Valóságból merített mese

A legendás magyar Ázsia-kutató és tibeti nyelvtudós soha nem írt sem úti-, sem egyéb naplót. Hogy most mégis egy ilyen című kötetet tarthatunk a kezünkben, az Bernard Le Calloc’h-nak köszönhető meg a könyv magyar fordítójának (Örvös Lajos) és kiadójának (Püski Sándor).A napló természetesen fiktív, de nem koholt. A fordító joggal írja az előszóban: „Ez a napló nem fantázia szülötte... minden sorát a valóságból meríti.”A valóságból azonban csak olyasvalaki merítheti művének minden sorát, aki „a világban fellelhető dokumentumok alapján” dolgozik, s a szó szoros értelmében nincs egyetlen idevágó mondat sem, amiről ne lenne tudomása.Kőrösi Csoma Sándor ugyanis nemcsak naplót nem írt, hanem még a száját is nehezen nyitotta ki, főként ha önmagáról s a vele történtekről – kalandokról, viszontagságokról – kellett volna szót ejtenie. Nem is igen beszélt többet annál, mint amit a napi létfenntartás meg az elvégzendő munka feltétlenül megkívánt.Haza, Erdélybe, Magyarországra küldött azért olykor egy-egy beszámolót, de azt is elég szűkszavúan. A képzeletbeli napló anyagának túlnyomó részét nem is ezek a levelek szolgáltatták, hanem a sok-sok különféle forrásból előkutatott egyéb adalékok.Tegyük hozzá: maga a szerző is a tudós adatgyűjtők, tényfeltárók egyike, sőt ahogy az erdélyi szellemi élet jeles alakja, Vita Zsigmond aposztrofálta vagy tíz éve, „a legjelentősebb és legaktívabb élő Kőrösi Csoma Sándor-kutatónak tekinthető”.Még azt is hozzátehetjük: született francia létére folyékonyan beszél magyarul; 1947-től a premontreiek gödöllői gimnáziumának a tanára volt, majd az egyházi iskolák államosítása után három évig dolgozott Franciaország budapesti követségén mint követségi titkár; magyar feleséget vitt Párizsba; Kőrösi Csoma Sándornak pedig olyan csodálója, hogy négy könyvet írt róla (a Nagyenyedtől a Himalájáig Kőrösi Csoma Sándorral, Örvös Lajos fordításában, az utolsó példányig elfogyott), és vele kapcsolatos publikációinak száma meghaladja a háromszáznegyvenet, amelyek franciául, angolul és magyarul jelentek meg. De az csak most derült ki, hogy a szépírásnak is milyen mestere.Ez a fiktív napló ugyanis távolról sem puszta adathalmaz, innen-onnan nagy nehezen összekotort tények sokasága. Le Calloc’h – ha szabad így mondanom – lelket lehelt a holt anyagba. Mint aki valósággal belebújt hősének a bőrébe, és személyesen élt át mindent, ami vele történt (kivéve utolsó, végzetes útját és halálát). Mintha ő maga lett volna az az őshazakereső, elszánt székelymagyar, akivel mindez megesett annak idején.Többen és többféle formában beszámoltak már erről a küzdelmes életsorsról. De ilyen elevenen, enynyire hitelesen talán még senki sem.A szerző – mondom – mindent tud, ami Kőrösi Csomáról és életművéről tudható. De roppant tájékozott a hőse által bejárt országok, tartományok, városok, valamint lakóik akkori állapota felől is. Úgy jártatja-kelteti hazánkfiát a hajdani vad tájakon, úttalan utakon, hegyeken, völgyeken, folyókon, hágókon, szorosokon át, úgy forgatja-lakatja karavánszállásokon, európai hatalmak követi rezidenciáin, kolostorokban, sátrakban, kunyhókban, mint aki maga is mindenütt otthon van, s nem is csak képzeletben, hanem a tények alapos ismeretének és tiszteletének jegyében.Néhány honfitársa is megkönnyítette az író számára, hogy ilyen érzékletesen fel tudja idézni azt a hajdanvolt ázsiai világot. Kettővel közülük – Napóleon hadseregének két egykori tisztjével – a korabeli Afganisztánban találkozott Kőrösi Csoma, s velük együtt, az ő védőszárnyaik alatt jutott el Lahoréig. A harmadik egy fiatal párizsi tudóspalánta volt, aki a francia főváros nagyvilági életét cserélte fel a Himalája geológiai és botanikai kutatásával. Így bukkant rá a kanami buddhista kolostorban akkor már három éve szívósan dolgozó, tibeti–angol szótárát készítő székelymagyarra. Már hallott róla, micsoda megszállott különc, aki nemhogy keresné az európaiak társaságát, inkább kerüli őket.Tibetiül viszont úgy tud, mint senki más a külföldiek közül. Elhatározta, hogy ő majd kifaggatja. Kétszer is útba ejtette – menet és jövet –, s először hat napig kérdezgette egyfolytában, aztán ráadásul még két napig. S hogy, hogy nem, neki sikerült a mások elől oly szigorúan elzárkózó, begubózó tudóst szóra bírnia, legszemélyesebb dolgairól is megszólaltatnia, jobban, mint előtte-utána bárki másnak. Le Calloc’h szerint: „Victor Jacquemont többet közöl a magyar tibetológusról, mint életének bármely más tanúja.”A képzelt naplóban természetesen ez a Párizsból szalajtott világfi, ez a langaléta dendi maga is megjelenik, de megjelenik az a bőséges életanyag is, amelyet Kőrösi Csomából hat plusz két napi beszélgetésük során kérdésről kérdésre kiszedegetett, s híven az utókorra hagyott.Színes, izgalmas könyv ez. Örvös Lajosnak az eredeti műhöz méltó, szép fordítása nyilván sok érdeklődőre talál. Nyugodtan mondhatom, nem éri őket csalódás.