Ki legyen a kastélyok ura?

Magyar Kastélylexikon címmel jelenik meg félévente az az egyedülálló gyűjtemény, amely megyénkénti bontásban mutatja be hazánk építészeti remekeit. A köteteket Virág Zsolt írja és szerkeszti, a Perfekt Kiadó gondozza, s külön érdekessége, hogy az adatok mintegy negyven százaléka még soha nem jelent meg nyomtatásban. A kutatások támpontokat adhatnak a műemlékvédelem készülő törvényéhez is. A szerzővel és Fehér Tamással, a lovasberényi Cziráky-kastély Alapítvány képviselőjével, a kiadó igazgatójával beszélgettünk a kastélyok megmentésének lehetséges módozatairól.Az első (már megjelent) kötet Pest megyét dolgozza fel, ahol összesen 473 kastély és kúria épült, és csak 323 maradt fenn – mondja Virág Zsolt. – A kastélyok többsége a második világháború után pusztult el: először a németek vittek el mindent, ami értékes volt. Az oroszok a mahagóni- és az ébenfa bútorokkal fűtötték a kandallókat. Végül a környékbeliek az utolsó szögig széthordták a mozdíthatót, majd az olcsó építőanyag reményében elkezdték a kastélyokat is lebontani. Az egyetlen épület, amit nem fosztottak ki, a tápiószelei Blaskovich-kúria volt.– Mikor mérték föl utoljára az épületállományt?– Az ötvenes években készült egy országos állami felmérés a még hasznosítható kastélyokról és kúriákról: falaik közt jobb esetben iskolákat, szociális otthonokat alakítottak ki, rosszabb esetben az újonnan létrejött szövetkezetek székházai, telephelyei, magtárai, istállói, csokoládégyárai üzemeltek. A domonyi Mártonffy-kúriában italbolt működik mindmáig. (Kajászón pedig két éve találták meg egy disznóól bontása közben a Farády Vörös család mintegy 1,5-2 méteres faragott márványcímerét, amely eredetileg a kastély oromzatát díszítette). Az épületek parkjai sem jártak jobban: volt olyan település, ahol a muzeális értékű parkból oldották meg évekig a lakosság karácsonyfa-ellátását. Pest megyére és országos szinten is elmondható, hogy a rendszerváltozás után önkormányzati tulajdonba került kastélyok hasznosítása máig meg-oldatlan problémát jelent a városatyáknak. Az épületek jó része rossz állapotban van, mert nem- hogy a megfelelő célú felhasználásra nincs kellő anyagi tőke, de még a felújítást és az állagmegóvást sem tudják biztosítani. Ezért néha az önkormányzatok jelképes összegért kénytelenek eladni a kastélyokat rendbehozatal és állagmegóvás fejében.– Az állami rendelet miként, mennyiben védi ezeket a műemlékeket?– Az 1997. évi LIV. törvény az összes magyarországi kastély és kúria 25 százalékára vonatkozik – ennyi védett épület van. Az önkormányzat egyetlen óvó intézkedése az lehet, ha városképileg jelentőssé nyílváníthatja az adott kastélyt vagy kúriát. Ezzel elvileg korlátozott helyi védelmet biztosít. A kiemelt jelentőségű műemlékeket még az Antall-kormány idején állami tulajdonból ki nem adhatóvá nyilvánították – válaszol Fehér Tamás, a lovasberényi Cziráky-kastély Alapítvány képviselője. – Nagyobb részüknek a Kincstári Vagyoni Igazgatóság a kezelője, a kastélyok és kúriák különleges csoportját alkotó épületeket pedig a Műemlékek Állami Gondnoksága (MÁG) felügyeli. A most készülő új törvény, úgy tudom, egyesíti majd a különböző részterületek igazgatását: az állami tulajdonú kastélyok kezelésében feltehetően nagyobb szerep jut majd a MÁG-nak. Ezzel integrált védelmet alakítanak ki, amely a magyar nemzeti örökséget egységesebben fogja össze. Az önkormányzati ingatlanokat azonban továbbra is a helyi vezetőségek kezelik majd.– Ön szerint a kastélyokat használja az állam a közművelődés múltidéző múzeumaként, vagy inkább élő szellemi műhelyként kívánná látni ezeket az épületeket?