Ki a jó fej?

A philadelphiai Chester városában született Benkő István, svájci anya és magyar apa gyermekeként. Első diplomáját a Kaliforniai Egyetemen veszi át, a New York Egyetemen angol nyelvből doktorál, a Harvard Egyetem Kennedy Államigazgatási Karán mesterdiplomát szerez. Ezt követően a NATO légierőközpontjának gyakornoka, majd a külügyminisztérium elnöki ösztöndíjasaként a politikai-katonai, a közép-amerikai, a terrorizmus elleni osztályokon dolgozik. 1987-től a nemzetbiztonsági szolgálat munkatársaként a Közel-Kelettel és Ázsiával foglalkozik, majd a Szovjetunió és kelet-európai ügyek osztályára kerül. A későbbiekben figyelme egyre inkább a kelet-közép-európai országok demokratikus társadalmi és gazdasági folyamatainak erősítésére irányult.Benkő István ma az Egon Zehnder International vezetői tanácsadói cég budapesti irodáját vezeti, egyikét a világ 36 országában jelenlévő képviseletüknek. Cseh származású feleségével, Radka Novakovával és két gyermekükkel, Budapest közelében, a Dunakanyarban telepedtek le. Mindez tükre lehet annak is, ahogyan a XXI. század hajnalán a kelet- európai lét kitágul és összefut a nagyvilággal.– Milyen motivációk vezették a jelenlegi helyzetéig?– Úgy gondolom, az európai, ezen belül magyar gyökereim. Családi környezetemben a hit, az értékek tiszteletére neveltek. Édesapám református lelkész volt. Mindehhez hozzájárultak azok a tanulási és érvényesülési lehetőségek, amelyekhez az USA-ban jutottam. Szerencsémnek tudhatom, hogy viszonylag fiatalon olyan nagy tudású emberek mellett dolgozhattam, mint Colin Powell, aki ma a Bush-kormány külügyminisztere. Tíz éve annak, hogy a jelenlegi elnök édesapja által létrehozott alapítvány, a Citizens Democracy Corps budapesti, prágai és pozsonyi irodájának megnyitására felkértek. Feladatom az volt, hogy befolyásos amerikai üzletemberek, tudósok és más önkéntes segítők kezdeményezéseit előmozdítsam, és egyeztessem az adott országok minisztériumának bevonásával. Szeretek jó ügyekért, jó oldalon dolgozni. Egyre inkább ráláttam azokra a kitörési pontokra és tartalékokra, amelyek lehetővé teszik, hogy az elmúlt ötven év után Magyarország megtalálja méltó helyét Európában. És ez – a kulturális adottságok mellett – jórészt a gazdaság fejlettségén múlik.– Ilyesmit számos nyugati tanácsadó mondott az elmúlt időkben. Olykor azt sem tudták hol vannak, kioktatták a magyar szakembereket, majd dicsőséggel távoztak.– Nekem az a célom, hogy minél több értékes embert kössek ehhez az országhoz.– Miben különbözik ez a fejvadász cég a többi, hasonló nemzetközi vállalattól?– Már elnézést, de az Egon Zehnder International nem fejvadász cég.– Sejtettem, hogy nem fog tetszeni a kifejezés, de mi a kifogása ellene?– Először is csúnya a szó, de az ön által említett üzletforma mögött némiképp más tartalom és filozófia húzódik meg, mint amely minket jellemez.– Amennyiben?– Egy átlagos fejvadász cégnél – ha ragaszkodik ehhez a kifejezéshez – állást keresnek valakinek, elhelyezik, s ezután búcsút vesznek az illetőtől. Mi viszont a klienseinkkel való kapcsolatot hosszú távra tervezzük. Nagy hangsúlyt helyezünk a folyamatosságra, továbbá arra, hogy tudásukat a lehető legjobb körülmények között tudják kamatoztatni. Ugyanez érvényes a cég munkatársaira és tanácsadóira. Tény, hogy ebbe a nemzetközi csapatba, amely öt világrészen van jelen, rendkívül magas a mérce, nem könnyű bekerülni.