A Petőfi-kripta titka

A Petőfinek tulajdonított csontváz kálváriájával foglalkozó, összefoglaló cikk (Magyar Nemzet Magazin 2001. 01. 27.) nincs híján azoknak a szándékoknak, amelyek az ügy elfogultság nélküli ismertetésére törekednek, a közéleti újságírástól elvárható pontossággal. A csontvázzal megesett dolgok kronologikus leírása, s az ügyben főbb szerepeket vállalók, illetve vállalni kényszerülők (szak)véleményének tömör visszaadása azonban nem nélkülözheti a kiindulási és az éppen aktuális helyzet ismertetését.Azzal a handabandázó, a tudományosságnak csak a látszatát keltő közvélemény-formáló, vagy inkább dezinformáló stílussal, amelyet a barguzini Petőfi-legenda hívei engednek meg maguknak a pontos adatok ismeretének teljes vagy részleges hiányában szenvedő média aktív támogatásával, már nem lehet vitába nem szállni. Pontosabban csak akkor lehet, ha a partnerek egy adott szinten megegyeznek bizonyos axiómákban, elfogadnak közös értékeket, ítéleteket. De ebben az elhíresült Petőfi-ügyben nincs érdemi vita, és ez az a dolog, aminek az olvasóközönségben való tudatosítását az írott és elektronikus sajtó minden egyes megnyilatkozásában elmulasztja. Több önálló, egymástól alapvetésében és módszereiben eltérő, szabad véleménnyel bíró tudományterületek szakértelmét és napi gyakorlatát, köznyelven szólva hitelét kétségbe vonó állítások nyernek egyre nagyobb teret a nyilvánosság előtt.Petőfi-ügyben minden érintett szakterület megfogalmazta már a véleményét, de e vélemények hitele a közvélemény szemében megbicsaklik azon a stíluson, ahogyan Kiszely István és társai a barguzini kérdés éppen aktuális állását interpretálják. Egy szakma hivatalos véleményével szembefordulni bátor és dicséretes dolog, két egymástól független tudományterület egybehangzó állításával már-már heroikus tett. De minden mértékadó véleménnyel szembehelyezkedni, ismételgetni a mindenki más által cáfolt állítást, miszerint Barguzinban Petőfi Sándor volt honvéd őrnagy, nemzeti költészetünk kiemelkedő alakjának földi maradványait találták meg: ez már nem dicső tett és nem heroikus magatartás.A sajtó a véleménynyilvánítás paritásos elvén állítja szembe egymással a feleket, s úgy tesz, mintha nem tudná, hogy a hivatalos véleménnyel szembeni gyanakvásoknak a világ e felén hagyománya van. A két fél ezért eleve nem indul azonos esélyekkel. Egy szenzáció híre mindig több emberhez jut el, mint a cáfolata. Tehát nem szabad meglepődnünk azon, hogy a sajtó által közvetített események jól bevált koreográfia szerint történnek. Az adott témában érintett szakértő nyilatkozik, morális felelőssége tudatában és szakmájának szabályai szerint értékel és magyaráz. A magyarázattól a kívülálló mindig azt várja, hogy az kizárólagos és kétségbevonhatatlan tényeket fogalmazzon meg. A legtöbbször igen-nem típusú válaszra törekvő újságírói kérdésre adott, nem feltétlenül igen-nem jellegű válasz eleve gyanús. Az átlagember fejébe gyorsan szöget üt ez az önmagában teljesen korrektnek minősülő magatartás: itt valami bűzlik, túl sokat magyaráz a „hivatalos szakértő”.A „Nem Petőfi!”-álláspont képviselői részéről mostanában rosszul ható kijelentések is elhangzanak, pl. ...a Szovjet/Orosz Tudományos Akadémia szakértői... Moszkvában megvizsgálták... a burjátföldi SZSZK első titkára... a régészet és az antropológia hagyományos (lásd: maradi, túlhaladott) módszereivel nyert adatok. Erre jön a laikust magával ragadó magabiztossággal Kiszelyék részéről: ...Amerikában a NASA laboratóriumában az FBI szakértői megvizsgálták... már 95 százalékos biztonsággal bebizonyosodott... a legmodernebb DNS-vizsgálatok igazolták... Ezért nem engedhető meg, hogy egy ismertető cikkben a vélemények paritásos alapon jelenjenek meg. A magam részéről semmitől se tartózkodom jobban, mintsem hogy ebben az ügyben a szakmai álláspontok egyikének vagy másikának igazságát hangoztassam. Csupán három dolgot szeretnék az olvasóközönség előtt megvilágítani. A csontvázat Petőfi földi maradványainak tartó fél dobálódzik a tudományosság látszatát keltő esetlegességekkel.Ha dologról