Zsugorodó birodalom

Az oroszok tíz év óta talán a legderűlátóbban búcsúztak a XX. századtól. Attól, amelynek legnagyobb háborúját ugyan győztesként fejezték be, ám az ezredvég igazi nyertese mégis Amerika.Oroszország ellentmondásosságát hűen jelzi, hogy miközben a Nagy Péter-i trikolórral és cári sassal büszkén díszített Kreml Szpasszkij-tornyának órája elütötte a tizenkettőt, s az immár az orosz dicsőséget hirdető szöveggel elhangzott a régi-új szovjet himnusz, a jégpályává alakított Vörös téren a fiatalok fittyet hánytak a közvélemény-kutatások szerint a század legfontosabb orosz személyiségének választott Lenin mauzóleumára.A század utolsó napjaiban egy-egy pillanatra ismét felbukkant az orosz sajtóban Lenin. Elsősorban azért, mert a Jobboldali Erők Szövetsége és a szociálliberális Jabloko ismét kísérletet tett a mauzóleum felszámolására, pontosabban profiljának megváltoztatására. A szívük mélyén ők is tudták, hogy nincs sok reményük, inkább csak szondázni akarták a közvéleményt. Az eredmény lesújtó volt. Az évszázad embere az oroszok szerint Lenin, megelőzve Sztálint, Szaharovot és Gagarint. Ezek után büszkén jelenthették az emlékhely tudományos vezetői a sajtónak, hogy a szokásos két hónapot igénybe vevő karbantartási munkák után újra megnyitják a mauzóleum kapuit. Őrség már nincs a bejáratnál, a Vörös téren vidám korcsolyázók nevetgélnek, s egyetlen rendőr sem szól rájuk. Közben a Sándor-kert felől továbbra is kanyarog a forradalom atyjára kíváncsiak sora. Ebből is érzékelhető, hogy miközben a történelem kereke errefelé is hatalmasat fordult, a fejekben lassabban omladozik a Szovjetunió. Valójában egy nagyon szűk réteg kivételével senki sem a kommunizmus építésének megbukott kísérletét sírja vissza, csupán a létbiztonságot. Azért is megszépül az emlékezetben a közelmúlt, mert a Szovjetunió szétesése óta eltelt időben az átlag orosz frusztráltnak érzi magát a zsugorodó, sok tekintetben a harmadik világ felé csúszó egykori birodalomban.– Háború utáni időszakban élünk – magyarázza Alekszandr Privalov, az Ekszpert című hetilap egyik vezetője, a fiatal menedzserekből álló 2015 Klub tagja. – Elvesztettük a harmadik világháborút, szétesett a Szovjetunió. A tagköztársaságok ezt felszabadulásként élték meg, míg Oroszország a vereségek sorozataként. Először itt is az eufória uralkodott. A narkózis azonban hamar elillant, s egyre többen kezdték magukat roszszul érezni.Sokkolóan hatott például a felismerés, hogy a társadalom atomjaira esett szét. Megszűnt a régi összetartó erő, hogy a vadkapitalizmus farkastörvényeinek adja át a terepet. Az oroszok átestek a ló túloldalára. Sokan azért sem érezték magukat szerencséseknek, mert hamar rádöbbentek: a múlt rendszer lerombolása után építeni kell.– Tetézte a bajt, hogy az értelmiség nem készült fel a változásokra – teszi hozzá Privalov. – Nem fogták fel a krízis mélységét s a kiút nehézségét.A társadalom e vezetői tehát hamar csődöt mondtak, eltűntek. Helyüket először az „újgazdagok” vették át. Az „új oroszok” anekdotahősök lettek, miközben összeomlott a szociális rendszer. Az évtized közepétől az oligarchák kerültek a figyelem középpontjába. 1996-tól egyértelműen ők határozták meg a fejlődés irányát. Az 1998. augusztusi pénzügyi összeomlás aztán megroppantotta őket is. Ekkor fogyott el a társadalom türelme is. „Ellopták a jövőnket!” – hasított sokak tudatába ismét a felismerés. Azt a jövőt, amely nem is létezett! – gondolták hozzá azonnal.Mindenesetre a társadalom megelégelte, hogy gyenge államban éljen. Olyanban, amely nem jelöl meg célokat. A rendpártiság szellemében először jött Primakov, aki bölcsen nyugalomra intett, s legalább rosszat nem tett, majd villámgyorsan feltűnt a Jelcinnél jóval energikusabb Putyin, aki ma egyedül uralja a politikai sakktáblát. Nincs alternatívája sem a szövetségesei, sem az ellenzéke körében. Az állam működőképességének helyreállítására irányuló programmal jelentkezett. Két, ebben erősen ellenérdekelt csoport rögtön megpróbálta fékezni az elnököt. Sikertelenül. A Kreml visszaszorította a kiskirályként regnáló regionális elitet, s megtörte azoknak az oligarcháknak a befolyását is, akik nem voltak hajlandók tudomásul venni az új játékszabályokat. Sokan megrettentek, autoriter reneszánszról beszéltek.