– Ez önre is állt?– Természetesen. Noha csak azután köteleztem el magam, miután láttam, hogy milyen fejlődési lehetőségeket jelenthet ez a tevékenység a kelet-európai térségben, ezen belül Magyarországon.– Idáig remek a „publicity”. Ha jól értem, egy tradicionális, konzervatív alapokon nyugvó cégről van szó, amelynek irodavezetői Szingapúrtól, Prágáig vagy Budapestig, elit egyetemeken végeztek, szakmájukban többszörösen bizonyított, a helyi viszonyokat alaposan ismerő emberek. De még így is nagy felelősség, különböző vállalatok igazgatótanácsainak munkájába beleszólni, cégeket átvilágítani, vagy azt mondani egy multinacionális cég képviselőjének: ezt az ember alkalmazzák, ő a lgjobb!– Nem a pillanatnyi érdekeket tartjuk szem előtt. Ágazatokra specializált nemzetközi kutatócsoportjaink vannak, és irodáink együttműködésében a földrajzi távolság sem akadály, az optimális megoldásokra törekszünk. Üzletpolitikánkat, döntéseinket az olyan hoszszabb távon kifizetődő elvek irányítják, mint az etikus magatartás, a bizalom és a kifogástalan szakmai munka.– Hogyan tudnak versenyképesek lenni, amikor körülöttünk minden a gazdasági körülmények rendkívül gyors változásáról, az ahhoz való, szinte pillanatszerű alkalmazkodásról szól?– Ha arra kíváncsi, hogy „kifizetődőek-e” az elveink, biztosíthatom, hogy igen, tehát nyilván összhangban vagyunk a változásokkal.– Időzzünk el egy kicsit a vezető állást ajánló és arra jelentkező helyzeténél. Mennyi időbe telik, míg valakire azt mondják: igen, ő az. És mi szabja meg az önök munkadíját? A pozícióra kiválasztott és ajánlott szakember majdani fizetése?– Az utóbbival kapcsolatban: a honoráriumunk mindig annak a függvénye, mennyire bonyolult a megbízás és milyen földrajzi kiterjedtségű. Maga a folyamat úgy három hónapot szokott igénybe venni.– Elismerem, ezek megkülönböztető szempontok. Van még egyéb is?– Van. A hasonló arculatú nemzetközi cégek közül a miénk az egyetlen, amely megőrizte gazdasági önállóságát, oly módon, hogy nincs a tőzsdén. Kizárólag a cég tulajdonosain, vezetőin múlnak a stratégiai döntések.– Tehát nem függenek a pénz és tőkepiac hullámzásaitól?– Pontosan. Ezért tudunk a minőségre, a partneri viszonyra, a jövő kilátásaira, a kulturális, a civilizációs háttérre hangsúlyozottabban figyelni. Ezért tehetem például én is meg, hogy konkrét cél és azonnal learatható haszon nélkül órákig beszélgessek egy vállalat felső vagy középvezetőjével.– Eddig egyetlen országból sem kellett kivonulniuk, mert valami keresztülhúzta a terveieket?– De volt egy ilyen eset. Az iráni forradalom idején úgy döntött a felső vezetés, hogy bezárják az irodát.– Időről, bizalomról, hosszú távú szellemi befektetésről beszél. Olyan fogalmak ezek, amelyekről az eredeti tőkefelhalmozás negatív jelenségeivel birkózó kelet-európai országokban időnként el szoktak feledkezni. Ha inkorrektséggel találkoznak, hogyan reagálnak rá?– Történt ilyen. Az ajtókat be is lehet zárni. De némely csalódásból nem általánosítunk.– Azt tartják rólunk, hogy noha szegény ország vagyunk, de szellemi tőkénk tekintetében számos gazdag, nagy állammal felvesszük a versenyt. Mit szól ehhez?