– A szakemberek többsége korszerű, komplex funkciót szán a kastélyoknak, s ebben a fő hangsúlyt a múzeumi rész kapja – veszi át a szót Virág Zsolt. – E téren hatalmas a lemaradásunk, hiszen Franciaországban például 1500, Németországban pedig 1300-ra tehető a látogatható kastélyok és várak száma. Kastélymúzeum Magyarországon mindössze huszonhárom van, történeti berendezéssel felszerelt pedig tíz. A Kincstári Vagyonkezelő Igazgatóság kezében 25 ilyen célra alkalmas üres kastély van. Úgy gondolom, célszerű az objektumokat egy idegenforgalmi kastélyláncba kapcsolni. A lengyel, cseh, magyar (ideértve a szlovákiakat és burgerlandiakat is) kastélyokra kidolgozták a Közép-európai kastélyok útja turistasorozatot. Ez a program Nyugat-Európában már több évtizede működik, s az a lényege, hogy különböző tematikák szerint kialakítanak egy érdekes turisztikai útvonalat. A hasznosításra az állam különböző konstrukciókat hozott létre, általában maximum kilencvenkilenc évi vagyonkezelésbe helyezik az ingatlant. Például Lovasberényben a Cziráky-kastélyt hatvan évre, mást kilencvenkilenc évi bérleti szerződésre adnak ki állagmegóvás és hasznosítás fejében.A probléma az, hogy a felújítás előtt műemléki kutatást kell a felhasználónak végeznie, s csak ezután készítheti el a műemléki terveket – hangsúlyozza Fehér Tamás. – Lovasberényben ez a kutatómunka már öt éve húzódik, s a huzavonát a kastély állapota sínyli meg. Egyes vállalkozóknak pluszmunkát jelent, hogy a felújítás megkezdése előtt a Műemlékvédelmi Hivatal nem fogalmazza meg a konkrét elvárásait, miközben a befektető célja egyértelmű. A naszály-billegpusztai kastély mellékszárnyainak emeleti részét szerette volna a bérlő másfél méterrel megemelni, és új tetőt kialakítani, amellyel tíz új szobát nyert volna. (Tizenhárom szoba kell ugyanis ahhoz, hogy egy kastély szállóként rentábilisan működjön.) A Műemlékvédelmi Hivatal nem engedélyezte a változtatást. Öt év telt el azóta, a kastély látványosan pusztul, és az összedőlés határán van. A felhasználó természetesen azt mondja, hogy ha félmilliárd forintot invesztál felújításba, akkor a kastély az ő igénye szerint szépüljön meg. Úgy gondolom egyedi mérlegeléssel kellene eldönteni valamennyi kastély átalakítását, és azt, hogy egy adott változtatás mennyire befolyásolja az épület eredeti képét. De ezt csak párbeszéddel lehet megoldani, mert az egyik legnagyobb probléma az, hogy nem alakult ki egy kommunikációs csatorna a felek közt.– Mennyibe kerül ma egy „átlagos” kastély?– Az ár elsősorban a tulajdonostól függ. Pest megyében néhány kastély még téesztulajdonban van, ezek olcsóbban megvásárolhatók – mondja Virág Zsolt. – De nincs kialakult árfekvés. 15–20 millió forintért elvihető egy kúria, ötvenmillióba kerül egy kastély. Az épületek értékét fel lehet ugyan becsülni, de nem biztos, hogy a tulajdonosok meg is kapják a megállapított értéket. Általában ár alá kell menniük, mert a tőkeszegénység miatt viszonylag szűk a magyar vásárlói réteg. A külföldi befektetők vásárlóképesebbek. Az osztrák, német, olasz tulajdonosok birtokot is szeretnek vásárolni – egy kisebb birtokot vagy erdőt – a kastélyukhoz. A földtörvény miatt persze termőföldet nem vásárolhatnak. Hallottunk már olyanról, hogy ezt zsebszerződéssel oldják meg, ami jogellenes ugyan, végeredményként mégis kikerül a magyar állam kezéből a föld. Kutatómunkám során tanúja voltam, hogy milyen látványosan, hétről hétre kelnek el a kastélyok: nyugatról kelet felé terjeszkednek a főleg osztrák és német vásárlók. A felújítás összege úgy módosul, hogy aki alapszintre szeretné a kastélyát visszaállítani, az a vételi ár hat-hétszeresét fizeti. Tehát nem a vásárlás jelent problémát a magyar befektetőknek, hanem a felújítás költsége. Mivel egy kastély olykor kétszázötven éves is lehet, vásárláskor a statikai állapot is figyelembe kell venni.– Mit nevezünk kastélynak, illetve kúriának?