A második haza

Téved, aki azt gondolja, hogy a magyarság Rómához fűződő ezeréves kapcsolatait összefoglaló gyönyörű albumban Szelényi Károly fényképein kívül csak száraz lexikális „összekötő szöveget” talál. Első kézbevételekor persze aligha tudjuk megállni, hogy a képekben gyönyörködve végig ne lapozzuk. Másodjára azonban rájövünk, hogy ebben az albumban a képek és szövegek egyenrangúak, nem csupán illusztrációk vagy magyarázatok. Történelmi múltunk ismeretének hiányosságait pótolhatjuk fejezeteiből.Nem is csak ezeréves történetről van szó, hiszen – hála a kötetet szerkesztő Póczy Klára szaktudományának – a nagyközönség számára szinte ismeretlen tényeket is közlő fejezetet olvashatunk Szent István pannóniai hagyományokra épülő államalapítói koncepciójáról. A magyar államszervezet alapját a társadalom belső fejlődésében felmutató Györffy György-írás (1973) azt bizonyítja, mennyire nem lehet szűken értelmezni a témát, hiszen történelmünk római kapcsolatai voltaképpen a keresztény európai kultúrában való meggyökerezésünket jelentik. A római magyar jelenlét három eleme – a templom, iskola és zarándokház – Szent Istvántól napjainkig élő valóság. Megszólalnak a római magyar emlékek és kutatások olyan avatott ismerői, mint Fraknói Vilmos és Luttor Ferenc. Tóth Sándornak a magyar pálosok gondozásában állt római templomokról és birtokokról szóló esszéje a celsanói templom kegyképének titkáig vezérel. 1942-ben Genthon István is meghatottan állt a kép előtt.A XX. századi római magyar intézmények életében különösen két mozzanat érdemel figyelmet. Mindkettő a magyarság kezdeményezőerejét példázza. A történész-főpap Fraknói Vilmos magánintézeteként indult a XIX. század végén a római magyar történeti intézet. Szörényi László írja: „Ez a kötet az ezeréves római magyar jelenlét krónikája. Magyar intézményekről szól, amelyeket az egyház vagy az állam hozott létre az Örök Városban azért, hogy otthont biztosítson a magyaroknak. A Rómát látogató magyaroknak, akik – mivel magyarok – eleve két hazával rendelkeztek, a sajátjukon kívül Olaszországgal is, hogy Herczeg Ferenc híres mondását idézzük. Talán nem méltatlan dolog, hogy ennek a krónikának a végére egy olyan magyar intézmény bemutatását illesszük, amelyet nem az állam, nem is az egyház, hanem egy Rómát szerető magyar házaspár hozott létre, akik tehát – miután otthoni, első hazájuk rabságba került – természetszerűleg választották a másodikat, a minden magyar számára közöset. Azért, hogy megmaradhassanak magyarnak.” A házaspár: Szőnyi Zsuzsa és Triznya Mátyás.(A magyarok ezer esztendeje Rómában. Magyar Képek, Veszprém–Budapest, 2000. Ára: 4500 forint)