Az árnyékember

Gerő Ernő központi alakja az 1945–1956 közötti időszakMagyarországának. Jó képességű kommunista vezető, aki Rákosi Mátyás árnyékában szolgálta a hazánkra kényszerített szovjet típusú diktatúrát. 1945 és ’48 között közlekedésügyi miniszter, majd ’48-tól pénzügy-, illetve államminiszter. Jelentős szerepe volt a Magyar Kommunista Párt (MKP) és a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) gazdaságpolitikájának kidolgozásában. Ugyanakkor súlyos felelősség terheli az 1948 utáni gazdaságpolitika torzulásaiért és a törvénysértésekért. 1955–56-ban a minisztertanács elnökének helyettese, 1956 júniusától október 25-ig az MDP első titkára. 1956-ban a tüntető tömegek skandálásaiból nem hiányozhatott a „Vesszen Gerő!” Élete, tevékenysége, a hatalomban betöltött szerepe a mai napig feldolgozatlan, személyiségéről is keveset tudunk. Baráth Magdolna történész, a Történeti Hivatal levéltárosa, osztályvezetője arra vállalkozott, hogy többévi kutatás után könyvben összegezze majda Gerő-féle életutat. A történésszel beszélgettünk.Miért áldozott annyi energiát, időt az életéből Gerő Ernő megismerésére?– Mert teljesen ismeretlen és rejtélyes figura volt a számomra, akinek nincs megírt életrajza, viszont kutatásaim során mindig belebotlottam a személyébe. Akármilyen témához nyúltam, előkerült a neve. S akkor rájöttem, hogy milyen keveset tudok erről az emberről. Hogy egy rövid életrajzon kívül semmilyen munka nem született róla, holott, úgy tűnik, a szerepe sokkal fontosabb és meghatározóbb volt, mint azt korábban sejtettük.– Mit gondol, miért tudunk ilyen keveset róla? Mi ennek a magyarázata?– Gerő a háttérben tevékenykedett. Rákosi árnyékában. Nagyon kevesen tudják, hogy a Rákosi- vagy Gerő-titkárság anyaga rengeteg olyan cédulát tartalmaz, amelyeken Gerő Rákosinak, illetve a Politikai Bizottságnak megírta, hogy egyes kérdésekben mi a teendő. Ezek a feljegyzések aztán PB-határozatokká váltak az esetek kilencven százalékában.– Ki ez a politikus? Ha nem életrajzban gondolkodunk, mi az a néhány mondat, jelző, amely a neve mellé kívánkozik?– Kezdjük az elején: ifjúkorától „hivatásos forradalmár”, tehát olyan ember, aki a forradalomnak szenteli az életét. Magánélete nincs. Tipikus homo kominternicus, sokáig dolgozott a Komintern apparátusában felelős poszton, de szintén a háttérben, Manuilszkij titkára volt. Nagyon tehetséges bürokrata, kiváló szervezőkészséggel és bizonyos esetekben technokrata szemlélettel. Okos.– Nyelveket beszél?– Igen. Több nyelvet beszél: oroszul, németül, franciául, kicsit angolul, olaszul, spanyolul, sőt megtanulja a katalán nyelvet is, hiszen mivel néhány évet töltött Katalóniában, rá is kényszerült, azonkívül élt a Szovjetunióban, meg kellett tanulnia oroszul; hogy a francianyelv-tudását honnan szerezte, nem tudom, ám Franciaországba már úgy ment ki, hogy beszélte a nyelvet. De folytatva a jellemzését: aszkéta. És azt is mondhatnám: egy workoholic, munkamániás.– Egészséges? Átvitt értelemben és a szó igazi értelmében is?– Átvitt értelemben igen. Őt is megérintette a Komintern-szellem, de nem érzékeltem benne azt a nagyfokú, beteges bizalmatlanságot, amely Rákosiban volt. Másfelől valóban beteg. Szembetegséggel bajlódik, amelyet a 40-es években szedett össze, és ez kihatott a munkájára is. Nagyon csúnyán írt például és nagy betűkkel. Több szemműtéten esett át az 50-es évek közepén, azonkívül állandóan hivatkoznak egyéb betegségére, amely miatt 1955-ben néhány hónapra ki is kapcsolódott a politikai életből, és kórházban volt, de ennek pontos természetéről nem tudok. A szembaja végig megmaradt, olyannyira, hogy élete végén már alig látott.