A svéd elnökség önellentmondásai

Svédország 1995. január elsejével vált az Európai Unió tagállamává, tagsága azonban nem mentes az ellentmondásoktól. A legfrissebb felmérések szerint a lakosság kevesebb mint negyven százaléka támogatja az ország részvételét az unió építésében, a közös valutát, az eurót pedig egyenesen visszautasították. Az unió tagállamai közül az egyik legmagasabb életszínvonalú és legjobban szervezett társadalmú országban bizony nem kis nehézséget jelent meggyőzni az állampolgárokat az unió országukra gyakorolt kedvező hatásairól. A legjelentősebb ellentmondás mégis saját tagságuk és a közeljövőben csatlakozó államok tagságának kérdése között van: míg komoly kétely övezi az ország uniós tagságának megítélését, addig az elsöprő többség támogatja a közép- és kelet-európai bővítést.K ormányközi egyeztetés mellett kötelezte el magát a svéd elnökség, ami annyit jelent, hogy a közösségi logikát, más szóval az unió intézményei hatáskörének bővítését ellenzik.Kormányközi modellGöran Persson miniszterelnök a minap úgy fogalmazott, hogy nem hisz a föderális Európa modelljében. Elképzelése szerint inkább a szabadkereskedelmi térség kialakítása jelenti az igazi eredményt és nem a politikai unió megvalósításának igénye. Nem vitatta ugyanakkor, hogy egy közös elnökkel és alkotmánnyal rendelkező európai föderáció a felelősségtudat növelését idézheti elő, de ez a svédek elképzelése és a skandináv demokrácia modellje szerint a választópolgárok és az őket képviselő politikusok közötti szakadék elmélyítését eredményezné.Következetes semlegességre irányuló törekvésével Svédország nem kíván belépni a NATO-ba, amivel minden bizonnyal megnehezíti majd a közös európai védelmi struktúra kialakítását.Elnökként három dossziét tart kiemelten fontosnak: a környezetvédelmet, a bővítést és a munkahelyek teremtését. Az egyetlen gondot csak az jelenti, hogy mindhárom kérdésben nem a soros elnöktől függ a megoldás, hanem az elnök is a tagállamok politikai elkötelezettségére van utalva. És mivel a svédek a kormányközi egyeztetés mellett törtek lándzsát, nem maradt más hátra, mint az egyéni egyeztetés a tagállamok vezetőivel.Közös valuta?Éppen a svéd elnökség kapcsán merülhet fel a kérdés: vajon mennyire közös a „közös valuta”?Az unió jelenlegi elnöke, Svédország nem tagja az úgynevezett eurózónának. Ez azt a kényes helyzetet idézte elő, hogy jóllehet elnökségi jogkörét teljes legitimitással gyakorolhatja, a közös valutára vonatkozó monetáris jellegű döntésektől mégis távol kell maradnia. Az eurócsoport – így nevezik magukat azok a tagállamok, amelyek 2002. január elsejétől végleg lecserélik nemzeti valutáikat az euróra – vezetését így a következő soros elnök, Belgium gyakorolja már idén január elsejétől. A belgákra jut tehát a feladatok oroszlánrésze abban, hogy előkészítsék az euró jövő évi készpénzforgalmának biztosítását.A svéd kormány persze nem zárta ki a közös valuta svédországi bevezetését, de mindenesetre az állampolgárokra kívánja bízni a végső döntést. A népszavazást egyelőre még nem írták ki.Drága euróAz euró bevezetése várhatóan igen komoly költségekkel jár majd. Egyes előzetes számítások szerint Németországban – ahol egyébiránt a kormány „egy nap alatt” akarja bevezetni az új valutát, azaz 2002. január elsejére le kívánják cserélni a német márkát – a költségek húszmilliárd euróra rúgnak majd. Franciaországban, ahol a fokozatos átmenet híve a kormány, az euró bevezetése a postának és a banki szektornak hozzávetőlegesen tizenhárommilliárd francia frankjába kerül majd. A bankosok azért neheztelnek a valuták kicserélése miatt, mert olyan jellegű többletmunkával telik majd el a 2001. december 15-től 2002. január 1-jéig tartó időszak, aminek semmilyen hozzáadott értéke nincsen. A bankjegyek és az érmék cseréje a megtérülés szempontjából nekik pusztán időpocsékolás. Továbbá a bankjegykiadó automaták feltöltésétől kezdve az alkalmazottak átképzésén és a tömeges pénzszállításon át, a fokozott biztonsági intézkedések megtétele is a bankokat terheli. Az euró és a nemzeti valuták párhuzamos kezelése tehát a valutaközösség költségeinek nagy részét jelenti majd.Azonban arra nézve, hogy az átalakítás költsége mekkora lesz a vállalatoknál, az érdekképviseletek még merész jóslatokba bocsátkozni sem mernek. Megnehezíti a dolgot, hogy például az eurózónában a nagy bevásárlóközpontok egyéni, testreszabott könyvelési eljárással és szoftverháttérrel rendelkeznek, ami az egységes átalakítást és továbbképzést lehetetlenné teszi.A nagy cégek esetében azonban minden helyi megoldás csak a költségeket növeli. Kimutatták, a francia frank eurókonvertálása a vasúttársaságnak a tarifák kikerekítése folytán csaknem kétszázötvenmillió frankjába (tízmilliárd forint) kerül majd.