Rapallo szelleme

Még jó időben igyekezett megnyugtatni szimbolikusnak is tekinthető karácsonyi látogatása előtt az aggódókat Gerhard Schröder. A német kancellár – aki ilyen minőségében már négyszer járt Moszkvában – hangsúlyozta, csak karácsonyozni fognak, és Putyinék dácsáján nem keltik életre Rapallo szellemét.A német–orosz különalkuk jelképévé vált 1922-es rapallói szerződés kísértetének emlegetése azonban nem véletlen. Szakértők úgy vélik, hogy az oroszok a kilencvenes évek elejének lelkesedése után kiábrándultak a bostoni és washingtoni „tojásfejűek” számukra ajánlott reformreceptjeiből, az ellenőrizetlenül folyósított és az oligarchák számláin landoló segélyekből, kölcsönökből, s Jelcin Amerika-barátsága után Putyin elsősorban Európára összpontosít. Ezen belül is különösen szoros szálak fűzik Moszkvát a mind nyilvánvalóbban az unió motorjává váló Németországhoz.„Oroszország ma németül beszél” – írják nem kis elégedettséggel a berlini lapok. E kijelentés elsősorban Putyin érezhető németszimpátiájára utal, arra, hogy az elnök tavaly nyári útja után egymásnak adják a kilincset Berlinben a befolyásos orosz politikusok. De nemcsak a politikusok, hanem az orosz diákok is szívesen látottak Németországban. Több mint ötezren – kétszer annyian, mint az amerikaiak vagy a kínaiak – tanulnak az itteni felsőoktatási intézményekben. De egyre javuló európai kapcsolatokról árulkodnak más tények is. Így az, hogy Moszkva kereskedelmi forgalmának negyven százalékát az EU-val bonyolítja, s innen származik a közvetlen befektetések kétharmada is. A legfontosabb partner pedig errefelé egyértelműen Németország. Elég talán arra utalni, miként kacsintott össze nemrégiben Varsó háta mögött Berlin és Moszkva, s épített titokban a Jamal 1 mentén információs szupersztrádát. De Ukrajna bánatára nagy az egyetértés az EU, ezen belül Németország és Oroszország között az új gázvezeték megépítése kapcsán is. Ez is kitűnő példája annak, hogy energiahordozóiért cserébe mit vár Moszkva Európától: befektetéseket és modern csúcstechnológiát. Erről szól a Schröder–Kaszjanov tervnek nevezett, formálódó kétoldalú elképzelés is.Akadt tehát közös témája bőven Putyinnak és Schrödernek. A befektetések élénkítésén – hiszen a német tőkekiáramlásban Oroszország csupán a 20. helyen áll –, a piacszerzésen kívül például a 21 milliárd dolláros, szovjet korszakból maradt adósságról is beszélhettek. A tartozások fejében egyébként Moszkva nemrégiben orosz nagyvállalatok – persze azért nem olaj- és gázkitermelő cégek – részvényeit ajánlotta fel. Aztán a földrész biztonságáról eszmét cserélve Schröder szaván foghatta az európai irányt hirdető pragmatikus Putyint. Az említettek miatt ő ugyanis könnyebben rábeszélheti az orosz elnököt, hogy a különutas, például Kalinyingrádba atomfegyvert telepítő politika helyett közösen garantálják a Balti-tenger régiójának biztonságát, olyan modellt kialakítva ezzel, amely mindkét fél büszkeségére példa lehetne a jövőben a Fekete-tenger vagy a Kaukázus számára is.A Rapallót emlegetőket mindezek mellett a német elemzők nyugalomra intik, mondván, Putyin dácsája csupán egy állomás a sok közül Schröder számára. Mellesleg azonban olyan kivételes esély is – teszik hozzá –, amelyről a keleti politikát szükséghelyzetből folytató elődei csak álmodhattak.