tudományos vitát szeretne folytatni, elvárható lenne, hogy legalább olyan formában adjon számot az általa hangoztatott véleménynek, amint azt a hivatalos fél (MTA Petőfi Bizottság) külföldi szakértők bevonásával megtette a Nem Petőfi! c. kötetben (szerk.: Kovács László 1992, Budapest). Eddig semmiféle tudományos bizonyítékot nem szolgáltatott ugyanis állításai igazolására. A Mégis Petőfi! (Kiszely István, 1993, Budapest) és a Meghalt Szibériában című (Kiszely István, 2000, Budapest) kötetek a legjobb szándékkal sem minősíthetők tudományos értékű munkának. A tudományos bizonyítékon a sokat emlegetett, az USA-ban végzett molekuláris genetikai vizsgálatok hivatalos eredményeit a szakma szabályainak megfelelő írásos formában, egy nemzetközi tekintélyű szaklap hasábjain közlő cikket értek. Ez a közlés mind a mai napig várat magára.A sajtóban közzétett Kiszely-nyilatkozatok arról szólnak, hogy a csontváz Petőfi Sándor földi maradványaival való azonosságát az Amerikában elvégzett DNS-vizsgálatok egyértelműen bizonyították. Ha van tény, amit egy csontváz esetében a DNS-izolálások mai szintjén meg lehet állapítani (feltéve, ha van szóra bírható DNS a csontanyagban), az csak a csontváz molekuláris genetikai értelemben vett neme lehet. Összehasonlító jellegű, esetünkben két csontváz (vagy bármely más DNS-tartalmú szöveti alkotórészek) bármiféle rokonsági kapcsolatának tisztázására irányuló vizsgálat elvégzésére az állítólagos Petőfi-csontváz önmagában nem alkalmas. Kiszely István és csapata pedig nem rendelkezik öszszehasonlításra alkalmas anyaggal (másik mintával), hiszen éppen ezért szeretné elérni a Petőfi-kripta felnyitását. Ez magyarázza az amerikai szakemberek visszafogottságát.Függetlenül tehát attól, hogy mit állít Kiszely a kicsempészett csontváz rokonsági kapcsolatairól, az eddigiekben állítólag elvégzett személyazonosság-megállapítás eredményei, bármit is mutassanak, hiteltelenek. Ezért ellenzi minden mértékadó nyilatkozat a kripta felnyitását, hiszen a kérdés még mindig úgy szól: a jelenleg tudományosan hiteles, a csontvázat női egyén földi maradványainak meghatározó vélemények egy új, a kérdést egyértelműen eldöntő módszerrel ellenőrizve milyen adatot szolgáltatnak? Női vagy férfi nemet igazolnak-e a DNS-vizsgálatok?Ha a vizsgálatok férfinak határozzák meg a csontváz nemét, akkor az antropológiai szempontok alapján értelme lehet a kripta felnyitásának, és az esetleges rokonság, így a személyazonosság megállapításának. Ha viszont a DNS-vizsgálatok a korábbi véleményeket megerősítve a női nemet igazolják a hazahozott és hitelesített (!) csontváz esetében, akkor nem kell és nem is szabad a kriptát felnyitni. Utalnék arra, hogy nem véletlenül használom a „DNS-vizsgálatok” kifejezést. A laborvizsgálatokat legalább három, mégpedig igazságügyi orvostani vonatkozású intézményben kell elvégeztetni, s ezek közül egy labor kijelölése Kiszely Istvánt illeti meg. De csak az után, ha a csontvázat hazahozza, és az első vizsgálathoz hasonlóan (1990. Moszkva) Farkas Gyula professzor részvételével, a korábbival azonos metódussal ismételten hitelesíti.Azért csak az antropológiai szempontok alapján merülhet fel a kripta felnyitása, mert a többi olyan szakterület, amelynek adatai adekvátan szólhatnak hozzá a barguzini csontváz és Petőfi földi maradványainak kapcsolatához, ezt a kapcsolatot a legtöbb esetben teljességgel cáfolja. Semmiféle, kritikai alapon is vizsgálható történeti forrás nem szól Petőfi Sándor akár egyszerű személyként, akár internált hadifogolyként történt Barguzinba kerülése mellett.Többek között ezen okok miatt nem „csupán természettudományos kérdés” a Petőfi-ügy, mint ahogyan azt a jó szándékú laikusok vallják (Magyar Nemzet, 2001. 02. 02. Petőfi Sándor kultusza). Ideje volna belátni, hogy egy ilyen súlyú kérdés az életünk más területén is elfogadott szakemberek véleménye szerint dől el és nem tudomány-, de legfőképpen nem pártpolitikai megfontolásokból. Természetes, hogy a tudomány alkalomszerű vagy állandósuló identitászavara Európa e felén óvatossá tesz minket.A szerző régész