Csapás – Irakra?

Ismét az iraki kérdésre irányította a világ közvéleményének figyelmét, bár az Öbölháború tizedik évfordulója is alkalmat ad a probléma immár sokadik áttekintésére. A pénteki lépést mindenesetre semmiképpen sem szabad túldimenzionálni, hiszen az elsősorban a légitilalmi övezetekben repülő angolszász gépek biztonságát volt hivatva szavatolni, harcászatilag beleillett az eddigi tevékenységbe, és csak úgy mellékesen volt az új amerikai elnök, George W. Bush hivatali idejének első jelentősebb katonai akciója. A Tigris és az Eufrátesz folyók országa ma kétségtelenül a leginkább elszigetelt területek közé tartozik a világon, s ha ehhez hozzátesszük, hogy óriási erőforrásai alapján ez a helyzet ellentmond a globalizációs trend logikájának, akkor máris világossá válhat a vele kapcsolatos politika tarthatatlansága.Irak sorsa az utóbbi tíz évben sokkal inkább külső tényezők, mintsem a bagdadi rezsim vagy személyesen Szaddam Huszein diktátor kezében volt. Kezdve az Öböl-háború hibás lépésével, mely megállt parancsolt a szövetséges csapatoknak Kuvait felszabadítása után, az azóta eltelt időben minden mozzanat csak tüneti kezelés lehetett csupán. Az Egyesült Államok döntéshozóinak, jelesül a mai elnök apjának nem volt meg az a politikai bátorsága, amellyel az iraki rezsim felszámolását egy kalap alatt elintézhette volna.Maradt tehát egy instabil, állami integritását tekintve is megkérdőjelezhető alakulat, amellyel kapcsolatos politikáját a világ vezető hatalma alighanem a fenyegető tekintélyvesztés miatt nem hajlandó felülvizsgálni, beismerve annak tarthatatlanságát.A jelenlegi helyzet pikantériáját az adja, hogy az ifjabb Bush kabinetjében most éppen azok (Dick Cheney alelnök, akkori védelmi miniszter és Colin Powell külügyminiszter, akkori vezérkari főnök) szembesülnek a problémákkal, akik annak idején, 1991-ben Normann Schwarzkopf hadszíntéri parancsnok sugalmazása ellenére meghátráltak a történelmi lehetőség elől.Mindenesetre akár tetszik ez Washingtonnak, akár nem, iraki lépései közvetlenül befolyásolják a Közel-Kelet másik neuralgikus pontjának, Izraelnek (és benne a palesztinoknak) a sorsát is. Amerika Irak elleni fellépése ingerli az arab világot, és számukra megkérdőjelezi azon gesztusok őszinteségét és önzetlenségét, amelyeket Washington gyakorolt a palesztinok felé.Ugyanakkor kevesek figyelmét kerülheti el az a tény, hogy amióta Irak sakk-matt helyzetben van, nagyjából azóta kaptak a palesztinok engedményeket Izraelben. Felmerül a kérdés, hogy taktikai engedmények csak úgy képzelhetőek el, ha Izrael stratégiai biztonságát egyúttal – legfőbb ellensége – Irak degradálásával fokozzák? Ez a kivételező politika azonban – bárki is álljon mögötte – nem sok jóval kecsegteti Közel-Kelet békére váró népeit.