– Egyáltalán nem közhely. Ez tény.– A vezető állásokra kiválasztott magyar szakembereket azonos feltételekkel ajánlják, mint a nyugat-európai aspiránsokat?– Részünkről nincs semmiféle különbség. Csak a tehetség, képzettség számít.– Igen, de az is tudott, hogy Magyarország azért is jó „vadászterület”, mert itt olcsóbb a munkaerő, így vannak munkáltatók, akik azt gondolják, a kvalifikációt nem kell nyugati szinten megfizetni...– Sokkal árnyaltabb a kép. Tíz évvel ezelőtt még találkoztam olyan állásponttal, hogy a fontos pozíciót adjuk külföldinek, mert a magyar nem tudja megoldani a feladatot. Vagy: azért döntünk a magyar jelölt mellett, mert van helyismerete és olcsóbb. Igaz az is, hogy ha egy multinacionális céghez külföldről hívnak vezetőt, többe kerül a tulajdonosnak, az itteni elhelyezkedés és egyéb többletköltségek miatt. Ám a versenyeztetés utáni indoklás mostanság egyre inkább így hangzik: azért választottuk a magyar szakembert, mert ő a jobb. Ez az egyetlen mérce létezik. Így kezdődnek a nemzetközi karrierek.– A kereslet oldaláról találkoznak e diszkriminációval, hogy nőket nem szívesen alkalmaznának, vagy eleve limitált a korhatár?– Véleményem szerint nem életkor függvénye, hogy egy adott feladatra ki a legalkalmasabb. Azt sem fogadom el, hogy egy negyven év fölötti szakembert nem lehet elhelyezni...– De azt ugye nem tagadja, hogy sokkal-sokkal nehezebb?– Attól függ, milyen szituációról és pozícióról van szó. Előfordulhat, hogy egy nyugati befektető olyan szakembert keres magyarországi érdekeltségéhez, aki ismeri a mai helyzet gazdasági előzményeit is, tehát az eleve több évtizedes szakmai múltat feltételez. És azt sem kell elfeledni, hogy Magyarországra nemcsak az elmúlt tíz évben, hanem már régebben települtek olyan multinacionális cégek, amelyeknél időtálló tapasztalatokat lehetett szerezni.– A globalizálódó ipari és pénzügyi világ megtűri-e az önálló véleménnyel rendelkező, gondolkodó embert, vagy csak a hasznossága, kifacsarhatósága számít?– Az önállóság és a kreativitás igen jelentős érték. Kifejezetten elvárják, hogy az adott téma kidolgozásánál, ne várjon utasításokra az illető. Ha megvan a stratégia, a csúcsvezető foglalkozik azzal, hogy miként valósítják azt meg. Természetesen bizonyos kontrollok és konzultációk be vannak építve a folyamatba.– Milyen speciális szempontok jelentenek előnyt?– Alapvető, hogy a keleti és nyugati gazdasági körülmények között egyforma biztonsággal mozogjon az illető, naprakész ismeretei legyenek a szakterületről, a nyelvtudáson és a már említett kreativitáson túl.– Hogyan látja, a magyar felsőoktatás mennyire segíti ma a fent említett tulajdonságok kibontását? Azért is kérdem ezt, mert ön aktívan részt vett a magyar felsőoktatás reformjában, amelynek eredményeként 1997-ben egy 250 millió dolláros kölcsönegyezmény született a Világbank és a magyar állam között...– A magyar felsőoktatás, a szellemi bázis méltán elismert a világban. Azt láttuk viszont, hogy túlságosan merev a rendszer, nincs „életközelben”. Okosak, képzettek a fiatal diplomások, de a tudásukat sok területen pragmatikusabbá lehet tenni. Négy év elteltével úgy látom, ez a folyamat elindult. A pénz a lehető legjobb helyre került.