozta: a nyári pályázatok kiírásánál az jelent majd hátrányt, hogy a korábbi kuratórium 1998–99-es döntései nyomán számtalan, ifjúsági táborozásra alkalmas ingatlant eladtak vagy tartósan bérbe adtak, így az NGYIK-nak mára mindössze 88 olyan, saját tulajdonú ifjúsági férőhelye maradt, ahol kedvezményes táborokat szervezhet.
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
