A romák homéroszi aranykora

K uncze Gábor belügyminiszter, amikor a székesfehérvári Rádió út 11. számú épületben lakó cigány családokat érvényes bírósági határozat alapján ki akarták lakoltatni, azzal az indokkal emelt szót a törvény érvényesítésével szemben, hogy nem szívesen látná a külföldi hírműsorokban, hogy magyar rendőrök – tehát az alárendeltjei – síró cigány anyákat és gyermekeket távolítanak el erőszakkal lakhelyükről. Horn Gyula miniszterelnök – Kuncze felettese – viszont ezzel ellentétben szögezte le a Lungo Drom kongresszusán: „A törvény ellen vétőkkel szemben kivétel nélkül el kell járni, máskülönben nem lesz rend.” Továbbá: „A cigányságnak is el kell határolódnia a bűnözőktől.” Kuncze alárendeltjei aztán erővel próbáltak érvényt szerezni egy másik törvénynek. Miután a Székesfehérvár környéki települések lakói tiltakoztak a romák beköltözése ellen, akik közül többnek érvényes adásvételi szerződése volt, Belsőbárándon rohamrendőrök és kommandósok segédkeztek egy olyan család beköltözésében, akik – sajtótudósítások szerint – nem tudták adásvételi szerződéssel igazolni tulajdonjogukat. Ez még a „gyűlöletkeltő és romaellenes” Orbán-kormány előtt történt. Akkortájt, amikor Farkas Flórián egymilliárd forintnyi kormánytámogatást igényelt a roma cselekvési program megvalósítására, ám a helyzet súlyossága miatt kilátásba helyezte a Lungo Drom párttá alakulását is...Az egyébként nem csak cigányok lakta Rádió utcai „gettó” története 1995-ben kezdődött és 1998 elején tetőzött. Kuncze Gábor óhaja teljesült: a cigányellenes tüntetések, a kommandósakció és maga a „gettó” ellenére a Horn-kormánynak semmilyen nemzetközi következménnyel nem kellett szembesülnie. Talán azért, mert a székesfehérvári cigányok az ismert, főleg szabad demokrata értelmiségiek által támogatott szolidaritási akciók ellenére sem gondoltak arra, hogy politikai menedékjogot kérjenek. Az időpontoknak jelentőségük van.Azt írja Révész Sándor a Népszabadság március 5-i számában, hogy a zámolyiak vezetője, Krasznai József – aki a „gettóügyben” is főszerepet játszott – már 1998 áprilisában is a kivándorlás gondolatával foglalkozott. Ha ez igaz, akkor a cigányok hányattatása Zámolyon is a Horn-kormány és Kuncze belügyminisztersége alatt érte el a tűréshatárt. Ez persze nem menti a mostani kormányzatot, ha egyáltalán felelős, de igen elgondolkodtató, hogy a nyilvánosság előtt csak az Orbán-kormányt szidják (volt, hogy „mocskosnak” nevezték), és a szabad demokraták és a szocialisták úgy tesznek, mintha csupán a kormányváltás után fajult volna katasztrofálissá a helyzet.Horn Gábor, az SZDSZ oktatási műhelyének vezetője arról ír a Népszava március 2-i számában, hogy az amerikai kongresszus Helsinki Bizottságának négy tagja „a magyar romákat ért atrocitásokról kért tájékoztatót” a Magyar Köztársaság washingtoni nagykövetétől. A cikkíró szerint „nem tudni”, hogy Jeszenszky mit válaszolt a „tengerentúli jogvédők” bizonyos kérdéseire, azt viszont tudni véli, hogy a nagykövet szerint „nincs itt semmilyen probléma”, ám ezt a választ a jogvédők nem fogadták el. Menetrendszerűen vetődik fel a kérdés: miért van az Magyarországon, hogy míg jobboldali kormányok alatt állítólag növekszik az antiszemitizmus, a rasszizmus, az intolerancia, a cigányellenesség stb., addig mindez a baloldali kormányzati ciklusban nem mondható el? Nyíltan természetesen senki nem állítja és vállalja ezt, az emberjogi aktivisták a jobboldal hatalomra kerülése utáni felfokozott aktivizálódásából azonban következtethetünk rá. És következtethetnek az emberjogi kérdéseket figyelő nyugati „megfigyelők” is, akik – s ez érthető – mindenekelőtt a hazai emberjogi aktivisták ténykedésére és jelzéseire figyelnek fel.Horn Gábor nem ír arról, hogy amerikai jogvédők tettek-e fel kérdéseket a Horn-kormány által Washingtonba akkreditált magyar nagykövetnek. Mindenből az a tanulság vonható le, hogy az előző ciklusban egyaránt jobb volt a cigányság helyzete és a kormány politikája. Ha viszont ez így van, akkor miért van az, hogy a Horn-kormány volt államtitkára (Horn Gábor) nem hivatkozik kormányának és az akkori kormánypártoknak a példamutató hozzáállására, politikájára? És miért nem foglalnak hasonlóan állást a mostani kormánnyal szemben akár jó okkal harciasan kritikus roma polgárjogi aktivisták? Az összképhez tehát igenis hozzátartozik, hogy a külföldi nyomás vagy nyomásgyakorlási kísérletek – a médiától kezdve a cigányság helyzetéig – ciklikus változást mutatnak – összhangban a magyar kormányzati ciklusváltásokkal.Úgy tűnik, hogy a valóban fontos társadalmi problémákat és a problémák elszenvedőit, esetünkben a cigányság helyzetét és a cigányságot, napi pártpolitikai érdekből fel lehet használni. Tragikomikus, de ezt mintha tisztán látná Horn Gábor is, amikor arról ír, hogy a romák helyzetének kérdése a „mindenkori” (!) hatalom rövid távú propagandájának az eszköze. Ami a logika elemi szabályai szerint magyarra fordítva azt is jelenti, hogy a Horn-kormány propagandaeszköznek használta a romák helyzetét. Fodor Gábor azt kérdezi, megtesz-e mindent a kormány, hogy a romák hazájuknak érezhessék Magyarországot. Megkérdezte erről Fodor Gábor a Horn-kormányt is? Mi lehetett Kuncze Gábor válasza? Lássuk az SZDSZ 1998-as választási programját!A vonatkozó részek szerzői nem a hátrányos megkülönböztetés megszüntetését, hanem csak „csökkentését” tűzték ki célul. Négy év kormányzás után úgy fogalmaznak, hogy az elért eredmények mellett „meg kell teremteni” a diszkriminációval szembeni jogvédelmet, „ki kell alakítani” a feltáró és ellenőrző mechanizmusokat, és „meg kell alkotni” egy önálló antidiszkriminációs törvényt stb. A „kell” szócska gyakori előfordulásából és az óvatos célkitűzésből következtetni lehet az 1998-ig uralkodó állapotokra. Nohát, mit is tudott a diszkrimináció nyers valóságáról és – főleg – a diszkriminált romák helyzetéről az amerikai kongresszus Helsinki Bizottsága 1994 és 1998 között? Ha röviddel a kormányváltás után egyre több cigány család érezte úgy, hogy helyzetük elviselhetetlen, ezért el kell hagyniuk az országot, akkor döntésükben nagy szerepet kellett játszania annak, hogy elviselhetetlen létviszonyaikban a kormányváltás bizony nem okozott változást. A tisztánlátás végett – és Fodor megnyugtatására – érdemes lennet feldolgozni a kivándorlási statitisztikákat 1998-ig. A kanadai nagykövetség talán készségesen segítene.