– Hogyan választódik ki a háttérszerepre? Kiválasztják vagy a véletlen műve?– Amikor 1944 tavaszán a Kominternben létrejött a magyar párt úgynevezett külföldi bizottsága, az a szerv, amely a szovjetunióbeli magyar kommunista emigráció vezérkarának hazatérését készítette elő, illetve az ezzel kapcsolatos feladatokat, a Magyarország jövőjére vonatkozó terveket, elképzeléseket, pártszervezési kérdéseket dolgozta ki, Manuilszkij javaslatára beválasztották Gerőt is. Korántsem volt egyértelmű, hogy a magyar ügyekkel alig foglalkozó Gerő Ernő ebben a bizottságban az egyik vezető lesz. Aztán már egyértelmű, mert az elsők között tér haza 1944 októberében. December elején azonban visszamegy Moszkvába, ahol tagja annak a delegációnak, amely az ideiglenes nemzetgyűlés és nemzeti kormány létrehozásáról tárgyal; s akkor Sztálinnal is találkozik, hogy a szovjet pártfőtitkár tanácsokkal lássa el. Itthon, amíg Rákosi Magyarországra nem jön, ő a tényleges első ember.– Miért nem válik később is első emberré?– Amikor rövid ideig ő képviselte a magyar pártot a Kominternnél, és a magyar ügyekkel foglalkozott, jó eséllyel pályázhatott volna arra, hogy az első ember legyen. Hogy miért nem lett végül is az, annak több oka van, s erre a Sztálinnal való 1944. december eleji beszélgetés is rávilágít. Rákosinak a 16 év börtön miatt nimbusza volt a nemzetközi kommunista mozgalomban. Sztálin tudniillik azt mondta, hogy zsidók lehetőleg ne kerüljenek a kormányba. És kicseréltek se! Tehát olyanok, akik politikai elítéltekként kerültek ki a 20-as években a Szovjetunióba. Gerő mind a két kategóriába beletartozott. Nagyon fontos szerepet kapott az új hatalmi szervek létrehozásában, de formális pozíciót nem.– Gerő két évet ült...– Két évet ült, és utána kicserélték. De eredetileg tizenöt évre ítélték.– Amikor megkérdezték, hogy miért nem ő vette át a hatalmat, azt mondta – állítólag ott volt Rákosi is –, hogy nem akartam ezzel az emberrel versenyezni...– Ezt Rákosi a visszaemlékezésében is leírja. Ami azonban a lényeg: az első ember kiválasztása mindig a szovjet vezetés előjoga volt! Tehát Gerő nem tudott mit tenni, ha a szovjetek Rákosi mellett törtek pálcát. Arról nem is szólva, hogy nagyon fegyelmezett pártmunkás volt. Bár ha alkalom kínálkozott – mindenekelőtt a szovjet nagykövetekkel való beszélgetések során –, akkor nagyon óvatos célzások formájában kifejezésre juttatta, hogy elméletileg sokkal képzettebbnek tartja magát Rákosinál. Pici szúrkák azért mindig voltak. Farkas Mihály az 1956–57-es vallomásaiban is utal arra, hogy a kezdet kezdetén nem volt teljesen felhőtlen a viszony Rákosi és Gerő között, és hogy Rákosi folyton szaladgált emiatt Dimitrovhoz.– Mi volt a kutatás során a teljesen ismeretlen vagy kevésbé ismert terület, és sikerült-e a semmiből, a kevésből valamit kihámoznia?– Még mindig nagyon sok a fehér folt az életrajzában. Spanyolországi szerepére vonatkozóan autentikus forrás alig van. Van olyan történelmi időszak is, amelyről elég sokat tudtunk már az utóbbi években, de az előkerült új dokumentumok némileg más megvilágításba helyezik a történteket. Gondolok itt például Gerő 1953–56 közötti szerepére. Óriási szerencsém volt, mert Moszkvában megkaptam a budapesti szovjet nagykövetek feljegyzéseit, amelyek az itteni vezető pártemberekkel való beszélgetések nyomán készültek, és döbbenetesen izgalmas jelentések vannak közöttük. Például az, hogy 1954 februárjában Gerő elment a pesti szovjet nagykövethez...– A többiek tudtak róla?– Tudhattak róla, arról azonban biztosan nem, hogy miről beszéltek. A saját pozíciója védelmében egyébként mindenki elment a szovjet követségre, és elmondta a saját szája íze szerint, hogy mi a véleménye a történtekről.