Moszkva szorító ölelése

A látványosan aktívvá vált orosz külpolitika talán eddigi legszembetűnőbb sikerét mutatja, hogy Ukrajnában 16 együttműködési szerződést írt alá Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök ezzel egyrészt a gyakorlatban is bizonyította, hogy komolyan gondolja az orosz érdekek érvényesítését, másrészt a befolyási övezet határát kijelölve megálljt parancsolt a Nyugatnak, elsősorban Amerikának, amely az 1990-es évek második felében érezhetően azon munkálkodott – a jelek szerint nem elég hatékonyan –, hogy maga felé fordítsa Oroszország stratégiailag talán legfontosabb szláv testvérét.Oroszország számára a Szovjetunió felbomlása után nemcsak a belpolitikai viszonyok válsága, valamint nemzetközi státusának elvesztése volt aggasztó, de geopolitikai helyzete is súlyos kárt szenvedett. Nyugaton az orosz határok fájdalmasan megváltoztak, és Oroszország geopolitikai befolyási övezete is drámai mértékben összezsugorodott. Mint a téziseinek megfogalmazásakor Kijevet európai pillérként kezelő Zbigniew Brzezinski aláhúzta, a legtöbb problémát Moszkvának Ukrajna elvesztése okozta. S nemcsak azért – írja –, mert a független ukrán állam megjelenése megkövetelte, hogy az oroszok újragondolják politikai és etnikai hovatartozásukat, de a geostratégiai választási lehetőségek nagymértékű beszűkülése is alapvető visszalépést jelentett. Az Ukrajna fölötti ellenőrzés nélkül ugyanis elképzelhetetlen az eurázsiai birodalom újbóli felépítésének minden kísérlete, nem beszélve a szláv testvér elvesztésének katalizáló hatásáról.Jelcin közel tíz évig hasztalanul próbálkozott e stratégiai probléma megoldásával. Kijev euroatlanti orientációja szemmel láthatóvá vált, annak ellenére, hogy megmaradt Oroszországtól való energiafüggősége. Még az egykori Szovjetuniót egyébként csak halvány nyomaiban idéző Független Államok Közösségében is csupán korlátozottan, ímmel-ámmal vett részt Ukrajna, helyette éppen a Kreml befolyását gyengíteni, ellensúlyozni hivatott regionális szerveződéseket részesítve előnyben. A kifizetetlen gázszámlák közben tetemesre nőttek, sokáig rendezetlen volt a fekete-tengeri flotta ügye, stratégiai együttműködésről pedig legjobb esetben sem lehetett beszélni.Putyin azonban érezhetően figyelmesebben olvasta Brzezinskit, s ahogy lehetősége nyílt rá, rögtön lépett ő is egyet a nagy sakktáblán. Pragmatikus politikus lévén a legégetőbb feladathoz látott hozzá. Azzal kezdte, hogy az ukrán energiafüggőséget és az adósságokat kihasználva gyakorolt nyomást, majd a gazdasági bekerítést azzal tetézte, hogy elővezette az Ukrajnát elkerülő gázvezeték tervét, amelynek építéséhez ráadásul megszerezte az Európai Unió hathatós gyakorlati támogatását is. Közben szintén Moszkva kezére játszott – emiatt egyesek ebben látni is vélték a Kreml befolyását – az egyre mélyülő ukrán belpolitikai válság, s Kijev lassan megroppant a szorító testvéri ölelésben. Ezután már szinte logikusnak tekinthető az 52 pontból álló orosz– ukrán katonai együttműködési szerződés és a rakétahordozók közös gyártásáról felröppent hír, ami igencsak megkérdőjelezi az eddigi NATO-orientációt is. Mindezt tetézték a mostani szerződések, az egész folyamat pedig jelzi: Moszkva néha már nem csak beszél arról, hogy a Baltikum kivételével a volt szovjet területeket egyértelműen érdekszférájának tekinti.