A lemaradás végzetes lehet

Egyén és társadalom címmel ma délelőtt konferenciát rendez a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület a Szent Imre Gimnázium dísztermében. Granasztói György, az egyesület elnöke lapunknak úgy nyilatkozott: az uniós csatlakozási folyamatok felgyorsultával egyre sürgetőbb igény, hogy egyenlő esélyek teremtődjenek a lehetőségek megragadásához.– Mennyire motiválta a szervezőket a közelgő európai uniós csatlakozás a konferencia címválasztásában?– Az egyesület filozófiájából adódik, hogy mindig a közösségi vonatkozásokra helyezi a hangsúlyt. Ezért is választottuk ezt a látszólagos ellentétpárt, hisz az uniós integráció előtt nem sokkal különösen érdekes lehet: ha van egyáltalán ellentmondás, milyen természetű? Mi a társadalmat úgy tételezzük föl, mint közösségek szövetét. Ezek a közösségek azonban állandóan változnak, s az utóbbi két-három évben, az EU-csatlakozás közeledésével különösen fölgyorsultak a folyamatok. Önként vetődik fel tehát a kérdés: milyen ma az egyén helyzete, s miként változik az EU-csatlakozás után? Nekünk az a feladatunk, hogy már most gondolkodjunk az uniós csatlakozásnak az egyéni sorsokra, a társadalom szövetére gyakorolt hatásán, hisz az a cél, hogy a magyar társadalom minden szempontból felkészült legyen.– Egy konferencia azonban nyilvánvalóan csak szűkebb rétegek számára üzenhet.– Ez így igaz, ám hiszünk abban, hogy a közös gondolkodásnak lehet kisugárzása, hiszen az itt elhangzottak továbbgondolása mindig azokon múlik, akik a hallgatóság soraiban ülnek, esetleg észrevételeikkel tovább építik a gondolatokat, s ezzel végső soron társadalmasítják őket. A felelősség ugyanis óriási, mivel az, hogy miként érintik az emberek éntudatát, saját magukról alkotott képüket az előttünk álló változások, az ország sikerességét is alapvetően befolyásolja. Létkérdés, hogy a társadalom szegmensei közti különbségeket át tudjuk-e hidalni a következő esztendőkben, így megszűnik-e bizonyos régiók hátránya, felhozhatók-e a leszakadó rétegek nemcsak egzisztenciális szempontból, de az esélyeik oldaláról is.– Úgy látja, hogy a társadalmat valóban foglalkoztatják az uniós csatlakozással kapcsolatos kérdések? Sokan ugyanis szkeptikusak, s úgy vélekednek: az emberek ismeretei meglehetősen hiányosak e tekintetben.– Napi tapasztalatom, hogy a társadalmat egyre komolyabban foglalkoztatja, kinek van esélye a felzárkózásra, s mi lesz azzal, aki lemarad. Az unióval kapcsolatos mostani kedvező fejlemények ezt az össztársadalmi igényt csak megerősítik. Tudatosítani kell, hogy a lemaradás egyének, csoportok, közösségek, régiók számára egyaránt végzetes lehet. A nemzetnek viszont – mint legtágabb közösségnek – eminens érdeke a társadalom szétaprózódásának a megakadályozása, s azon kell lennie, hogy az esélyeket illetően eltűnjenek az áthidalhatatlan szakadékok.– Van egy másik vélemény is, amely szerint az embereket inkább a vagyoni különbségek foglalkoztatják.– Ez csak kis részben igaz, s valójában a mögöttünk hagyott évtizedek beidegződéseinek köszönhető. A Kádár-rendszerben ugyanis az a felülről irányított tévhit élt, hogy eltüntethetők a gazdagok és szegények közti különbségek, s valójában erre kell irányulniuk az egyéni ambícióknak is. Ez, tudjuk, végzetes társadalmi és gondolkodásbeli deformációhoz vezetett.– Azt is tudjuk persze, hogy a hangzatos szlogenek ellenére valójában növekedtek a társadalmi különbségek, hiszen az egyéni lehetőségeket is szabályozta az állampárthoz való viszonyulás.– Ez igaz, ám optimisták lehetünk, mert mára szinte mindenki elismeri, hogy esélyt kell biztosítani, s a különfajta előjogokat sürgősen el kell felejteni. E tekintetben kulcskérdés az oktatásügy. Nem véletlen, hogy erre a területre koncentrálódik a kormányzati törekvések jelentős része. Az élet egyik legfontosabb mozzanata ugyanis, hogy a szülők milyen tudáshoz képesek hozzásegíteni gyermekeiket. A másik nagy kérdés az, hogy miképpen lehet ösztönözni az embereket a tudás megszerzésére.– Egy jeles közgazdász nyilatkozta nemrég: az emberek még mindig nem hiszik el, hogy egyéni teljesítménnyel is lehet érvényesülni, nem csupán kapcsolatrendszerrel.– Egyetemi oktatóként tapasztalom, hogy nehéz nagyobb teljesítményekre sarkallni a diákokat. A kedvező jelek azonban már jelentkeznek, s főként a fiatal generációk egyre jobban tudnak élni a pályázatok adta lehetőségekkel, megtalálják a kitörési pontokat. A másik lényeges változás az, hogy a társadalomban kezd kialakulni az a fajta érzékenység, amely számon is kéri az esetleges aránytalanságokat, igazságtalanságokat, a közpénzek felhasználásának módját. Pár évvel ezelőtt még sokkal kisebb figyelem fordult az ilyen kérdések felé, mivel az emberek zöme úgy gondolta: nem lehet befolyása ezekre a „magasabb szférában zajló” folyamatokra. Mára viszont alapvető igénnyé vált, hogy kiiktatódjanak az átláthatatlan folyamatok, s korántsem fogadjuk el természeteseknek azokat a döntéseket, amelyek mögött fölmerülhet a korrupt, titokzatos eszközök gyanúja.– Ha a fiatal korosztályoknak van a legnagyobb esélyük a felzárkózásra, nem válhatnak-e ellenérdekeltekké az idősebb generációk az uniós normák meghonosításában?– Nem hiszem, hogy ez reális felvetés lehetne. Nemrég Spanyolországban jártam, s megdöbbentettek azok a pozitív változások, amelyek hét-nyolc év alatt végbementek. Óriási a fejlődés, s mindenütt építkezések, új létesítmények, beruházások emlékeztetnek arra, hogy ez a fejlődés folyamatos. Mindez annak is köszönhető, hogy az innováció sehol sem generációs kérdés, hanem össztársadalmi ügy. A fejlesztések motorja nyilvánvalóan a magasabban kvalifikált értelmiség, ám a munkálatokhoz rengeteg viszonylag alacsonyabb képzettségű emberre is szükség van. A megoldás nyilvánvalóan esetünkben is az, hogy a felnőttképzés magas szintűvé váljon, s mindenki érezze át: csak rajta múlik egyéni sorsának jobbá tétele. Az egész európai uniós rendszer ugyanis azon az elven alapszik, amely úgy szól: esélyt adunk neked, hogy tehetségedet kibontakoztathasd. Helyetted azonban nem tehetünk semmit, csak akkor, ha magad is hozzáteszed saját értékeidet a közös építkezéshez. Kétségtelen persze, hogy a magyar társadalomban vannak olyan rétegek, amelyeknek nagy gondot okozhat az uniós csatlakozás, a mi dolgunk viszont az, hogy minél több különleges felzárkóztatási programot alkossunk meg.