– Ki volt a nagykövet?– Kiszeljov, de időnként az ügyvivő, Andropov is beszélgetett velük. 1954 közepétől aztán ő lett a nagykövet. Szóval 1954 februárjában sor került egy ilyen beszélgetésre, amikor már meghozták a Berija-ítéletet, és a szovjet nagykövet megmutatta a vádirat szövegét Nagy Imrének, Rákosinak és Gerőnek. Ezt követően kereste fel Gerő a szovjet nagykövetet, és gyakorlatilag ennek kapcsán „fúrta” Rákosit. Azzal, hogy a törvénysértésekért igenis Rákosi a felelős.– Ez az általunk kevésbé ismert időszak hihetetlenül sok információt adhat.– Igen. Abból a szempontból is, hogy milyen indíték késztetett egy-egy embert arra, hogy elmenjen a szovjet nagykövetségre, mit akart a szovjet vezetésnek „üzenni”. Külügyi vonalon futottak a jelentések, de a fontosabbakat megkapta az SZKP vezetése is.– Mi érződik ki belőlük? Hogyan ír a nagykövet, az ügyvivő a magyar vezetőkről?– Arra kínosan ügyelnek, hogy ha a magyar partner kérdést tesz fel, ne adjanak konkrét választ, illetve ha már elengedhetetlen, csak nagyon burkolt tanácsot. A nagykövet szinte sohasem foglalt állást. Azért így is érzékelhető, hogy Kiszeljov nagyobb empátiával viseltetik az új szakasz és Nagy Imre iránt, mint Andropov. Ami nagyon érdekes: amikor 1953 végén, ’54 májusában vagy ’55 elején magyar delegáció utazik Moszkvába, akkor úgy tetszik, hogy ezekből a követi jelentésekből készítenek egy-egy összefoglalót a szovjet pártvezetés számára. És hogy a magyar vezetők közül kinek-kinek éppen milyen erős a pozíciója a szovjet vezetésben, az abból is kitűnik, hogy a szóban forgó jelentés kinek az információira épül. 1953 végén, amikor Nagy Imre pozíciója még erős, ez az összefoglaló jelentés azokat a gondolatokat, véleményeket emeli ki, amelyeket Nagy Imre mondott el a szovjet nagykövetnek. Ami számomra megdöbbentő volt: az 1954. május eleji látogatás alkalmával Rákosi szemrehányást kap a rehabilitáció lassulása miatt. Összehasonlítottam ez utóbbi feljegyzést Gerőnek a februári szovjet nagykövetségen tett látogatása alkalmával készített jelentéssel, és állíthatom: Hruscsov helyenként szó szerint azt olvassa Rákosi fejére, amit Gerő mondott el Kiszeljovnak Rákosiról!– Egyes jelek arra utalnak, hogy Gerő szoros kapcsolatban állt a szovjet állambiztonsági szervekkel. Amikor viszont 1945 után hazajött, a kapcsolatot szüneteltették. Erre vonatkozóan talált-e anyagot?– Azt gondolom, hogy Gerő nem volt a szovjet állambiztonsági szervek beszervezett ügynöke úgy, mint mondjuk Szücs Ernő. Amíg Gerő a Szovjetunióban élt, nagyon sokszor utazott hamis útlevéllel, álnéven Nyugat-Európába. Ezeket az utakat az állambiztonsági szervek biztosították, és természetesen ők gyártották a hamis papírokat is. Szoros együttműködés volt az állambiztonsági szervek és a Komintern nemzetközi kapcsolatok osztálya között is, amely ezeket a megbízatásokat, utakat pártvonalon szervezte. Megbízatásáról, a feladat teljesítéséről Gerő kominternbeli főnökeinek tartozott számot adni és nem az állambiztonsági szerveknek. Hangsúlyozom, nem találtam olyan dokumentumot, amely egyértelműen bizonyítaná Gerő és az NKVD szoros kapcsolatát. Viszont olyat sem, amely ezt egyértelműen cáfolná.– Ami változatlanul fehér folt, és szintén válaszra váró kérdés: a július 18–21-i KB-ülés után a néhány hónapos első titkárság és októberben a szovjet csapatok behívása.