Varázstükör

Az MTA Régészeti Intézetének két munkatársa: Gabler Dénes és Redő Ferenc hatalmas császárkori villát tár fel az olaszországi Ovindoli mellett, Rómától nem messze.A munkát finanszírozó község képviselői nemrég Budapesten jártak.Százszor kétszáz méter alapterületű, gazdagon díszített, színes mozaikpadlós császárkori villa maradványait tárhatja fel Gabler Dénes és Redő Ferenc az Ovindolihoz tartozó parányi falucska: San Potito területén. A leletanyagból megállapítható, hogy Claudius császár uralkodásától a III. század közepéig, tehát 220-230 éven keresztül éltek itt emberek. A villát először föltehetőleg egy patríciuscsalád lakta. Egyik része fölött IX–XI. századi templom, illetve középkori temető került elő (ezt olasz középkoros régész, Fabio Redi és tanítványa, Carmine Malandra tárja fel, a magyarok csak a római korral foglalkoznak). Hogy a villa létezik, azt tudták az olasz szakemberek, de korábban még nem ásott itt senki – hallhattuk Redő Ferenctől.A helyszín a hétszáz méter magasságban fekvő Fucino nevű lefolyástalan medence (ma a környék zöldségeskertje), amelyet 2500 méter magas hegyek vesznek körül. A magasból lefutó és itt meggyűlő vizekből keletkező tavat már Claudius lecsapoltatta, hogy katonái termőföldhöz juthassanak. A villát, amely a római korban mindig gazdasági központ is volt, nem csak lakóház, minden bizonnyal a gazdasági fellendülés reményében építtették éppen itt hajdani tulajdonosai.Két régészünk a falucska templomában lakik, és a leleteket is ott tárolja. Évente körülbelül egy hónapot tudnak dolgozni, általában szeptember közepétől. A falu papját, Don Mario del Turcót kérték fel arra, hogy szedje össze levéltárakból a lelőhelyre vonatkozó összes forrást. Az ásatás költségeit hetedik éve Ovindoli község fedezi. Egyszer még szabályos „lotteriát” is szerveztek a San Potitó-iak azért, hogy a magyar régészek folytathassák a munkát (a fődíj egy bárány volt). Tizenötmillió lírát sikerült így összeszedniük! A húzás hírére sietve jött az önkormányzat képviselője, és bejelentette, hogy költségvetésükből ugyanennyivel megtoldják az összeget – nem hagyhatják, hogy úgy kelljen öszszekoldulni a pénzt! A leletanyag természetesen Olaszországban marad, de a publikálás joga a magyar szakembereké.A tudomány világában mindennapos, hogy különböző országok szakemberei dolgoznak együtt. Az azonban nem magától értetődő, hogy magyarországi római koros régészek ássanak Olaszországban – 1983 óta. A történet abban az időben kezdődött, amikor a hajdani Perzsia történetét kutató idegen szakembereket Khomeini ajatollah kiutasíttatta Iránból. Az MTA Régészeti Intézetének akkori igazgatója, a zoológus Bökönyi Sándor, aki sokat járt a Közel-Keleten, és jó kapcsolatot tartott fenn az Iránban dolgozó olasz régészekkel is, felvetette: szívesen egyengetne tudományos cserét a két ország között. Nálunk lehet kutatni az iráni eredetű népek: szarmaták, jazigok, alánok, roxolánok történetét, a mi római korosainknak pedig először nyílna lehetőségük arra, hogy Olaszországban dolgozzanak. Az ötlet megvalósult. Létrejött a kapcsolat az Akadémia és az olaszországi tudományos kutatóközpont, a CNR (Consiglio Nazionale delle Ricerche) között. Az Abruzzók Régészeti Főfelügyelősége pedig felajánlott a Magyar Tudományos Akadémiának több olaszországi lelőhelyet feltárásra. A hazai régészek a San Potitóban lévőt választották. A főfelügyelőség engedélyezte és 1983-tól tíz évig finanszírozta is az ásatást. Ezt követően vállalta Ovindoli község a költségeket. Az elmúlt évek során háromszor változtak a vezetők, de pártállástól függetlenül mindegyikük az ásatás folytatása mellett voksolt.A régészek a gondos dokumentálás után egyelőre mindent visszatemetnek (kivéve persze a kisebb tárgyakat, pénzeket), nehogy kár érje az értékes mozaikokat, épületmaradványokat. Ovindoli önkormányzatának kérésére nemrég javaslatot készítettek arról, hogyan lehetne megóvni és a nagyközönség számára is érthetővé és élvezhetővé tenni a lelőhelyet. A helybeliek ugyanis azt szeretnék – mondta el lapunknak a mostani orvos polgármester, dr. Simone Angelosante –, hogy felhívják erre a síparadicsomként számon tartott területre a kulturális turizmus kedvelőinek a figyelmét is. Ezért tartanak ki évek óta az ásatások folytatása mellett, holott annak idején nem ők kezdték. És azért jöttek ilyen népes küldöttséggel Budapestre, mert kíváncsiak voltak arra, mit mondanak az olasz és magyar szakemberek erről az ásatásról. Minden résztvevő lelkiismeretesen végig is hallgatta Giovanna Alvinót, Latio tartomány vezető régészét, aki az ottani római villákat ismeri kiválóan; Cesare Letta pisai egyetemi tanárt, a Marsica nevű területen fellelhető római kori feliratok szakértőjét; Fabio Redit, az aquilai egyetem tanárát, aki a középkori környezetről beszélt. Ovindoli polgármestere most épp azon töri a fejét, hogyan teremthetne a jelenlegi spártai körülményeknél kedvezőbbeket a régészek számára, és hol találhatna megfelelőbb helyet a leleteknek.Az ezer lakosú Ovindoliban telente harmincezer ember fordul meg, de nyáron kevés a turista. Oda akarják tehát csalogatni őket, és úgy gondolják, hogy ez a császárkori villa még a régészeti lelőhelyekben és műemlékekben rendkívül gazdag Olaszországban is jó csalogató. Büszkék rá, sőt másoknak is el akarnak dicsekedni vele, és ki akarják használni az Európai Unió adta nemzetközi pályázati lehetőségeket (tagjelölt ország részvétele többtípusú pályázatban feltétel) arra, hogy szabadtéri múzeumot építsenek a falujukban. A helybéliek 17 éve még csodálkoztak egy kicsit, hogy idegen régészek dolgoznak a falujukban, de mára tökéletesen elfogadták őket. Gabler Dénes és Redő Ferenc olyan – lehetőleg korábban még nem kutatott – területet keresett, amely a pannóniai római kor időkereteiben meghatározható. Azt tudják, milyenek voltak a limes közelében, Pannóniában felépített villák, tudják, hogyan éltek ott az emberek hajdan. A San Potitó-i villa imperiale tanulmányozása során most mindannak az előzményét látják – mint valami varázstükörben –, amit itthon kutattak: azt, hogyan éltek annak idején a birodalom központi részében.