– Nincs egységes terminológia – szögezi le a kötetek szerzője. – A szakírók is maguk próbálnak valamiféle limitet meghatározni. Nyugaton sincs általános meghatározás, de nem is lenne értelme átvenni a külföldi mintákat, mert egy francia kastély-kúria teljesen más léptékű, mint egy magyar. Kialakítottam egy öt pontból álló kritériumrendszert, amellyel megpróbáltam behatárolni egy-egy épületet, bár ez gyakran igen nehéz, s mindig egyedi elbírálást igényel. Sajnos a népnyelv olykor kastélynak nevez egy olyan házat is, amely valamivel nagyobb az átlagos falusinál. Egy-egy ráragasztott néven pedig nagyon nehéz változtatni. A pálmonostorai műemléket például a népnyelvnek köszönhetően a műemlékjegyzék is Orczy-kastélynak nevezi, pedig az épület még kúriának is szerény.– Épülnek ma kastélyok?– Egy elpusztult épület alapjaira, valamint annak néhány megmaradt falához bővített épület is kastélynak minősülhet, de csak a jogfolytonosság értelmében. Több kastélyszálló sem művészet-, sem építéstörténeti szempont alapján nem minősül kastélynak. A kastélyépítkezés kora az 1940-es évek első felében lezárult, bár már akkor is csak egy-két új kúria épült országszerte. A kastélyszállót ideális formának tartják a befektetők, azt azonban látni kell, hogy egy ilyen épület fenntartási költsége jóval magasabb egy szállodáénál. Bár kétségkívül nagyobb a vonzereje is, sokkal több tőke- és energiabefektetést igényel, hogy rentábilisan működjön. Éppen ezért az utóbbi időben egyre több kastélyszálló megy csődbe a magas fenntartási költségek és a rossz marketingmunka következtében.– Presztízzsel jár Magyarországon kastélytulajdonosnak lenni?– Vannak erre utaló jelek.– Az első, Pest megyei kötet negyedik a Fókusz Könyváruház ismeretterjesztő sikerlistáján. Kérem, szóljon a kutatás folyamatáról, módszereiről is.– A kutatások kiindulópontja egy évtizedes kutatómunkával összeállított számítógépes adatbank volt. A helyszíni kutatás során az első körben a felmérők egy egységes adatlap segítségével minden helyben fellelhető információt begyűjtenek az önkormányzattól, a helytörténészektől (akik legtöbbje behatóan ismeri a falujára vonatkozó levéltári anyagokat), a plébánostól, az idős emberektől és mindenkitől, aki szóba jöhet. Ezt a „masszát” rendszerezem, többször ellenőrzöm és kiegészítem. A második körben a helyszínen, személyesen próbálom tisztázni a homályos foltokat, ami az információhiány miatt néha komoly nehézségekbe ütközik. A harmadik körben a fotós megy le és készíti el a felvételeket. Az archív képek összegyűjtése, az alaprajzok elkészítése és az – anyagi forrásainkhoz igazodó – levéltári kutatás ezzel párhuzamosan folyik. Az anyag természetéből adódóan külön művészet-és családtörténeti lektorok vizsgálják át a kéziratot. Az új köteteknél helytörténeti lektorokat is fel fogunk kérni. Mivel nagyrészt alapkutatásokról van szó, és az épületek 40 százalékáról még soha nem jelent meg semmi nyomtatásban, lehet, hogy – a leggondosabb kutatómunka és ellenőrzés ellenére – téves információk is bekerülhetnek az anyagba. Nagyon örülünk, hogy az egykori tulajdonosok leszármazottai is magukénak érzik az ügyet, amelyet számtalan határon inneni és túli megkeresés bizonyít. Eddig nem közölt archív képeket és kiegészítő adatokat kapunk tőlük.– Jutott már valamilyen konklúzióra?– Mivel a Pest megyei kötetben így is százötven lebontott, elpusztult épület van, szerintem egy külföldi tulajdonos még mindig jobb megoldás, mint ha az épület összedőlne. Ma nálunk az a tendencia, hogy aki megveszi és felújítja az épületet, az azonnal bekeríti, kőkerítéssel elbarikádozza. Ez bizonyos szempontból érthető is, a zavartalan használatot tiszteletben kell tartani. A közérdek azt kívánja, hogy a nagyközönség látogathassa nemzeti értékeinket. Talán azt a nyugaton bevált megoldást kellene alkalmazni, amely szerint a hét bizonyos napjain lehetőséget biztosít a tulajdonos az épület megtekintésére.

---