– Az új korszak megítélésekor elsősorban a jelcini örökségből, az új elnökre váró kihívásokból kell kiindulni – figyelmeztet Andrej Rjabov, a moszkvai Carnegie Intézet munkatársa. – Így a megjósolt etatista fordulatot sem kell okvetlenül negatívan megítélni – teszi hozzá. A fő bajt inkább az átgondolt stratégia hiányában látja. – Az ország a dél-koreai vagy a szingapúri úton halad – állítja. Az erős központ fontosságát hangsúlyozza Igor Kljamkin politológus is, aki szintén támogatja az oligarchák és a helyi kiskirályok elleni fellépést. Felveti azonban, hogy hiába lép fel Putyin liberális, piacpárti elképzelésekkel, az áttörésre még várni kell, s a szürkegazdaság sem fehéredik. Sőt tavaly nőtt a külföldre vitt tőke nagysága. A hivatalos adatok szerint is meghaladja ez a GDP öt százalékát, valójában mintegy 25 milliárd dollárra becsülhető. Több a pozitív jelző az új rend jellemzésekor Dmitrij Oreskinnek, a Merkator-csoport vezető szociológusának szavaiban.– A Putyin személyiségében rejlő legfőbb tartalék az, hogy a megoldásra váró problémák fölött állónak tudja beállítani magát – véli Rjabovval ellentétben, aki szerint a látszat ellenére megrendült az elnök bázisa. – Putyin a tetteket s nem a szavakat helyezi előtérbe. Ilyen értelemben egyáltalán nem bizánci típus, hanem száraz, pragmatikus nyugatos. Ráadásul Gorbacsovval ellentétben nem a fecsegő nyugatos típus. Az új stabilitás időszaka kezdődött Oroszországban, amely az elit fiatalodásával párhuzamosan halad. Putyin is ennek az új generációnak a képviselője. Olyan, aki mind az állam, mind a kapitalizmus megerősítésére hivatott, így abszolút a helyén van – szögezi le Oreskin a Moszkovszkije Novosztyiban publikált írásában.Oroszország nagy kérdése most az, hogy a XX. század kudarcba fulladt modernizációs kísérlete után milyen utat választ. A modernizáció ugyanis elkerülhetetlen. Az autoriter vagy a liberális jegyek kerülnek túlsúlyba? S kikre támaszkodva újulhat meg az ország?Az elemzők többsége úgy véli, a bürokrácia nem lehet modernizátor, mert represszív tudatú rétegként nem érdekelt a megújulásban. Így abban sem, hogy az üzlet kiemelkedjék a szürke szférából. Putyin ezzel szemben most nem kerüli, nem is kerülheti meg ezt a széles réteget. Ugyanígy egyelőre lényegében az idősebbekre, a többségre támaszkodik.Az úgynevezett reformszigeteken, a nagyvárosokban, különösen Moszkvában azonban szélesedik a néhány éve még szinte láthatatlan réteg, a középosztályé. Benne látja a jövő, a modernizáció bázisát a 2015 Klub is.– Ez az ideológiai szempontból homogénnak mondható csoport ma a lakosságnak mintegy nyolc százalékát teszi ki, miközben a nemzeti össztermék harminc százalékát adja. Ha a 18 és 55 év közötti aktív lakosság arányát nézzük, az Moszkvában is csupán legfeljebb húsz százalék, száma egymillióra tehető, míg vidéken legfeljebb öt és kilenc százalék közötti. Havi jövedelme 450 és 1250 dollár között mozog. A tavaly év elején a fővárosban megnyílt IKEA áruház forgalmán, de a karácsony előtti általános vásárlási lázon is lemérhető e réteg növekedése. Hét végén három-ötezren látogatnak ide, Himkibe. Ennek ellenére tény, hogy a középosztály Oroszországban egyelőre szociális kisebbség – magyarázza Privalov.E reménykeltő társadalmi változások ellenére inkább szomorú képet festenek a prognózisok Oroszországról. A The Economist előrejelzése szerint az emberek többsége szegény és beteg marad, rossz körülmények között lakik. Átokként ül rajta az alulfizetett, korrupt bürokrácia, a főleg harácsolással törődő vállalatvezetők, s egyre inkább sújtja a széteső infrastruktúra. Ezekre hívta fel a figyelmet nemrég a moszkvai francia nagykövetségen egy kitüntetés átvételekor elmondott beszédében Alekszandr Szolzsenyicin is. Mint hangsúlyozta, hetvenévi elnyomás után a rablás romboló vihara ragadta el az országot, s a nép még nem talált magára. Szolzsenyicin hangsúlyozta, hogy az önkényuralom ugyan elbukott, de még csinovnyikok hada élősködik a társadalmon. Ehhez járul az egykori kommunista, komszomolista vezetőkből, kalandorokból álló politikai elit. Az író mindezek ellenére úgy véli, Oroszország nem csúszik le a harmadik világ szintjére, hiszen a szellem nagysága most is segít legyőzni a lét szörnyűségeit.