Titokzatos autisták

„Az autistáknak nem olyan segítségre van szükségük, mint más elmezavarral küzdő embernek” – mondja Szalkainé Haraszti Krisztina, a miskolci autistaotthon vezetője.A Magyarországon regisztrált harmincezer autista közüljelenleg alig húszan élhetnek az ország egyetlen bentlakásos otthonában. A betegség kóros énközpontúsággal, befelé fordulással és a társas kapcsolatokat befolyásoló súlyos zavarral jár.Miskolc kertvárosában áll a családi házra emlékeztető intézmény. A magaslatra épült otthon két utcai ablaka az iparvárosra néz, a hátsó udvar viszont egy parasztgazdasággal olvad össze. Zárt világ: a bejárati ajtó lassan nyílik meg előttünk. Az igazgatónő, Szalkainé Haraszti Krisztina először az otthon központjába, a társalgóba invitál bennünket.Az igazgatónő fia, Bence költözött az otthonba először, még 1996 áprilisában. Bence, ahogy az édesanya mondja: „jól funkcionáló autista”, vagyis tud beszélni, és képességei fejleszthetők, azon kevesek közé tartozik, akik tudják magukról, hogy autisták, de a szó jelentésével nincsenek egészen tisztában.– Előfordult, hogy társait vagy nevelőit bántotta. Hároméves volt ekkor. Senki sem tudta, mi a baj, sokszor megkaptuk, hogy elkényeztetjük, vagy azt, hogy rosszul neveljük. Ilyenkor kialakul egyfajta önvád a szülőben. Gyakran feltettem magamnak a kérdést: alkalmas vagyok-e az anyaszerepre? Egyre gyötrőbb kételyeinkre végül a Budapesti Autistakutató Csoporttól kaptuk meg a választ: Bence úgynevezett asperger autista, jól képezhető, tanítható, ám betegsége gyógyíthatatlan.Bence az általános iskolát is elkezdte, de nem boldogult.– A sors aztán több autista gyermek szüleivel öszszehozott. Közösen döntöttünk úgy, hogy létrehozunk egy egyesületet – emlékezik vissza az igazgatónő. – 1992-ben húszezer forintos alaptőkével, ám szép reményekkel alapítvánnyá alakultunk.A kezdeti lépéseknél a Kézen Fogva Alapítvány és a holland Philadelphia Fund segített. A szülők nem tudtak adományaikkal hozzájárulni az otthon felépítéséhez, mivel olyan családban, ahol autista gyermek él, az anya rendszerint nem vállal állást.– A gondok miatt pedig sok apa végleg feladja, és elhagyja családját. Azoknak, akik végül ide kerültek, csaknem félmillió forintért vásároltak meg egy-egy szobát a hozzátartozók, az ellátásért pedig havi huszonnégyezer forintot fizetnek – adott betekintést az otthon gazdálkodásába Szalkainé, akinek íróasztala sarkán egy rövid nyilatkozat fekszik. A kézírással papírra vetett nyomtatott betűket három sorba préselték. A rövid dokumentum tanúsága szerint az aláíró rendbontás esetén vállalja, hogy gyógyszeres kezelésnek veti alá magát.A ház vezetője beavat az iromány előzményeibe. Ezek szerint az otthon egyik lakója, Gábor minden reggel kezet csókol, majd megöleli az intézmény nőtagjait. Néhány napja azonban az egyik gondozónő nem fogadta a gesztust, ezért Gábor idegrohamot kapott. A pedagógusok és az igazgatónő nem tudta lecsillapítani a felindult „lakótársat”. Gábor úgy érvel, hogy ha elutasítják, sérülnek a személyiségi jogai. Végül a mentők beszállították Gábort a városi pszichiátriára, ahol sikerült jobb belátásra bírni.– A nyilatkozat aláírása óta biztos vagyok abban, hogy ilyen kellemetlen eset többet nem fordul elő, akkor sem, ha valaki közülünk éppen nem fogadja Gábor ölelését – adott hangot meggyőződésének az igazgatónő.Gábor még nem fejezte be a nyolc általánost, de két nyelven beszél, és a közelmúltban egy hollandiai autistakonferencián képviselte a ház lakóit. Rohama után nem sokkal a szülők hazavitték.Beszélgetésünk közben megszólal a telefon, a miskolci pszichiátriáról egy ápolónő érdeklődik: meg tudnák-e oldani egy negyvenéves autista elhelyezését?– Erre kevés az esély – érkezik gyorsan a vezető válasza –, nem tehetek egyebet, mint hogy felveszem a várólistára. A közeljövőben sajnos nem is számíthat kedvező fordulatra.– Bence fiam volt az otthon első lakója, ő különben sikertörténet – vált hirtelen vidámabb témára az igazgató édesanya.Bence kivételes képességgel is rendelkezik, csakúgy, mint az autisták közül jó néhányan: tízévesen fel tudta sorolni a világ összes országának fővárosát. A számítástechnika mellett még a természeti katasztrófák tanulmányozása is a hobbija. Édesanyja különösen büszke fiára, hiszen elvégezte a nyolc általánost, és ma már egyedül jár a speciális szakiskolába Miskolc egyik távoli kerületébe. Sőt már a lányoknak is udvarol, ráadásul nem sikertelenül!A lépcső melletti falra a gyerekek monumentális tájképet festettek – mutatja az igazgatónő, miközben Bencéhez kísér minket az emeleti szobába. A lépcsőfordulóban egy tizenöt éves mozgássérült fiú lép mellénk, a kezembe nyom egy lapot, rajta írógéppel apró x-ekből konstruált nagy felirat olvasható: Magyar Nemzet, boldog új évet! És az aláírás.– Elterjedt a híre, hogy újságírók érkeztek – ad magyarázatot az intézmény vezetője.Az autisták, ha idegennel találkoznak, vagy veszélyben érzik magukat, egy általuk jól ismert témáról kezdenek beszélni. Bence a hurrikánok és a számítógépek világába kalauzol bennünket. „A hurrikánok óriási légköri képződmények, amelyeket ábécésorrendben neveznek el, és amelyek »hatos« alakban jelennek meg a radaron” – mondja, majd hirtelen témát vált, és a számítógépéről kezd beszélni, amelyen – ahogy állítja – nincsenek vírusok. Bence – társaival ellentétben – minden hét végén hazamegy.A társalgóban kör alakú asztalnál a három fiatal gondozónő mellett – mindannyian gyógypedagógusok – nyolctól negyvenéves korig dolgoznak a ház lakói: aprólékos munkával parányi hópelyheket hajtogatnak papírból. Stolc Edina gyógypedagógus negyedik hónapja dolgozik az otthonban, mint mondja, csak most kezdi kiismerni a gyerekeket.– Mindenki speciális eset, Zsófika, mint most is, rendszerint énekel és sétálgat egyszerre, Ricsike a televízióban hallható reklámszövegeket ismeri behatóan – mesél két kedvencéről a pedagógus. – Egyben azonban egységesek: mindegyikük elszigetelve, külön világban él, de enni mindegyikük imád.Az otthonban éppen ezért minden programot, a kosár- vagy szőnyegfonást, a zeneórát (amelybe még a legsúlyosabb autistákat is sikerül bevonni), a tanulást, a heti egyszeri háztartási foglalkozást mindanynyian az étkezésekhez igazítják, a megszokott sorrend pedig sosem borulhat fel.Ez az életforma – a változatos külvilággal szemben – viszonylagos biztonságot jelent számukra. Az autisták élete az új évben sem változik: napjaikat félelmeik között töltik, titkaikba pedig sosem engednék betekintést.