– Ez hihetetlenül izgalmas időszak. Izgalmas az előzmény is, az, hogy a háttérben Gerő hogyan taktikázik. A most megjelent szovjet jelentések tükrében ragyogóan látszik, milyen árnyékbokszolás zajlott ott! Azzal most szembesültem én magam is, milyen kevéssé ismert, hogy mit csinált Gerő az alatt a néhány hónap alatt, amíg ő volt az első titkár. Kétségtelen, nem sok ideje volt a cselekvésre, de ezt a rövid időt sem tudta igazán kihasználni. A párttörténetírás leginkább azt rótta fel neki, hogy abban a helyzetben képes volt több mint egy hónapra itthagyni az országot. Ez kétségtelenül súlyos politikai hiba volt, de ő akkor ezt nem ismerte fel.– Mi az oka annak, hogy az az ember, aki 1956-ig operatív módon irányította és szervezte a politikát, első titkári pozíciójában ezt feladta?– Nem hiszem, hogy bármit feladott volna. Azzal, hogy ő lett az első ember, élete nagy vágya teljesült. Olyan pillanat volt, amilyen csak egyszer adatik meg az ember életében. Éppenséggel akkor lett volna lehetősége rá, hogy valamennyi politikai elképzelését valóra váltsa. Más kérdés, hogy volt-e olyan programja, amely valós megoldás lett volna a politikai válság felszámolására. A „tiszta lap” politikájának meghirdetése az ő szájából hamisan csengett; politikai múltja alkalmatlanná tette az első titkári funkció ellátására. Kereste a válságból a kiutat, de nem találta meg a jó megoldást.– A forradalom kitörését követően mikor távozott a Szovjetunióba?– Azt tudjuk, hogy 28-án ment el. Valamikor délután, az este folyamán a családdal és többek családjával Tökölről repülővel hagyta el az országot. Uszpenszkojéban, Moszkva mellett szállásolták el őket egy dácsában. Később Moszkvába költöztek; Gerő kinttartózkodása alatt a Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézetében dolgozott.– Mit tudhatunk a családjáról, a szüleiről?– Édesapja zsidó kiskereskedő volt Újpesten. A szülei valamikor az 1900-as évek elején települtek át a Felvidékről. Tíz gyerekük volt. Gerő Ernő volt a legkisebb. A családról sokkal többet nem lehet tudni. Nem él már senki, aki még hozzátehetne valamit. Úgy tetszik, a szülők nagy erőfeszítéseket tettek, hogy a gyerekek tanulhassanak. A legkisebb fiú is az orvosi egyetem hallgatója volt. Aztán 1918-ban csatlakozott a mozgalomhoz, és ezért kizárták az egyetemről.– A mama?– A mamáról csupán azt tudom, amit a szülőkről a káderlap tartalmaz. Nem volt már fiatal, amikor Gerő Ernő megszületett. Tudomásom szerint valamikor a harmincas években halt meg.– Honnan szerezte a gazdasági ismereteit?– Semmi nyomát nem találtam annak, hogy közgazdasági tanulmányokat végzett volna. Közgazdasági vagy politikai gazdaságtani alapismereteket tanultak Moszkvában, a Lenin Iskolán is, és az is igaz, hogy marxista műveltsége magasabb volt, mint Rákosié.– Több lexikonban ez áll a neve mögött: „közgazdász”.– Pedig nem volt közgazdász végzettsége. Másutt meg közíróként, továbbá újságíróként is szerepel. De saját életrajza szerint vagy amikor az országgyűlési listára jelölik, így szerepel: „újságíró”. Azt hiszem, szervezési alapon lett gazdasági szakember.– Jó szakemberekkel vetette magát körül.– Gerő nagyon jól válogatta ki a munkatársait. Ez megint nem köztudomású: voltak olyan régi szakemberek, akiket – a politikai támadás dacára – megtartott. Nem engedte őket eltávolítani. Aztán ott voltak a Gerő-boyok, azok a tehetséges fiatalok, akiket maga mellé vett még valamikor a Gazdasági Főtanács időszakában, és hagyta őket dolgozni. Semmi más dolguk nem volt, csak hogy a gazdasági tárgyú előterjesztését tanulmányozzák, és abból összefoglaló jelentéseket készítsenek. Így aztán Gerőnek nagy előnye volt a többi kormánytaggal szemben. Senki sem látta át úgy a dolgokat, mint ő.– Ki volt a felesége?– Fazekas Erzsébet, aki a magyar történelembe úgy vonult be mint történész, de ő is a mozgalomból került ki. Pontos információink nincsenek arról, hogy mikor találkoztak. A legvalószínűbb, hogy az 1920-as évek más