Új arcok Washingtonban

Ma az amerikai törvényhozás két házának öszszevont ülésén hivtalosan is bejelentik, hogy az ország 43. elnöke George W. Bush lesz. Az új elnöknek és csapatának ugyanis már csak két hete marad arra, hogy felkészüljön a hatalomátvételre. Ahogy az várható volt, az új elnök kabinetjében és tanácsadói stábjában vannak olyanok, akiknek helyére már jó előre fogadásokat lehetett volna kötni (pl. a külügyminiszter) és vannak olyanok is, akiknek kinevezése meglepte a közvéleményt (pl. a közlekedési miniszter, a pénzügyminiszter). Az sem váratlan, hogy már az új kormány tevékenységének megkezdése előtt néhány miniszter a bírálatok kereszttüzébe került, ám az amerikai sajtótól talán soha annyi dicséretet nem gyűjtött be az ifjabb Bush, mint most, miután véglegessé vált kabinetjének névsora. Elsősorban az új kormány etnikai összetétele miatt hozsannáztak a tengerentúli médiumok. Nem véletlenül, hiszen először tölt be kormánypozíciót afrikai vagy ázsiai származású amerikai.Az új kormány etnikai sokszínűsége mellett azonban ideológiailag nagyon is egyszínű. Az amerikai sajtó jelentős része abban is egyetért, hogy ez a kabinet tagjainak egy része kifejezetten a Republikánus Párt jobbszárnyáról verbuválódott. Több minisztert a sajtó és a demokrata tábor máris össztűz alá vett. A legtöbb támadás John Ashcroft igazságügy-miniszteri kinevezése miatt érte Busht. A szenátor hosszú politikai pályafutásának egyik legellentmondásosabb fejezete az volt, amikor egy afroamerikai bíró kinevezését akadályozta meg szokatlanul éles kampányban. A fegyverviseléssel és az abortusz tilalmával kapcsolatban is a legkonzervatívabb nézeteket képviseli, ráadásul elutasítja a gyermektelen házaspárokon segítő asszisztált reprodukciós módszerek, közkeletű nevükön lombikbébi-eljárások alkalmazását.Európában és a világ más régióiban elsősorban nem az a legfontosabb kérdés, vajon milyen lesz a fogadtatása egy-egy miniszternek. Számunkra sokkal fontosabb, hogy az amerikai külpolitika milyen lesz és az amerikai gazdaság stabilitása megmarad-e. Utóbbival kapcsolatban egy biztosnak tűnik, hogy a példátlanul hosszú fellendülés után most törvényszerűen következhet egy kisebb (vagy nagyobb) hullámvölgy. Az új Bush-kabineten az múlhat, hogy ez mennyire lesz hosszú periódus, és csak átmeneti visszaesés avagy gazdasági válság lesz belőle. Az új pénzügyminiszter, Paul O’Neill neve mindenesetre azért hangzik biztatóan, mert az egyik leghatalmasabb alumíniumkonszern vezérigazgatóját sokan pragmatikus, független gondolkodású közgazdasági szakembernek tartják, akinek nagy a kormányzati tapasztalata és emellett Alan Greenspannak, az amerikai gazdasági csoda atyjának közeli barátja. Úgy tűnik, hogy nem csak a pézügyek irányítására sikerült felkérni tapasztalt szakembert. A külügyekért is felkészült politikusok felelnek majd. A világ dolgaiban járatlan Bushnak erre a területre igazán ütőképes csapatot sikerült összehoznia. Alelnöke, Dick Cheney is járatos a nemzetközi kérdésekben, külügyminisztere, Colin Powell azonban igazi telitalálatnak tűnik. Mindketten egyszerre igazodnak el a világpolitika útvesztőiben és (lévén egykori védelmi miniszterről, illetve hadsereg-főparancsnokról van szó) a katonai kérdésekben sem számítanak kezdőnek. Ők és az új nemzetbiztonsági főtanácsadó, Condolezza Rice (Oroszország és a volt szovjet régió kiváló ismerője) megnyugtató megoldást jelentenek. Valószínűleg ők az Egyesült Államok nemzetközi szerepvállalásainak újraértékelését kezdeményezik majd, ám attól nem kell tartani, hogy Washington a jövőben teljesen elzárkózik a világ problémáitól, és teljesen kivonul a nemzetközi válság menedzselésből.